nlc.hu
Sztárok

Harry herceg védelme

Még a végén bepereli a brit kormányt Harry herceg

A tét a védelme. Úgy véli, az utóbbi két évben nem vigyáznak rá megfelelően, ha családjával a brit szigetre látogat.

A Daily Mail írása szerint Harry herceg nehezményezi, hogy amikor Los Angelesből Angliába látogat, akkor nem kap a régihez hasonló rendőri védelmet, ami amúgy alanyi jogon jár minden családtagjának. Harry jogi képviselői szerint ez közel sem korrekt így, és ha a közeljövőben sem kap megfelelő védelmet, akkor bíróságra megy, ahol az alperes a brit kormány lehet.

„Megszületett, és abban a pillanatban biztonsági kockázat volt. A trónörökösöket tekintve ő a hatodik a sorban. Kétszer járt bevetésen Afganisztánban, többször kapott szélsőséges csoportoktól, például neonáciktól fenyegető üzeneteket” – közölték a herceg ügyvédei. A jogászok úgy vélik, hogy noha Harry két éve visszalépett a királyi család ügyeitől, illetve több tisztségét is visszamondta, ettől még jelentős szerepe van a brit közéletben és természetesen a királyi családban is. Ezzel okolják, hogy neki, illetve feleségének, Meghan Markle-nek, és két közös gyereküknek is kijár a megfelelő védelem. 

Meghan Markle és Harry herceg/ Fotó: Profimedia

Meghan Markle és Harry herceg/ Fotó: Profimedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése