Számodra jelent valamit az életkorod? Számít valamit, hogy betöltöd a negyvenet?
Nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Arra persze jók ezek a számok, hogy segítsenek tájékozódni az időben. Ahogy arra is, hogy általuk olykor kicsit számot vessünk magunkkal: honnan jöttünk, hol tartunk és merre haladunk.
A harminc vagy a húsz sem jelentett fordulópontot az életedben?
A harminc azért jelentett fordulópontot, mert az X-Faktor megnyerése után jött nagyjából egy évvel. Az egy nagyon sűrű időszak volt. Volt mire visszaemlékezni és volt mit végiggondolni. Leginkább a huszonötödik születésnapom él élénken bennem egy nagy meglepetésbulinak köszönhetően.
A negyvenet azért meg fogod rendesen ünnepelni?
Itthon leszünk és megnézzük, hogy mi van a Netflixen. Az évszámokat nem érdemes ünnepelni, hiszen ezek nem valami nagy teljesítmények, amiket elértünk.
Fotó: Orosz András
Az X-Faktor megnyerése után nagyjából olyan karrierről álmodoztál, amit az elmúlt évtizedben elértél?
Akkoriban nem voltak túl nagy várakozásaim. A Megasztár után már látszott, hogyha valaki megnyer egy ilyen versenyt, akkor egy-két évig nagyon megy a szekere, aztán jönnek az újabb meg újabb győztesek. Mivel tisztában voltam ezzel, azonnal keményen elkezdtem dolgozni azon, hogy velem ez ne történhessen meg. Nem az történt, hogy megálltam, és azon kezdtem gondolkodni, mit értem el, hanem pont az ellenkezője: azonnal teljes gőzzel mentem előre.
2010 óta folyamatosan jelen vagy a hazai showbusinessben, nem nagyon tartottál szünetet.
Húsz-harminc éve talán még volt annak értelme, hogy valaki egy időre eltűnt, aztán visszatért, de egy ideje már biztosan nincs. A mai világban már nem könnyű visszatérni annak, aki egy időre eltűnik. Mi a koncertek terén nagyon aktívak vagyunk, mert a személyes találkozások miatt ezek a legfontosabbak. Itt lehet a legtöbbet adni a közönségnek, és mi is ilyenkor kapjuk a legtöbbet.
Kik most a tipikus Vastag Csaba rajongók?
A bázist részben azok jelentik, akik gyerekek voltak az X-Faktor idején, és rám szavaztak a műsorban. Ők gyakorlatilag velem együtt nőttek fel, sokuknak közülük családja lett, akiket aztán magukkal hoznak a koncertekre.Egyre több családot látok a közönség soraiban. Amikor tíz éve körbenéztél egy Vastag Csaba koncerten, még többnyire fiatal lányokat láttál. Mára ez megváltozott, egyre több férfi van a fellépéseinken. Gondolom rájöttek, hogy a sok lány miatt nálunk jól lehet csajozni, másrészt meg a hölgyek is elhozzák magukkal a párjukat meg az egész családjukat a bulira. A törzsrajongók az elmúlt több mint 10 évben szinte minden fellépésünkre velünk tartottak.
Popzenei előadóként sosem érezted azt, hogy túl kicsi ez az ország neked? Hallottam már kollégádat panaszkodni arról, hogy ha valaki itt sikeres, viszonylag gyorsan el lehet érni a csúcsot.
Szerintem elég nagy marhaság olyasmiket mondani, hogy túl kicsi ez az ország nekem. Tök jó cél az is, hogy az ember gyökeret verjen, és hosszú távon tudjon fennmaradni. Nézd meg mondjuk Demjén Ferencet vagy Charliet: ők azért elég jól el tudtak „lébecolni” ebben a közegben, és mindig volt számukra feljebb. Mindig lehet többet elérni, és mindig lehet jobbat és jobban csinálni. Amellett, hogy elsősorban hazai pályára dolgozunk, mi is kacsintgatunk azért külföldre: nekünk is van sok koncertünk Magyarország határain túl, még Amerikában is jártunk. Angol nyelvű dalt is írtunk, nem egyet és nem kettőt, de nem a külföldi befutás az életcél. Ha beakad valami, akkor beakad, és akkor annak örülni fogunk. Azt már megtanultam, hogy ha valami Magyarországon jó, az máshol is jó, és ami máshol jó, az nálunk is jó lesz. Persze azt is figyelembe kell venni, hogyha Amerikát venném célba – ami egy harmincszor nagyobb piac- , akkor a konkurencia is harmincszor nagyobb lenne. Ennek okán nagyon át kell egy ilyen lépést gondolni, nem feltétlenül érdemes hátrahagyni mindazt, amit itthon már elértünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy lehetetlen az áttörés, például a régióból több román előadónak is sikerült, de úgy hiszem, hogy az első az, hogy a saját közönségünket igyekezzünk kiszolgálni, hogy minőséget tudjunk nekik adni. Itt születtünk, itt lakunk, ezért sosem szabad elhanyagolni ezt a közeget. Nem szabad elfelejteni azt, hogy honnan jöttünk.
