Ahogyan arról mi is beszámoltunk: május óta nem él együtt családjával Charlene monacói hercegné. Először egy jótékonysági esemény miatt utazott Dél-Afrikába, ahonnan aztán hosszú hónapokig nem tért haza, a hivatalos közlemény szerint orvosai nem tanácsolták neki az utazást, mert a repülőúttal járó túlnyomás hatására, súlyosbodhat a korábbi fogbeültetése után kialakult arcüreg-gyulladása. A kétgyermekes hercegné végül idén november közepén tért vissza családjához, s mindössze két közös fotó erejéig láthattuk a beesett arcú, egyre soványabb egykori olimpikont, aki 2011-ben ment feleségül II. Albert herceghez, aki több törvénytelen gyermek apja.
Ezt követően sem maradt azonban a palotában, s egyetlen hivatalos eseményen sem volt látható. Gyermekei születésnapját, a karácsony előtte hivatalos, vagy kulturális eseményeket is ki kellett hagynia. Sajtóhírek szerint a hercegnét egy svájci klinikán kezelik érzelmi és fizikai kimerültséggel. A család 2021-es karácsonyi üdvözlőlapján sem egy családi fotó szerepelt, hanem egy megrajzolt illusztráció a házaspárról és a gyermekeikről…
A People magazin arról számolt be, hogy Charlene a családjával tölthette az ünnepeket egy ismeretlen helyen, ahol a titokzatos betegségét kezelik. “A hercegné állapota kielégítő és megnyugtató, de még lábadozik”- küldte el a közleményt a lapnak az udvar. Hozzátették azt is, hogy még hónapokig is eltarthat, amíg Charlene csatlakozhat a családjához és visszaköltözhet Monacóba.
Egyelőre tehát a monacói hercegné nem tér vissza a gyermekeihez és a férjhez. Szívszorító látni, ahogyan Gabriella hercegnő és Jakab herceg édesanyjuk nélkül vesznek részt hivatalos megjelenéseket, ahová egy-egy rokon kíséri őket.
Az továbbra is rejtély, hogy milyen betegséggel harcol II. Albert felesége, de mindannyian reménykednek a gyors gyógyulásban.
Ha szívesen olvasnál koronásokról!
- Sissi gyermekei közül nem soknak jutott boldog öregkor
- A legszerencsétlenebb koronások: a görög királyi család sorsa
- Totyogós királyi csemeték, akikről alig tudunk valamit, pedig nagyon is izgalmas az életük