nlc.hu
Sztárok
Interjú Vincze Liza hajdani gyerekszínésszel

A közönség változik, a név marad – interjú Vincze Liza hajdani gyerekszínésszel

Felnőni sohasem könnyű, de külön nehéz úgy, hogy az átalakulás a közönség szeme láttára zajlik. Magyarországon 2016-ban létrejött a Kicsi Gesztenye Klub nevű dalos gyerekműsor, amelynek főszereplője az akkor 10 éves Vincze Liza lett. Az nlc-nek most arról mesélt, milyen érzés a gyerekektől elbúcsúzni és átkerülni egy kevésbé hálás, felnőtt közönség elé.

Januárban lezárult az összes búcsúkoncerted. Ezek a fellépések mennyire voltak érzelmileg megterhelőek?

Megható volt azt a szeretetet megtapasztalni, amivel a gyerekek felém fordultak. Főleg a tavalyi év utolsó, illetve most a legutóbbi, Egerben megtartott fellépés sikerült nagyon sírósra. A történetbe úgy szőttük bele a távozásomat, hogy Liza elköltözik egy másik városba és ezért búcsúzik el a gyerekektől és a többiektől. Volt egy kis monológom arról, hogy miről szól a barátság és végül közösen elénekeltük a közönséggel a Klub dalt.

Mit szóltak a gyerekek, volt, aki írt neked?

Rengetegen. Szülőktől is, vagy úgy, hogy a szülőkön keresztül üzentek a gyerekek. A kisfiúktól szerelmes leveleket, a kislányoktól meg olyanokat kaptam, amiben a példaképüknek neveznek. Ezek nagyon sokat jelentenek nekem. Ami viszont igazán meglepett, hogy volt olyan, nem is egy, aki arról számolt be, hogy sikerült meggyőznie a szüleit, hogy a születendő húgát Lizának nevezzék el utánam.  

Vincze Liza Kicsi Gesztenye Klub Sztárban Sztár

Vincze Liza (Fotó: TV2)

Te érezted úgy, hogy kinőtted a szerepet, vagy a csapat mögötti szervezőstáb döntött arról, hogy ideje váltani?

Az, hogy kinőttem volna, egy csúnya kifejezés lenne arra, ami történt. Én nem így fogalmaznám meg: egyszerűen felnőttem és nem tudtam volna már hitelesen eljátszani a 12-13 éves kislányt. Mindjárt 18 leszek. Most már szeretnék a szóló karrieremre koncentrálni.

Mindössze 10 éves voltál, amikor egy casting során kiválasztottak a szerepre. Nem féltett a családod a színpadi világtól?

Biztos, hogy aggódtak, de nem mutatták. Az egész családom és a produkció stábja is sokat támogatott. Nagyon jó környezetben voltam és ez segített abban, hogy én ezt az egészet boldogan tudjam csinálni.

De nyilván a színpadi és képernyős jelenlét megkövetelt áldozatok is?

Sokszor merült fel, hogy a sok próba, a szinkron felvételek és koncertek miatt magántanuló leszek, de én ezt nem akartam. Szerettem volna a közösségben maradni és úgy élni, mint egy normális gyerek és ez szerintem sikerült is. Koncertek előtt volt, hogy hazaértem a suliból és utána 3-tól 8-ig próbáltunk, aztán hazamentem és másnap reggel hétre mentem megint iskolába. Amikor ez volt az iram több héten keresztül, az nem mondom, hogy nem volt fárasztó. Egyébként meg úgy kell elképzelni, mint az élsportot, csak én a hétvégéken nem versenyekre, vagy meccsekre jártam, hanem turnézni.  Az egyik dolog egyébként, amit fel kellett adnom az a kosarazás volt. Nagyon szerettem, de volt egy sportsérülésem és utána el kellett döntenem, hogy a sportot választom, vagy a Kicsi Gesztenye Klubbot. Természetesen az utóbbi volt a fontosabb.

Nyolc évig csináltad, sosem akartad abbahagyni?

