nlc.hu
Sztárok
Beintett a Szikla Vin Dieselnek

Díszmacsók cicaharca: Dwayne Johnson nem kér Vin Diesel békejobbjából

Hiába hívta vissza Vin Diesel a Halálos iramban sorozatba Dwayne Johnsont, azaz a Sziklát, a sztár nem kért a haverkodásból, és nemet mondott az ajánlatra.

Lassan már évek óta zajlik a cicaharc és az üzengetés Hollywood két díszmacsója, Vin Diesel és Dwayne Johnson között, akik együttes erővel emelték hatalmas világsikerré a Halálos iramban-franchise-t, de a nyolcadik rész forgatása közben annyira összekaptak, hogy ezen azóta sem tudták túltenni magukat. Vin Diesel tudja, hogy a franchise újabb mérföldköveihez szükséges lenne Johnson jelenléte is, ezért megpróbálta visszaédesgetni magához a nehézfiút, ám ezt nem túl meggyőzően tette egy novemberi közösségi médiás poszttal.

A világ már várja a tizedik rész nagy fináléját. Gondolom, tudod, hogy a gyerekeim a házban mindig csak Dwayne bácsiként emlegetnek téged. Nem telik el úgy ünnep, hogy ne küldenék el neked a jókívánságaikat, amire mindig válaszolsz. És most eljött az idő. Az örökség kötelez. Elmondtam neked már évekkel ezelőtt, hogy be fogom teljesíteni az ígéretemet, amit Pablónak tettem. Megígértem neki, hogy a lehető legjobb Halálos iramban tizedik résszel búcsúzunk majd el.

Johnson akkor a posztra nem reagált, de nemrég a CNN interjút készített a sztárral, és erre is rákérdeztek.

Vin Diesel és Dwayne Johnson

Vin Diesel és Dwayne Johnson a Halálos iramban V-ben (fotó: Profimédia)

A Szikla úgy gondolja, hogy nem volt szerencsés a nyilvános felhívás, ugyanis ők ketten privátban már megbeszélték korábban a dolgokat.

Elmondtam Dieselnek, hogy nem térek vissza a franchise-ba. Mindig támogató leszek a színészekkel kapcsolatban, és szurkolni fogok a franchise sikeréért, de nincs rá esély, hogy visszatérjek. Vin legújabb közösségi médiás posztja csak a manipuláció egy újabb formája. Nem tetszett, hogy a gyerekeit is bevonta az egészbe, és az se, hogy Paul halálát is. Hagyjuk ki őket ebből az egészből! Hónapokkal ezelőtt beszélgettünk erről, és úgy vélem, lezártuk a dolgot.

Johnson még 2011-ben, az ötödik résszel csatlakozott a Halálos iramban-filmekhez, és pont a franchise legsikeresebb, legtöbb pénzt hozó darabjaiban játszott. Az idén bemutatott kilencedik rész már nélküle készült el, és így is a harmadik legsikeresebb hollywoodi produkciója volt az évnek. A tizedik rész 2023-ban kerülhet mozikba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top