Foglalkoztat az életkorod? Jelent számodra valamit, hogy betöltötted a negyvenet?
Megmondom őszintén: egyáltalán nem szoktam ezzel foglalkozni. Nyilván én is érzem az idő múlását, meg a negyven elvben mindenki életében egy „nagy fordulópont”, de jelen pillanatban még semmit nem érzek ebből. Főképp férfiaknál szokták mondani, hogy a negyvenné válás egy meghatározó pillanat: lehet, hogy egy-két év múlva már én is érezni fogom.
Ezek szerint nyoma sincs nálad kapuzárási pániknak.
Egyelőre nincs. (nevet)
A negyventől függetlenül az öregedés kérdése foglalkoztat? Jobban odafigyelsz mondjuk az egészségedre?
Sajnos nem foglalkozom vele eléggé, pedig kellene. Ebből a szempontból például lehet, hogy hozott változást a negyven, mert idén már szeretnék jobban odafigyelni az egészségemre. Éppen új lemezt csinálok, és a nagy visszatérésen dolgozom: ehhez sem ártana jó formában lenni. Ráadásul apaként arra is gondolnom kell, hogy szeretnék minél tovább része lenni a lányom életének. A korom még nem annyira foglalkoztat, de az egészségem már igen. Persze a kettő között nyilván van összefüggés.
A korom még nem annyira foglalkoztat, de az egészségem már igen.
A nagy visszatérésre készülve nem tartasz kicsit attól, hogy a pandémia még nem ért véget, és bármikor keresztülhúzhatja a számításaidat egy újabb hullám érkezése?
Próbálom ezt elfelejteni, de most például te is eszembe juttattad…
Ezer bocs.
Vannak pillanatok, amikor ráébredek a valóságra, és olyankor mindig egy picit összerándul a gyomrom. Most is összerándult. Komoly évre készülök, sok mindent csinálunk a csapattal, és eddig bele se gondoltam igazán, hogy ezt akár keresztül is húzhatja a vírushelyzet változása. Próbálok inkább a munkára koncentrálni. Most nagyon élvezem a melót a csapattal, és azt, hogy együtt alkotunk valamit, és próbálom kizárni, hogy egy furcsa korban élünk, amiben bármi megtörténhet.
Eléggé megleptél, hogy egy saját musicallel készülsz előrukkolni. Talán tévedek, de nekem sosem tűntél ilyen musicales fickónak.
Ez valóban így van. Ha valaki nosztalgiázni szeretne és visszanézi a 2005-ös Megasztárt, abban volt egy riportom pont a musicalekkel kapcsolatban, amiben azt fejtegettem, hogy mennyire nem szeretem őket. Huszonkét évesen nyilván még azt gondoltam, hogy mennyire mű dolog az ilyen musicales szerelmi vallomás erkélyjelenettel, satöbbi. Tök érdekes, hogy azóta eltelt közel húsz év, én is változtam, meg az ízlésem is. Elkezdett vonzani ez a fajta világ is. Popzenét csinálok, popdalokat írok, és az utóbbi pár évben azt vettem észre, hogy elvesztettem iránta a lelkesedésemet. Nem volt meg az érdeklődésem a mai sztenderd popzenék iránt, valahogy mindent klisésnek éreztem. Amikor elkezdtem dolgozni ezen a musicalen, volt egy olyan pozitív mellékhatása is, hogy általa újra beleszerettem a popzenébe a maga egyszerűségében. Kellett az, hogy kimozduljak egy másik zenei irányba. Persze tudom, hogy a musical is popzene, mégis kicsit más. A musical egyfajta terápia is volt számomra, ami nagyon bevált, mert úgy érzem, sikerült visszatalálni a saját zenei világomhoz, és még valami újat is kipróbálhattam.
Hogy jött ez az életedbe?
