nlc.hu
Sztárok

Férfiak az 56 éves Cindy Crawford életéből

A maximalista apa, a fotós, és a botrányos fiú – Férfiak az 56 éves Cindy Crawford életéből

Ma ünnepli 56. születésnapját Cindy Crawford, aki mellett szinte mindig volt egy férfi, de egyetlen pillanatra sem felejtette el, hogy ő egy erős, független nő.

A 90-es évek szupermodell nagyágyúinak egyike határozottan Cindy Crawford volt. Mondhatni abban az időben a csapból is az amerikai szépség folyt. Ott volt George Michael 1990-es Freedom-klipjében, ahogyan a Pepsit is miatta szürcsölte a világ 1992-ben. Oké, talán színészkednie nem kellett volna 1995-ben Alec Baldwin oldalán a Tiszta játszmában, de ennyi melléfogást nézzünk el a nőnek, aki a szupermodellek elit osztagának oszlopos tagja.

Cindy Crawford egy erős nő, okos és tehetség nő, aki nem a körülötte lévő férfiaknak köszönheti a sikereit, de persze az ő életében is voltak és vannak meghatározó férfiak.

Az apa

Az első ilyen – ahogyan a legtöbb lány esetében – az édesapja, Dan Crawford volt. Egy korábbi interjúban az 56 éves modell arról beszélt, hogy az apjának köszönheti, hogy ilyen ambiciózus nő vált belőle. A gimnáziumban és az egyetemen is kiváló eredményeket elérő szupermodellnek azt tanította az apja, hogy képes bármit elérni, ha megfelelő mennyiségű munkát tesz bele. „Ő volt a legnagyobb szurkolóm egész életemben” – mondta a The LeapTV-nek Cindy. Kettejük viszonya azonban nem volt mindig felhőtlen. Kamasz volt csupán, amikor a szülei elváltak, és saját elmondása szerint az apja a tartásdíj megvonásával büntette az anyját, ha az randevúzni ment, ismerkedni kezdett. „Ez azt jelentette, hogy néha nem volt elég pénz otthon ételre, vagy benzinre. Ekkor döntöttem el, hogy dolgozni kezdek, és anyagilag független nő leszek” – nyilatkozta az OWN-nek később a szupermodell, aki 17 évesen a Look of the Year verseny második helyezettjeként robbant be a modellszakmába. Azóta apjával is megbékélt. Az idős férfi ma is aktívan részese lánya jótékonysági akcióinak. Tavaly októberben például közösen vettek részt annak a gyermekkórháznak a megsegítésére rendezett eseményen, ahol több évtizeddel korábban Crawford öccse leukémiában elhunyt.

Dan Crawford Cindy Crawford

Dan Crawford és a tinédzser Cindy Crawford (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Pepsi, Instagram)

A fotós(ok)

A 16 esztendős Crawford élete szinte azonnal megváltozott, amikor Roger Legel helyi fotós 1982-ben megkérte, hogy álljon neki modellt DeKalb kisvárosi lapjában. „Igent mondtam Roger felkérésére, és a középiskolás pasim medencéjénél készítettük el a fotót. Még tinédzser voltam, és arról álmodoztam, hogy valami igazán nagy dolgot fogok tenni a jövőben, például atomfizikus válik belőlem, vagy én leszek az első női elnök az országban, azonban Roger fotózása mindent megváltoztatott. A kép ugyanis elképesztő sikert aratott. Roger arra biztatott, hogy menjek Chicagóba, és keressek modellügynökséget. Apám persze hallani sem akart róla, mert számára a modell szó egyet jelentett a prostitúcióval. Nagyon féltett. Végül elmentem, és aláírtam az Elite-hez, majd elkezdtem együtt dolgozni Victor Srebneskivel, aki Chicago legfelkapottabb és legismertebb fotósa volt akkoriban. Roger egyetlen fotója teljesen új világot nyitott meg számomra, tulajdonképpen így lettem modell” – emlékezett vissza az indulásra a Vogue magazin hasábjain.

Vogue Cindy Crawford

A fiatal Cindy a párizsi Vogue címlapján

A (nagybetűs) férfiak

1998-ban, az akkor 32 éves modell a Playboy címlapján szerepelt, és interjút is adott a magazinnak. Ebben kendőzetlen őszinteséggel beszélt korábbi kapcsolatairól, valamint új férjéről. Crawfordot nők milliói irigyelték első férje, Richard Gere miatt. A Micsoda nő! sztárja exe szerint igazi úriember, az első randin még csak meg sem csókolta őt. 1988-at írtunk ekkor, a 22 éves Cindy pedig fülig beleszeretett az akkor még barna, hosszú hajú színészbe. Egy grillpartin találkoztak először, és hamar Hollywood álompárjának kiállották ki őket. Fotósok hada követte őket New Yorktól Los Angeles-ig. Egyes cikkek szerint Gere kicsit sem volt biztos abban, hogy feleségül veszi a szupermodellt, aki hiába került fel 300 magazin címlapjára, a színész gyakran túlságosan „kisvárosinak” tartotta. Végül mégis elszánta magát és megkérte az imádott nő kezét. 1991. december 12-én mondták ki az igent, egy igazi last minute esküvőn Las Vegasban. A színész ugyanis mindössze egyetlen nap szabadságot kapott a stúdiótól, mivel akkor forgatta a Mr. Jones-t, így magánrepülőre ültek és Vegasban, néhány közeli barát jelenlétében összeházasodtak. A szupermodell nem fehér ruhát viselt, hanem egy Armani kiskosztümöt, a gyűrű sem ért többet 1-2 dollárnál, ugyanis gyémánt és arany helyett, egyszerű alufóliából sodort kamuékszert húztak egymás ujjára a sebtében megtartott esküvőn. „Nem ez volt az az esküvő, amiről álmodtam. Annyira az utolsó pillanatban történt” – mondta később a ceremóniáról. Hogy ez a nem annyira romantikus nász már előre beárnyékolta a jövőt, azt persze bátor dolog lenne kijelenteni, de tény, hogy ez a házasság nem működött. Egyre vadabb pletykák keltek szárnyra arról, hogy miért fuccsolt be az álompár kapcsolata, de ahogyan később megjelent könyvében Crawford megírta, a házassága halálát leginkább a korkülönbség okozta. „Nagyon fiatalon mentem hozzá, és nagy volt a korkülönbség. Én akkor voltam 25, ő pedig 42, és egészen más célok hajtottak bennünket… Képes vagyok követni a páromat, de nem csak követni akarok, hanem vezetni is, és arra is vágyom, hogy egymás mellett sétáljunk”- utalt a kettejük közti problémákra. A válást végül 1995-ben mondták ki.

