Kökény Attila sokáig jókat falatozott, de idővel rájött, az egészsége fontosabb. Sőt színpadi emberként a hiúság is eluralkodott rajta, hiszen már a zakóját is alig tudta begombolni. A hamarosan négyszeres nagypapává váló énekes ezért úgy döntött: életmódot vált, ennek pedig már látszik is az eredménye – írja a Ripost.
Elmondása szerint immár nagyon keveset reggelizik, kenyeret egyáltalán nem eszik, délben bármit elfogyaszt, de nem túl nagy adagot, vacsorára pedig mindig valami nagyon könnyű fogást eszik. “A fellépések után sem falatozok már, és ez látszik is rajtam” – büszkélkedett Kökény Attila, aki nem titkolja: volt, hogy karácsonykor egyedül evett meg 2 rúd bejglit.