Sokszor, sokféleképpen hallottuk már őt: színházi szerepekben, szinkronhangként, nyilatkozatokban, de a gyerekkoráról eddig még keveset mesélt. Mészáros Antónia vendégeként izgalmas dolgokat árul el családjáról is. Pokorny Lia egy igazán szeretetteljes közegbe érkezett, de gyerekkorát mégis az állandó változás jellemezte. A család, a nagyszülők és az unokatestvérek biztosították az állandóságot életében, viszont egy végeláthatatlan kalandban érezte magát, amelyhez igazi otthon mégsem társult.
„Nagyon vadregényes helyeken is éltünk, a költözések között pedig gyakran a nagyszüleimnél laktunk. Amikor apukám egy turistaházat vezetett a Mátrában, az erdő közepén laktunk, az fantasztikus volt, hatalmas szabadságot adott.”
Lia járt olyan iskolába is, ahol az alsó tagozat egy osztály volt, így negyedikesként az elsős öccsével együtt ültek az órákon. A sok költözés után végül úgy tűnt, megtalálta a helyét a család, Dömösön 17 évig éltek, de Lia számára ez a hely sem vált igazán az otthonává. „Hiába éltünk ott sokáig, az átmenet-érzésem megmaradt. Talán azért, mert a ház, amiben laktunk, soha nem készült el, mindig »félkész« maradt. Érdekes módon a gyermekkoromat átmeneti életnek éreztem. Olyan volt, mint egy Csipkerózsika-álom, de tudtam, hogy egyszer majd felébredek és elkezdem élni az igazi életemet. Készültem rá.”
Az egyik legnagyobb álma egy saját otthon volt, amelyet még felnőtt korában sem kínált tálcán az élet. Már egészen korán elkezdte feltérképezni ennek a lelki hátterét, komoly önismereti munkába kezdett. „Érdekes, hogy vannak azok a minták, amelyeket le akarsz rakni, de nem megy, mert azok a mintáid, és nincs más helyettük. Nincs más választásod, kőkeményen szembe kell nézned velük. Én ezért hiszek a terápiában, mert annyi mindent segít megérteni, hogy mi, miért történt. Ez az én munícióm, ami nem csak a hiányról szól, hanem arról is, hogy nem véletlenül váltam azzá, aki vagyok, arról, hogy a szüleim érzelmi örökségéből és ezekből a helyzetekből én mit hozok, mit raktam össze. Azt, hogy az lettem, ami, azt mind ennek köszönhetem.”
Lia mesél arról a kalandos útról is, ami a színház felé vezette őt. Már egészen kicsi gyerekként, amikor Bánsági Ildikó hangján megszólalt a hangoskönyv, amit esti mese helyett hallgatott, tudta, hogy neki ez lesz a jövője, ez a dolga. Aztán kétszer jelentkezett a Színművészetire, de a harmadik körig egyszer sem jutott el. Egyszerűen nem értette, hogy ha ő tudja, hogy ez az útja, akkor miért nem sikerül neki. „Aztán rájöttem, hogy annyiszor elszúrjuk az életünket azzal, hogy bár tudjuk, mi a dolgunk az életben, de azt már nem tudjuk, hogyan csináljuk. Én görcsösen ragaszkodtam hozzá, hogy egyféleképpen lehet az emberből színész: ha felveszik a főiskolára vagy az egyetemre. És valóban ez 99%-ban így is van (legalábbis akkoriban így volt). Bennem nem volt kérdés, hogy színészet, viszont az események után nem tudtam, hogyan.”
Végül tényleg sikerült elérnie a célját, amelyben nagy szerepe volt Alföldi Róbert rendezőnek is. Azzal, hogy bizalmat szavazott Liának, megmaradt a lelkesedése és be tudta bizonyítani, hogy van helye a pályán. A beszélgetésben Lia nemcsak a színház felé vezető útról, de fiával való kapcsolatáról is beszél. „A legtöbb, amit adhatok neki, hogy bízom benne és elfogadom, hogy joga van elrontani és megélni a dolgokat. Nem az a bizalom, ha úgy él, ahogy én akarom.”
Mészáros Antónia visszatérő kérdése, hogy vendégei hogyan látják a most felnövekvő generáció, vagyis a világ jövőjét. Pokorny Lia számára nagyon fontos téma a fenntarthatóság, receptkönyvet is írt ezzel összefüggésben. Sokat gondolkodik azon, hogy milyen jövő vár az elkövetkező időszakban az emberiségre. Az ezzel kapcsolatos gondolatait a műsor aloldalán találjatok meg.