Richard Gere és Cindy Crawford
Megnézem
Összes kép (3)

Egy évvel azután, hogy elvált, ismét rátalált a szerelem. 1996-ban a szintén frissen elvált Val Kilmer oldalán fotózták le, az emberek pedig megőrültek az új sztárpárért. Amit azonban a külső szemlélők nem láthattak, az az, hogy mennyire kimerítő volt a színész párjának lenni – legalábbis ezt mondta Crawford. Pontosan úgy fogalmazott, hogy Kilmer egy zseniális színész, aki nem kedveli a felszínes dolgokat, nagyon mély gondolatai vannak és mindent analizálni akar. „Halálosan szerelmes voltam belé, örömöt és fényt hozott az életemben a válás után…Neki köszönhetem, hogy megtanultam újra boldognak lenni” – ezt egyébként Kilmer írta az életrajzi könyvében Crawfordról. A kapcsolat állítólag azért fuccsolt be, mert a munkájuk miatt nehezen tudták megoldani a közös életet.

Cindy Crawford és Val Kilmer

Cindy Crawford és Val Kilmer 1996-ban, Moszkvában (Fotó: Sacha Orlov)

Cindy Crawford még Richard Gere felesége volt, amikor egy barátja esküvőjén megismerte a szintén modell – későbbi üzletember – Rande Gerbert. Mivel mindketten foglaltak voltak akkoriban, barátságnál több nem alakult ki köztük. „Mindaddig nem vált romantikussá a kapcsolatunk, amíg mindketten szinglik nem lettünk” – nyilatkozta Crawford Harper’s Bazaarnak. Végül nem tudták és nem is akarták elkerülni, hogy egymásba szeressenek. 1998. május 29-én a Bahamákon mondták ki a boldogító igent egy titkos tengerparti esküvőn. A szupermodell annyira titkolta, hogy férjhez megy, hogy még a stylistjának is csak annyit mondott, hogy egy fehér koktélruhára van szüksége, egy tengerparti bulihoz. „Egy John Galliano miniben mondtam ki az igent. Ahelyett, hogy az apám végigvezetett volna a székek között az oltárhoz, úgy döntöttünk Randevel, hogy kézen fogva, mezítláb lesétálunk a tengerpartra és a strandon összeházasodunk” – magyarázta a modell a Brides magazinnak. A ceremóniára meghívott vendégek is azt hittek, hogy egy bulira érkeznek, csak ott tudták meg, hogy lagzira érkeztek. A menüben répatorta is volt, a dekorációt pedig helyi virágokkal oldották meg.

Rande Gerber, Cindy Crawford, Kaia Gerber és Presley Gerber
Megnézem
Összes kép (6)

Fiuk, Presley 1999-ben, míg lányuk, az anyja modellbabérjaira törő Kaia 2001-ben született. Az 56 éves Crawford és az 59 éves Gerber immár 24 éve élnek házasságban. „A kapcsolatunk azért működik, mert megőriztük benne a humort és a szórakozást. Nemcsak házastársak vagyunk, hanem barátok is” – magyarázta az Entainment Tonightnak Gerber.

A fiú

Míg Crawford modell-színésznő lányáról viszonylag sokat olvashatunk, addig egyetlen fiáról, Presley-ről vajmi keveset hallani mostanában. A fiatalember kifejezetten rosszul élte meg, hogy folyton híres szüleihez hasonlítják. A nyomást egyre nehezebben viselte el, és a botrányok sem kerülték el. 2019-ben letartóztatták, majd körbejárta a netet egy videó, ahol a zaklatott tekintetű Presley egy fegyverrel lövöldöz. 2020-ban jött a hír, hogy az egyre kiegyensúlyozottabb sztárcsemete a híres szülők éttermében kezdett dolgozni, miután véget ért egy több hónapos orvosi kezelése. Presley egyébként szintén modellként próbál boldogulni az életben. Jelenlegi párja a bulvárlapok szerint Hana Cross 23 éves modell és influenszer. Bár anya és fia kapcsolata nem mindig felhőtlen, Cindy tavaly az alábbi sorokkal köszöntötte fiát: „Csak azt akarom, hogy tudd, hogy ma és minden nap tiéd az édesanyád szeretete. Izgatottan várom az életed kibontakozását. Mindig is én leszek a legnagyobb pompomlányod!”

Presley Gerber

Presley Gerber (Fotó: Paul Archuleta/Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top