Folytatódik a dráma Kulcsár Edina válása körül. Mint ahogyan azt nemrég megírtuk, január elején derült ki, hogy válik Kulcsár Edina és Szabó András Csuti, mivel a modell időközben szerelmes lett. A választottja nem más, mint G.w.M, azaz Varga Márk. A dolog pikantériája, hogy Csuti mutatta be őket egymásnak.
„Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt és azért is – bár tudom, hogy ez az élet rendje –, amivel most szembesülnöm kellett. Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem” – reagálta akkor a megbántott férj.
A Bors szerint Csuti annyira meg lett vezetve a felesége által, hogy a történtek fényében, december 16-án, vagyis öt hete roppant kínos szituációba keveredett. Akkor tartották ugyanis Edina és Csuti közös projektjének, a Good people everywhere nevű alkalmazásnak a grandiózus bemutatóját Budapest belvárosában. Hogyhogy nem, ezen az eseményen megjelent a nemrég kínos ügybe keveredő G.w.M is, akit akkor már régóta gyengéd szálak fűztek Edinához, ám az egykori szépségkirálynő nem tartott attól, hogy botrányba fullad kettejük találkozója, hiszen Csuti semmit sem sejtett. Edina tehát meghívta az új kedvest, aki mosolyogva pózolt a gyanútlan Csutival, aki akkor talán még valóban azon dolgozott, hogy megmentse a házasságát.
A Ripost fotóját ide kattintva tekinthetitek meg.