nlc.hu
Sztárok
Kulcsár Edina kibukott

Kulcsár Edina: „Csutinak el kell költöznie”

Hatalmas a feszültség Kulcsár Edina és Csuti között.

Kulcsár Edina szerint ugyanis Csuti semmibe veszi korábbi közös döntésüket a gyerekekről. Egy hónap után még mindig egy fedél alatt laknak, de Edina szeretné, ha már külön háztartásban élnének – írja a Blikk.

„Az elején megbeszéltük, hogy ebben az időszakban nem posztolunk a gyerekekről. Csuti ezt nem mindig tartja be, emiatt pedig én kerülök nehéz helyzetbe a kommentelők előtt és kényszerülök magyarázkodásra, ami felőrli az idegeimet. Sok helyen elmondta, szeretné, ha kiegyensúlyozott lennék, de így nehéz. Egyik kezével ad, a másikkal elvesz” – fakadt ki Edina.

Kulcsár Edina kibukott

Fotó: Nagy Zoltán/smagpix

„Fontos számomra, hogy Csuti is boldog legyen. Nem egészséges a mostani állapot, amit ő is belátott, ezért szeretném, ha elköltözne. Az én ötletem volt, hogy legyenek közös programok a gyerekekkel, de erre ő nem áll készen. Nem tagadom, hogy bár nem Nina és Medox előtt, de vannak konfliktusok, ezért jobb lenne, ha meglépnénk az elkerülhetetlent, és mindketten új életet kezdenénk” – mondta az egykori szépségkirálynő. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top