A Te X-Faktor évadodból nemcsak te maradtál fenn a szakmában, hanem Janicsák Veca, Takács Nikolas, Wolf Kati és az öcséd is. Más évadokból sokszor csak a nyertesre emlékszünk, vagy olykor még rá se. Mit gondolsz, ti jobbak voltatok azoknál, akik utánatok jöttek?
Minden műsorból az első marad a legérdekesebb a nézőknek. Hatalmas nézettsége volt az első szériának és ennek köszönhetően az ismertségünk is az egekben volt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy tizedik vagy tizenötödik évadból ne lehetne kiugrani, mert ez a műsor még mindig hihetetlenül jó fórum egy előadónak. Főleg annak, aki ezt lehetőségként fogja fel, nem pedig eredményként.
Vastag Csaba, Wolf Kati és Takács Nikolas (Fotó: Birton Szabolcs)
A testvéreden kívül tartod a kapcsolatot a többiekkel? Összeköt benneteket, hogy annak idején együtt indultatok?
Szerintem össze. Nem nagyon tudja azt más, amit mi tudunk magunkról. Van egy belső, közös utunk, amit csak mi jártunk meg. Erről idegenekkel nem is nagyon tudunk beszélni. Olyan dolgokon mentünk együtt keresztül, ami által egy életre sporttársak és bajtársak lettünk. Egyetlen összenézésből mindannyian megértjük egymást.
Hogy állsz a korai dalaiddal? Szereted még őket?
Az ember változik idővel. Akad pár dal, amit emiatt már nem is játszunk a koncerteken a zenekarral. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennék rájuk büszke, hiszen a születésének pillanatában azokat a dalokat nagyon komolyan gondoltuk, és a lehető legjobban próbáltuk megcsinálni. Máig jó emlékekként gondolok rájuk, ezek a dalok is belőlünk szakadtak ki.
Időnként fellépsz a testvéreddel, Tamással, de jellemzően inkább külön mozogtok. Sosem volt tervben, hogy szorosabbra fűzzétek egymással az előadói munkásságotokat?
A közös dalunk, az Őrizd az álmod hatalmas siker volt, máig nagyon szeretik az emberek. Még az óvodások is ismerik. Ne kérdezd honnan, fogalmam sincsen. A dal sikerétől függetlenül azonban mi ketten elkezdtünk külön utakon járni, Tomika a színház irányába fordult, én pedig a rockzene felé. Emiatt nem volt olyan sok fórum, ahol közösen tudtunk volna fellépni. Persze tettünk kirándulást egymás világába. Én is játszottam párszor színházban, Tomikával is volt közös darabunk, sőt volt pár nagyobb koncertünk, ahol ő volt a vendégem, vagy együtt léptünk fel pár helyszínen, de mostanában ennél szorosabb együttműködést vagy új közös dalt nem tervezünk.
Van olyan dalod, amit egyetlen koncerten sem hagyhatsz ki?
Az Őrizd az álmodnál előfordult, hogy kihagytuk, és hangot is adtak neki, hogy miért maradt ki. Visszamentünk és eljátszottuk. Nyilván én mindig az aktualitásokra próbálok fókuszálni, mert azok a legfontosabbak, amiket most írtunk, de közben nem szabad elfelejteni a régieket sem.
Nemcsak negyven leszel, hanem év eleje is van. Mik a terveid 2022-re?