A váltás gondolata már egy ideje ért bennem, de korábban mindig visszatartott attól, hogy befejezzem az a puszta tény, hogy nagyon szerettem a Kicsi Gesztenye Klub része lenni. Most is csak az munkál bennem, hogy már tovább szeretnék lépni. Meg akarok maradni a médiában, csak már felnőttként.  Ebben a Sztárban Sztár is megerősített, hiszen kicsit belekóstolhattam az új környezetbe. Ez egyébként segített abban is, hogy az eddigi szerepemet el tudjam engedni.

Gyerekközönség helyett felnőtt közönségnek előadni, ez egészen más élmény. Az olyan műsorokban ráadásul, mint a Sztárban Sztár nem bánnak éppen kesztyűs kézzel a szereplők lelkivilágával.

A különbség óriási. Teljesen más. Az elmúlt évekből az amiért a leghálásabb lehetek a gyerekek szeretete, mert az tényleg teljesen önzetlen. Furcsa volt a váltás. Főleg úgy, hogy a Sztárban sztár kapcsán nagyon sok gyűlöletet kaptam, főleg az elején. Nehéz volt ezt feldolgozni, de azért sikerült. Az a lényeg hogy a szeretteim mellettem állnak. Maximálisan hálás vagyok azért, hogy ez eddig is így volt, most is így van és szerintem így is lesz.

Vincze Liza Kicsi Gesztenye Klub Sztárban Sztár

Vincze Liza a Sztárban sztárban (Fotó: TV2)

Mi lesz az életednek azzal a részével, ami nem a színpadon, vagy a kamerák előtt zajlik? Mi lesz például a tanulmányaiddal?

Mindenképpen szeretnék továbbtanulni, bár azt még nem tudom, hogy pontosan hol. Diplomát fogok szerezni. Mindig is fontos volt, hogy jók legyenek az eredményeim és ezt a Kicsi Gesztenye Klub mellett sikerült is tartani. Most a 11. évfolyam első féléve egy kicsit nehezebb volt, mert egyszerre zajlott az iskola, a Sztárban sztár, a Kicsi Gesztenye Klub és tavaly óta röplabdázom is. Ez így mindet egyszerre egyensúlyozni azért elég nehéz volt. Abban egyébként, hogy nagyon fontos a diploma és több lábon kell állni, az elmúlt évek járványhelyzete is megerősített.

Már meg van az utódod?

Igen, már meg van.

Ez milyen érzés neked?

Boldogan tekintek vissza erre az időszakra. Büszke vagyok arra, amit elértünk. Dobrády Ákosék hozták létre ezt a produkciót, de valahol úgy érzem, hogy az én kisgyerekem is, hiszen majdnem a fél életemet a Kis gesztenye klubban töltöttem. Persze, hogy érdekel, hogy mi lesz a jövőben vele. Fontos számomra, mindig is az lesz, úgyhogy természetesen a legjobbakat kívánom nekik. Remélem ugyanilyen sikereket ér el a következő lány is és megmarad a produkció megszokott magas színvonala.

Lehet arról tudni, hogy a jövőben milyen zenét fogsz készíteni?

Sajnos, vagy sem, a közönség ízlésének meg kell felelni, de egyúttal szeretnék önazonos maradni. Még nem tisztult le, hogy pontosan milyen lesz a vonal, amit megtestesítek, de vagány lesz és fülbemászó. Mindenképpen szeretnék még idén debütálni saját számmal és klippel.

A művészneved ugyanaz marad?

Szerintem maradok a Vincze Lizánál, de bármi megtörténhet.

El tudnád képzelni, hogy valamikor a jövőben ismét gyerekközönségnek készíts dalokat, adj elő, vagy akár egy saját, a Kicsi Gesztenye Klubhoz hasonló produkciót készíts?

Nem tudom, hogy felnőtt koromban, ha már elértem, amit elszeretnék a karrieremben, merre visz tovább az út. De jelenleg nem ez a cél. Szerintem elég szépen lezártam ezt a korszakot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top