Még a vírushelyzet elején kezdtem vele foglalkozni. Egyébként nem a vírushelyzet hozta, hanem addigra rajzolódott ki bennem a projekt. Addigra érett meg, hogy ebbe tényleg belevágunk. Annyira belejöttem az alkotásba, hogy most ezen felül egy poplemezt is készítek. Zeneileg új lendületet kaptam, ráadásul úgy érzem, hogy maga a musical is jó lesz. A menedzsmenttel közösen találtuk ki, most már rendezőnk is van hozzá. Alakulnak a dolgok. Szeptember harmincadikán mutatjuk be a Sportarénában.
Úgy érzem, sikerült visszatalálni a saját zenei világomhoz.
Turné vagy nagykoncert várható az albummegjelenés apropóján?
Március 19-én lesz Palya Beával egy koncertünk Pécsett. A nagy, kiemelt bulink a margitszigetes szimfonikus koncert lesz, ami már a harmadik ilyen koncertünk a sorban. Az első kettő nagyon jól sikerült, és az érdeklődés is nagy volt irántuk, gyorsan elfogytak a jegyek. Ez, az új lemez, meg a musical bőven elég elfoglaltságot ad, de persze lesznek egyéb kisebb-nagyobb bulik is. Most inkább a nagyszabású projektekről beszélünk, miközben mi nagyon szeretjük a kisebb, intimebb koncerteket is, például az akusztikus bulikat. Ezekből is lesz majd valamennyi idén, de ez persze függ majd az új album fogadtatásától is.
Ha a Megasztár megnyerése utáni fejeddel láthatnád, hogy mostanra hová jutottál, szerinted elégedett lettél volna a látottakkal? Ilyen karrierre vágytál akkoriban?
Akkor mások voltak az elképzeléseim, de változtak az elképzelések és változtam én is. Akkor egy huszonkét éves srác voltam a maga zeneiségével és gondolatiságával, írtam a kis szerelmes számaimat. Szerintem tök egészséges dolog, hogy eltelik közel húsz év és az embert már más érdekli, mint akkor. Ma már más hoz lázba, más dolgokat élvezek a munkában, más a motivációm, mások a témáim. Valószínűleg nem ezt képzeltem akkor. Az volt a vágyam, hogy én legyek a legmenőbb hajlítgatós, szerelmes számokat éneklős srác az országban. Még ilyen babérokra törtem. A csúcsra akartam feljutni a szerelmes dalaimmal meg a fejhangjaimmal, de ma már ez egyáltalán nem motivál. Inkább úgy gondolom, hogy ezek csak eszközök: a téma a fontos meg a katarzis. Szeretnék adni valamit az embereknek, ami szól is valamiről. A szerelem persze nagyon fontos, de nem szeretném magam egyetlen témára korlátozni. Elkezdtem érdeklődni más dolgok iránt is. Apa lettem, férj lettem, negyven lettem. Furcsa is lenne, ha ugyanolyan dolgokra vágynék, mint huszonkét évesen. Vannak persze ilyenek, de őket hívjuk őrülteknek. (nevet) Ugyanúgy akarnak kinézni, mint fiatalon és ugyanolyan szerelmes számokat akarnak énekelni, mint kamaszként. Én próbálok nem beleesni ebbe a hibába, és a koromhoz és a korhoz is hűnek lenni, amiben élek. Nagyon érdekes világban élünk, bőven szolgáltat számomra alapanyagot. Van mihez nyúlni és van miről írni. Csak nézd meg, hogy mi minden történt velünk az elmúlt két évben. Ezek mind meg fognak jelenni az új lemezen is.
A korai lemezeid dalaival máig tudsz azonosulni? Szereted még énekelni őket?
