nlc.hu
Sztárok

Damu Roland rendelkezett a temetéséről

Ez volt Damu Roland végakarata, ide temetik a színészt

Damu Roland már halála előtt rendelkezett a temetéséről.

Damu Roland mielőtt kórházba került felkészült arra az esetre is, ha nagy baj történne vele. A Bors megtudta, a színész 72 éves fogadott anyjának meghagyta, hol szeretne nyugodni. A Jóban Rosszban egykori sztárját így végül Budapesten helyezik majd végső nyugalomra.

Damu Roland

Fotó: Smagpictures

„A család Debrecenben akarja eltemetni, de a nagybátyámnak más kérése volt. Ő mindig azt mondta, ha egyszer meghal, szeretné, ha Budapesten helyeznénk végső nyugalomra. Ezt a kívánságát pedig mi teljesítjük. Roland korábban kijelentette, a nagyimat hatalmazza fel ennek intézésére. Ezzel pedig mindenki tisztában van. Nagyimra szinte az anyukájaként tekintett. Mamám is sokat segített neki, amikor szüksége volt rá. A rokonok egyelőre engem nem kerestek meg, de a mamám mondta, hogy őt hívogatják. Nem veszi fel senkinek a telefont, mert régóta nem ápoltak jó kapcsolatot. Mindent részletesen meg fogunk beszélni, vannak olyan dolgok, amikről még én sem tudok. A végső döntés nem az enyém, hanem a nagyimé” – mondta Damu Roland rokona, István.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top