Így néznek ki most a Schobert-gyerekek, és ennyi minden történt velük, mialatt felcseperedtek

FEL | 2022. Január 06.
Már kész felnőttek Schobert Norbert és Rubint Réka gyerekei: Lara és Norbi. Megnéztük, mi történt velük az elmúlt években.

Szinte a nyilvánosság előtt nőttek fel a Schobert-gyerekek, sorrendben Lara, Norbika és Zalán. A két idősebb testvér nemrég azt nyilatkozta Palik László YouTube műsorában, hogy mindig jó kapcsolat volt kettejük között,  régebben ugyan sokat civakodtak, egy ideje azonban nagyon jó a viszonyuk, és mindenben számíthatnak a másikra. Manapság pedig még inkább figyelni kell a jó viszonyra, hiszen Norbika  Lara legjobb barátnőjével jár. 

Lara és Norbika édesapjukkal 2000-ben (Fotó: smagpictures)

Nem szeretne híres lenni, de már az

A most 18 éves Lara 2017-ben tette nyilvánossá az Instagram-oldalát, de már régóta reflektorfényben éli az életét, hiszen az édesanyja gyakran vitte magával nyilvános edzésekre és a fitneszvideóiban is rendszeresen szerepelt.

Schobert Lara 2015-ben (Fotó: smagpictures.com)

Ez saját bevallása szerint különösebben nem zavarja, bár Palik Lászlónak elmondta, hogy már megtapasztalta a népszerűséggel járó negatívumokat. Mert ugyan az ismertségnek köszönhetően sok kapu kinyílik előtte, sok lett az irigye, illetve szerinte az is hátrány, hogy nem élheti úgy az életét, ahogyan igazán szeretné. Az idén érettségizett lány már igazi influenszerként éli a mindennapjait, az Instagramon több ezren követik és a médiában is rendszerint írnak arról, mi történik a fiatal lány életében. Innen tudható, hogy a fiatal lánynak a zenéhez kifejezetten jó érzéke van, az egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező Musical.ly felhasználó a világon. És bár korábban azt nyilatkozta, hogy nem akar híres lenni, azért kacérkodik a modellkedéssel, sőt, túl van az élete első modellfotózásán. Az ominózus fotózáson Rubint Réka is megjelent, aki úgy gondolja, hogy egy szülőnek támogatni kell a gyerekét abban, hogy megélje az álmait.

Szerinte a lánya sokat tesz azért, hogy előrébb jusson, tudatosan él, sportol, rengeteget tanul, és Réka kiemelte azt is, hogy férjével nem nyomják, ugyanakkor segítik a gyerekeiket.

 

A jövőbeli terveit illetően azt mondta tavaly, hogy nagyon érdekli a lakberendezés, de örök álma egy lovarda. Legutóbb pedig azt is láthattuk, milyen volt a szalagavató bálján, ahogy arról is mesélt a nyilvánosság előtt, hogyan érintette, amikor szakított barátjával.

„Most szakítottunk a barátommal, kétéves kapcsolat után, az egy kicsit megviselt, eléggé el is hagytam magam ebben a hónapban. Valamennyire kezdek már visszatérni, és helyrerakni az agyamat, hogy ez ilyen. Ami nem öl meg, az megerősít. Azzal, hogy magamat sajnáltatom, és nem tanulok, nem lesz meg az érettségi. Anyáékkal pont ezért voltak vitáim, mert azt mondták, hogy egy fiú miatt nem éri meg sírni. Nyilván ezt kívülről könnyű mondani, de ez nem mehet rá a tanulmányaimra, meg az egész életemre” – árulta el Lara, aki hozzátette, hogy öccse, Norbika mindenben támogatja.

Az ifj. Norbert orvos szeretne lenni

A fiú valamennyivel kevesebbet szerepel a médiában, mint a nővére, de az utóbbi években róla is egyre több hírt hallani. Így azt is tudjuk, hogy az ifjabb Norbi óriási átalakuláson ment keresztül az elmúlt években és fantasztikus formába lendült. Édesanyja az egyik közös utazásukról posztolt is egy előtte és utána képet a most 16 éves Norbiról, megmutatva, mennyit változott a nagyobbik fia 4 év alatt.

„Járj példával a gyermeked előtt, ösztönözd és segítsd! Adj Neki szárnyakat és az egymásba vetett hit és bizalom olyan lendületet fog adni számára, ami megállíthatatlanná teszi! Nagyon büszke vagyok Norbikára (is!) Céltutatosan, határozottan halad az álmai felé és ma már Ő motivál engem. #nagyfiam #büszkevagyok” – írta Rubint Réka a képekhez.

A fiú nem celebként képzeli el magát, orvos szeretne lenni, már gyerekkorában is az egyik első játéka egy orvosi készlet volt és rendszeresen bújta az orvosi könyveket. Így néz ki napjainkban az idősebb fiú.

Fotó: Instagram

A legkisebb Schobert, Zalán

2011-ben született meg a harmadik Schobert gyerek, Zalán, aki most kereken 10 éves. A kisfiú még egyelőre keveset szerepel a médiában, először a Konyhafőnök VIP-ben tűnt fel, amikor Rubint Réka vele vett részt a vacsorán. Legutóbb pedig arról számolt be az édesanyja, hogy a fiút, aki tehetséges úszó, Gesztesi Károly egykori szerelme, Mattesz Csilla edzi.

Fotó: Facebook /Rubint Réka

Exit mobile version