Abszolút szeretem az első lemezt is, hiszen az is én vagyok. Ma már persze nosztalgiával hallgatom, arra gondolva, hogy ez egy húszéves srác első lemeze. Sokáig nem tudtam ezt megtenni, egyszerűen csak nem hallgattam ezeket az albumokat. Most már eljutottam oda, hogy nem kudarcként élem meg őket, hogy hú, milyen szarul szól, meg milyen rosszak a szövegek, hanem el tudom helyezni a saját idővonalamon. Ez én voltam, így kezdtem és milyen szép dolog, hogy az ember változik az idővel. Ma már nem tartom ezeket a dalokat cikinek, nem pirulok bele, ha meghallom őket. Pont az a szépségük, hogy kicsit cikik, kicsit cringe-ek, tipikus hajlítgatós cigánygyerek dalok. Pont ezt szeretem bennük, és ezért jó érzés játszani őket. Ad egy kis humort is a koncerthez, hogy negyvenévesen olyanokat éneklek, hogy „Mennem kell, a világ csak rám vár” meg „Nem tarthatsz vissza, baby”. (nevet) Az elmúlt tizennyolc év kellemes nosztalgiával töltötte meg őket. Nyilván már nem ez vagyok, de tudok ezekkel a dalokkal azonosulni.
40. születésnapját ünnepli Molnár Ferenc Caramel
A Megasztár második évadából te és Tóth Gabi futottátok be a leglátványosabb karriert. Születtek abban a műsorban barátságok? Tartod a többiekkel a kapcsolatot?
A műsor után mindenki ment tovább a maga útján. Nyilván ott jóban voltunk Boogieval, Torres Danival, Palcsó Tomival és gyakorlatilag mindenkivel, mindenkit nagyon szerettem. Máig sokszor eszembe jutnak, de közben szétszaladtunk a szélrózsa minden irányába. Tök érdekes, hogy nagy barátságok nem születtek ott, ugyanakkor, ha bármikor találkoznék valakivel az akkori csapatból – nem szoktunk egyébként – , én nagyon örülnék neki. Gabi az egyetlen, akivel néha-néha itt-ott összefutunk, legutóbb például Pápai Joci Budapest Parkos koncertjén. Ő is vendég volt meg én is, tudtunk pár szót váltani. Jó érzés volt őt újra látni. Amúgy én Jocit is a Megasztárosok közé sorolom. Ugyan akkoriban nem jutott be a műsorba, én még onnan ismerem őt, a fejemben ő is ehhez a közösséghez tartozik. Nagy szeretettel gondolok máig a régi Megasztárosokra. Remélem, hogy ők is rám. De nem járunk össze.
Lassan többet szerepelsz a feleséged, Szilvi Instagram oldalán, mint a sajátodon. Ennyire nem szereted használni a közösségi médiát? Szilvi nem noszogat téged, hogy kicsit többet kéne adnod magadból a rajongóknak?
Más a személyiségünk. Ő szeret magából és az életéből megmutatni kis híján mindent, míg én nem annyira. Körülbelül háromszor annyian követik őt, mint engem, és ez nyilván annak is köszönhető, hogy én nem sokat posztolok. Én egy introvertált fickó vagyok, nekem a posztolás nehezemre esik. Azért nem kell nagyon rosszra gondolni: nem visel meg lelkileg, ha kirakok valamit. Egyszerűen csak nincs meg bennem az a reflex, hogy mindenről posztolni kelljen. Más korban nőttem fel. Szilvi nem noszogat emiatt, inkább én noszogatom magam. Nyilván én is látom, hogy ez kevés, hasznos tud lenni egy popelőadónak, ha többet posztol. Úgy érzem, hogy idén erre egy picit több hangsúlyt tudok fektetni. Ez nem azt jelenti, hogy bulvárosodás lesz az Instámon meg a Facebookomon, de fel kell ismernem, hogy 2022-t írunk, és most már ezek a legfontosabb felületek. Vannak azért olyan részei az életemnek, amiket meg lehet mutatni, például a koncertek, a dalszerzés meg a stúdiózás. Ezekbe szeretném egy picit jobban beleavatni a követőimet.
