Kudarcok és feltámadás – Ez történt a Szomszédok női főszereplőivel

B.Esz. | 2021. December 25.
1999 végéig minden második csütörtökön láttuk őket a tévében. De mi van velük most?

A 80-as, 90-es években szinte nem volt olyan háztartás Magyarországon, ahol kéthetente csütörtökön ne ment volna a Szomszédok című teleregény. A szereplők az évek során annyira hozzánk nőttek, hogy úgy tekintettünk rájuk, mint igazi jó szomszédokra, akiknek kíváncsiak vagyunk sorsuk alakulásra és számít, mi történik velük.

Horváth Ádám teleregényének utolsó epizódját 1999. december 30-án vetítették le, ami egyben szimbolikus befejezés, egy korszak lezárása is volt, a Szomszédok már nem jött velünk tovább az új évezredbe, mégis több mint 20 évvel később is emlékszünk a karakterekre, sőt az internetnek köszönhetően akár újra is nézhetjük a teljes tévészériát. De vajon hogy alakult azóta a színészek élete, és mit gondoltak az egykori karaktereikről?

Frajt Edit, Juli

Frajt Edit a Szomszédok sokszor zsörtölődő, ám gyönyörű Mágenheim Júliáját alakította, és noha nagy népszerűségre tett szert, többször nyilatkozta azt, valójában átok volt számára a teleregény, hiszen annyira azonosították az eljátszott karakterrel. “Amikor véget ért, nehéz évek jöttek. Nem volt munkám. Az akkori házunkat eladtuk, és albérletbe költöztünk. Persze én is hibás vagyok abban, hogy nem tudtam élni a népszerűséggel” – mesélte egy interjúban Frajt Edit, aki azt is elárulta tavaly, hogy bár sok minden nem tetszik neki a világ alakulásában, magánélete kiegyensúlyozott és rendben van.  A színésznő sokáig volt szabadúszó, a kétezres évek elején volt a Soproni Petőfi Színház színművésze, később a Körúti Színház tagja, de 5 éven át nem lépett színpadra, mígnem tavaly az Újszínház színésznője nem lett. Öt éve léptem utoljára színpadra a Körúti Színház tagjaként, ami egy utazótársulat volt. Bár többször nyilatkozta azt, hogy a Szomszédok után nem igazán kapkodtak utána, máig sokat foglalkoztatott szinkronszínész.

Forrás: Youtube

Ábel Anita, Julcsi

A Szomszédokkal kapcsolatban Ábel Anita sem nyilatkozott mindig pozitívan, sőt olyannyira megelégelte az általa játszott Mágenheim Julcsi szerepét, hogy a Szomszédok esetleges folytatása elől is teljesen elzárkózott. „Sok sikert kívánok a folytatáshoz, ha valóban lesz, de ebből a társulatból én 1999-ben kiléptem! – szögezte le egy interjúban. Ábel Anita, aki előttünk nőtt fel a tévé képernyőin, már a forgatás előtt is ki akart többször szállni, de a szerződése kötötte. A ma már elismert műsorvezető állítása szerint nehezen tudott megszabadulni a skatulyából. “Nagyon nehéz volt feldolgoznom, hogy gyerekként egyszer csak nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy ne ismerjenek meg” – magyarázta egy interjúban. Pedig karrierje azóta is felfelé ível, volt többek között szinkronszínész, az RTL Klub reggeli és déli beszélgetős műsorainak műsorvezetője, a Heti Hetes állandó szereplője, a Sztárban sztár+1 kicsi zsűritagja,  nemrég pedig önálló műsort is kapott a LifeTv-én az Activity Ábel Anitával címmel. Magánélete is rendbe jött, 2018-as válása után nem sokkal összejött olasz kedvesével, Roberto Favaróval, akivel azóta is kiegyensúlyozott kapcsolatban él.

Forrás: Youtube

Ivancsics Ilona

Ivancsics Ilona játszotta Vágási Jutkát, aki ének- és rajzszakos tanárként odaadóan és elhivatottan oktatta (és néha kioktatta) a fiatalságot, és akinek Vágási Ferivel való házasságát szinte az egész ország irigyelhette. A 61. születésnapját októberben ünneplő színésznő Szentendrén él, itt alapított 2007-ben Száguldó Orfeum néven színházat, amely 2010-től Ivancsics Ilona és Színtársai néven működik Szentendrén, és játszik szerte az országban. A színésznő boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban él. Egy fia született, Bence, aki 31 éves, de szüleivel ellentétben (Ivancsics Ilona első férje Csernák János) nem a színészi pályát választotta, hanem fotós lett. A színésznő egy interjúban elmondta, őt is megviselte, hogy véget ért a sorozat. „A Szomszédokkal párhuzamosan játszottam a soproni színházban, a kettő együtt egy idő után nem ment. A fiam éppen kamaszkorba lépett, szerettem volna sokkal több időt tölteni vele, de keveset voltam otthon, ezért felmondtam a színházban. Azt nem gondoltam, hogy hamarosan megszűnik a sorozat is, így két szék között a pad alá estem. Lelkileg nagyon mélyre kerültem, de ez kellett ahhoz, hogy nekilássak megvalósítani régi álmomat” – nyilatkozta. Elmondása szerint sokszor kellett nulláról kezdeni az életét, nemcsak a szakmában, hanem a magánéletben is: jelenleg a harmadik házasságában él, immár 12 éve.

 

Forrás: Yotube/MTVA Zih Zsolt

Ők sem maradhatnak ki

Exit mobile version