Egyből jól kezdődött az év, mert felléphettem a kézilabda-EB megnyitóján, illetve szintén ebben az időszakban jelent meg egy DJ Sterbinszkyvel és DR BRS-el közös dalunk is. Jó pár fellépésünk van már beütemezve, idén kifejezetten a nagyobb, zenekaros koncertekre fókuszálunk, mivel az elmúlt évben inkább az intimebb unplugged eseményeken volt a hangsúly. A nagy koncertekhez kifejezetten jó bemelegítés volt a kézilabda-EB-s show, amit a helyszínen több mint huszonkétezren, a tévében pedig több millióan is megnézhettek.
Ott látott egy olyan közönség is, ami amúgy nem szokott. Milyen reakciókat kaptál tőlük?
A helyzet az, hogy a kommenteket szinte soha nem olvasom el. Erre még tíz éve szoktam rá, mert nem szeretnék olyan kommentelők véleményére hagyatkozni, akik a szavaikat ingyen és bérmentve, mindenféle felelősségtől mentesen vetik oda.
Fotó: Orosz András
Nem figyelsz mások véleményére?
Vannak olyanok körülöttem, akiknek a tanácsait meghallgatom. Ezeknek egy része a közönséget is képviseli, például olyan hozzám közelálló családtagom vagy munkatársam, akiben muszáj bíznom. Úgy nem megy, ha nem bízom senkiben, de főképp a saját fejem után megyek. Nyolc-tíz éve még elég divatos volt azt figyelni, hogy mit játszik a rádió, milyen stílusú zenék számítanak aktuálisnak, de egy ideje ez engem már annyira nem érdekel. Részben a koromból kifolyólag. A kor elhozza az embernek azt, hogy saját magán kívül ne akarjon megfelelni senkinek. Csak őszintének kell lenni, és saját magadat adni, hiszen hosszú távon erre leszel büszke.
Egy ideig hollywoodi sztárriporter szerepben is láthattunk Návai Anikó oldalán, de ezt a tevékenységet most szünetelteted. Lesz még visszatérés a filmsztárok világába?
A koronavírus közbeszólt, a fesztiválok és a vörös szőnyeges bemutatók is vagy elmaradtak, vagy sokkal nehezebb lett elérni őket. Zártabb lett ez a világ is. Egy ideig az volt az átmeneti megoldás, hogy online csináltuk az interjúkat, amik egyébként nem voltak rosszak, és volt különlegessége annak is, hogy ezeket a sztárokat az otthonukban, mondjuk melegítőben láthattuk. Született pár nagyszerű anyag, például Sharon Stone-nal, de ennek is van egy vége, egy kifutása, nem lehet másfél-két évig csinálni. A pandémia végéig, vagy inkább megoldásáig biztos, hogy ezt a munkát nem folytatjuk tovább. Nagyon tanulságos időszak volt, örülök, hogy dolgozhattam ebben is. Sokat tanultam a tévézésről, saját magamról, és például most egy ilyen interjúhelyzetben is jól jön, hogy magam is nagyon sok interjút csináltam.
Ha már ez így félbemaradt, azon sosem gondolkodtál, hogy a magyar pályatársaiddal készíts interjúkat, mondjuk YouTube-on?
Az Insta- és a YouTube vonatra egy kicsit későn szálltam fel. A Facebookom mindig nagyon jól ment, így a többiről lemaradtam kicsit, YouTube csatornát például csak nemrég csináltunk. Ha fordítanék rá több energiát, persze valószínűleg felfutna, de nem vagyok biztos abban, hogy ez az én utam. A személyességben jobban hiszek. Fontosabb számomra, hogy lásson élőben a közönség, és én is lássam őket, ezt pedig a koncertek adják meg. Együtt szeretnék megélni velük olyan pillanatokat, amik aztán soha többé nem jönnek vissza.
Egy gyors, de fontos kérdés a végére: boldog vagy?
A boldogság keresése nagyon sok filozófus és szociológus témája volt már az elmúlt több ezer évben. Ez egy olyan talány, amit nem biztos, hogy meg tudtak fejteni. Nem létezik boldogság negatív aspektusok nélkül, de vannak olyan boldog pillanatok az életemben, amiket igyekszem bevésni az agyamba és a lelkembe, hogy mindig emlékezzek rájuk.