Szinte már a hangjáról mindenki azonnal felismeri Kautzky Armandot, aki tucatnyi világsztárnak kölcsönözte már a magyar hangot. Pedig a színész annak idején még csak nem is sejtette, hogy a szinkron is felfigyel majd tehetségére.
„A gyerekkorom a színházban telt, felnőttek között. Nekem ez volt a természetes, hiszen a szüleim állandóan próbáltak vagy játszottak. Kimaradt a játszótéri, bandázós gyerekkor, amit bár nem bánok, de talán lehetett volna több abból is” – emlékezett vissza a kezdetekre a Sláger Kultban a színész, akire hamar felfigyelt a hazai szinkron is.
„Kezdetben sokat tömegeztem a szinkronban. Kávéházi háttérzajokat rögzítettünk vagy tömeges éljenzést. Én ezt nagyon élveztem, mert kreatív lehettem. Egy-másfél évig nekem ez jelentette a szinkront. Aztán egyszer csak megtalált az első önálló szinkronfelkérés – idézte fel Kautzky Armand, akinek csalódás volt az első alkalom. – Volt egy üzenetrögzítős telefonunk, egyszer csak ott várt rajta egy üzenet, hogy menjek be a Pannóniába, kapok egy saját karaktert, akit szinkronizálhatok. Nagyon izgultam, segítséget is kértem Kökényessy Ágitól, aki csoporttársam volt és már évek óta szinkronizált akkor. Emlékszem ültünk a konyhaasztalon, ő tátogott én pedig a hangomat kölcsönöztem neki. Próbáltam ráérezni a szinkronizálásra, de rettentően izgultam” – tette hozzá a Jászai Mari-díjas színművész, akinek első önálló munkája meghiúsult.
„Megérkeztem a Pannóniába, ahol egy hölgy várt és közölte, kifizeti a két tekercsnyi munkát, amit ígértek, de nincs rám szükség. Női karakterhez keresnek most hangot. Nagyon csalódott voltam, nem indult jól a dolog, de az idő előrehaladtával egyre több megkeresés várt az üzenetrögzítőn, aminek nagyon örültem” – árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének Kautzky Armand.