Dave Gahan képeit nézegetve az az érzésünk támad, hogy nem fog rajta az idő. Ő is olyan, mint Keith Richards, a Rolling Stones legendás gitárosa, aki a 60-as évek óta, minden viszontagság ellenére, még mindig a színpadon van. Abban mindenképp hasonlítanak a zenészek, hogy mindketten nagy túlélők.
Dave Gahan figurája a ‘80-as években vált ikonná a Depeche Mode élén, onnantól kezdve, hogy különleges zenéjükkel berobbantak a köztudatba, a fél világ Gahan lábai előtt hevert. Az énekes idén ünnepli a 60. születésnapját, ám a kora egy cseppet sem látszik rajta.
Balhés fiatalból világsztár
Gahan családi háttere nem volt egyszerű: édesapja kétéves korában elhagyta a családját, a zenész egészen 10 éves koráig azt hitte, hogy mostohaapja, Jack Gahan az igazi apja. Amikor Jack meghalt, az énekes édesapja feltűnt a színen, ám ezzel csak még inkább összezavarta az akkor 10 éves gyereket. Erre később egy interjú során így emlékezett vissza: „Sosem felejtem el. Tízéves voltam, és egy nap, mikor hazaértem az iskolából, egy idegen volt a házban, akit anyám apámként mutatott be. Emlékszem, sírtam és mondtam, hogy az lehetetlen, hisz az én apám halott.”
A kamaszkor küszöbén álló fiú ezek után nem találta a helyét, az iskolában a tanulással, majd a rendőrséggel is meggyűlt a baja, mire betöltötte a 14 évet, már háromszor került a fiatalkorúak bírósága elé, egy hajszál választotta el attól, hogy javítóintézetben kössön ki. A bűnlajtstrom hosszú volt, autólopástól kezdve a vandalizmuson át a graffitizésig szinte minden balhéban benne volt. Ahogy az énekes is többször elmondta már az interjúk során, a Depeche Mode mentette meg attól, hogy végül tényleg börtönbe kerüljön.
Siker és drogok
1981-ben robbant be a köztudatba a Depeche Mode – akkor még egész konszolidált külsővel. A banda 1980-ban állt össze, Composition of Sound néven, amit végül Gahan javaslatára változtattak Depeche Mode-ra. A sikerhez pedig nemcsak a különleges, akkor újszerű zenére, hanem Gahan karizmatikus színpadi jelenlétére és egyedi hangjára is szükség volt. Az út azonban nem volt zökkenőmentes, Dave Gahant mintha folyton üldözné a halál. A ‘90-es évek elején meg is kapta a „macska” becenevet a mentősöktől, olyan sokszor kellett a heroinfüggősége miatt visszahozni a halálból.
A Depeche Mode a Top The Pops TV show-ban 1981-ben (Kép: Getty Images)
Dave Gahan 1981-ben egy fellépés során (Kép: Getty Images)
Dave Gahan és Alan Wilder a Depeche Mode Some Great Reward című lemezének felvétele közben 1984-ben (Kép: Getty Images)
Dave Gahan 1985-ben Tokióban (Kép: Koh Hasebe/Shinko Music/Getty Images)
Dave Gahan 1990-ben a Depeche Mode tokiói koncertjén (Kép: Koh Hasebe/Shinko Music/Getty Images)
Dave Gahan 1993-ban hosszú hajjal (Kép: Getty Images)
Dave Gahan 2021-ben, 59 évesen a színpadon (Kép: Getty Images)
Miután ‘93-ban a drogok miatt a mentők vitték el szívrohammal egy koncert közepén, ‘95-ben újra megkísértette a halál: öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit. „Ez kétségtelenül öngyilkossági kísérlet volt – nyilatkozta erről az esetről Gahan –, de egyben segélykiáltás is. Biztos voltam abban, hogy rám fognak találni.” 1996-ban pedig leállt a szíve túladagolás miatt, ami után testen kívüli élményről számolt be. A drogfüggőségtől végül sikerült megszabadulnia, később így mesélt arról az időszakról egy interjúban: „Megesküdtem magamnak minden reggel… ööö, délután, amikor magamhoz tértem, hogy abbahagyom. Klasszikus drogfüggő dolog, egy drogfüggő élete abból áll, hogy mindennap ugyanazt csinálja és más eredményt vár. Ez az őrület definíciója.” A rehab óta sem alkoholhoz, sem pedig droghoz nem nyúlt az énekes.
2009-ben aztán megint szembe kellett néznie saját halandóságával, amikor rosszindulatú daganatot találtak a húgyhólyagjában, amit végül sikeresen eltávolítottak. A szerelmi élete szinte el is törpül ennyi halálközeli élmény és megpróbáltatás után: jelenleg harmadik feleségével, Jennifer Sklias színésznő-íróval él New Yorkban. Mindketten hoztak magukkal egy-egy gyereket korábbi házasságukból is, de van egy közös, most már felnőtt lányuk, Stella Rose, aki szintén énekesnek készül.
Akkor és most:
- Gyenesei Leila a magánéletében is igazi harcos: a 35 éves édesanya boldogabb, mint valaha
- Így néznek ki a Harry Potter szereplői 20 évvel a premier után
- Agyonjátszott karácsonyi filmek gyereksztárjai – mi lett velük?