Szerintetek mennyire reális képet fest a sorozat arról, milyen fiatalnak, szépnek és kiváltságosnak lenni Hollywoodban?
Graham: Én személy szerint semmit sem tudok arról, milyen fiatalnak és szépnek lenni Hollywoodban… Talán…
Kaia: …talán ezt inkább én válaszoljam meg? (nevet)
Én nem egy elit magániskolába jártam, és nem is Los Angeles belvárosában nőttem fel, hanem Malibu tengerparti részén. Ráadásul magántanuló voltam, szóval egészen más élményeim voltak gyerekként.
Ettől még voltak ismerős pillanatok. Például a nyitójelenet, amikor a karaktereink a Pacific Coast Highway-en autóznak a menő veterán kabriókkal, miközben az Ultravox Vienna című száma szól – azt nagyjából két percre vettük fel attól a háztól, ahol felnőttem. Szóval volt némi személyes kapcsolódás, de azt a fajta természetes lazaságot és menőséget, ami ezekből a karakterekből árad, én akkor sem birtokoltam… és szerintem most sem.
Kaia Gerber A szilánkokban (Forrás: Disney+)
Graham: Most tényleg ásítottál?
Kaia: Egy picit. Próbáltam elrejteni.
Graham: Ugye nem a válaszod miatt?
Kaia: Á, dehogy!
Graham: Nemrég tanultam, hogy az ásítás állítólag több oxigént juttat az agyba, hogy jobban tudj figyelni. Szóval ez csak azt jelenti, hogy annyira lekötött, amit mondtál, hogy előre fel kellett töltened az agyadat oxigénnel.
Kaia: Ezt most találtad ki.
Susan és Tom első ránézésre úgy tűnik, hogy mindennel rendelkeznek: státusz, szépség, népszerűség. De kik ők valójában a tökéletesnek tűnő külső mögött?
Kaia: Szerintem pontosan erről szól ez a sorozat. Erős társadalmi kommentár a kiváltságokról, és arról, mi történik, amikor az elit kénytelen önmagába nézni. Végül mintha saját maguk súlya alatt roppannának össze. Kiderül, hogy a csillogás és a pompa mögött valójában nincs olyan sok minden. Amikor semminek nincs igazán ára számodra, amikor gyakorlatilag bármihez korlátlan hozzáférésed van, akkor előbb-utóbb elkezded feltenni a kérdést: mi az élet értelme?
Úgy érzem, ezt boncolgatja a sorozat. A kiváltságos életet állítja szembe az élet-halál kérdésekkel. A „pezsgős problémák” mellé odakerülnek a valóban súlyos, húsbavágó tragédiák. Attől válik igazán izgalmassá, hogy a felszín alatt annyi minden zajlik.
Amit A szilánkokról tudni kell
Bret Easton Ellis kultikus regénye alapján készült sorozat egy sötét és nyugtalanító coming-of-age történet, amely az 1980-as évek eleji Los Angeles elit középiskolás világába kalauzol. A történet középpontjában a fiatal Bret áll, akinek életét felforgatja egy karizmatikus, ám rejtélyes új diák érkezése – éppen akkor, amikor a várost egy tinédzsereket célzó sorozatgyilkos tartja rettegésben.
A szilánkok egyszerre pszichológiai thriller, társadalmi portré és a kamaszkor sötétebb oldalának vizsgálata: a vágy, a megszállottság, a féltékenység és az identitáskeresés története egy olyan korszakban, ahol a felszín csillogása mögött komoly veszélyek rejtőznek.
Hogyan készültetek arra, hogy a nyolcvanas évek tinédzsereit alakítsátok? Hallgattatok korabeli zenéket, használtatok bizonyos parfümöket, ettetek olyan ételeket, amelyek segítettek ráhangolódni a korszakra?
Kaia: Igen. Van egy fantasztikus parfümkészítő – Azzinak hívják –, Londonban dolgozik, és gyakran készít egyedi illatokat színészeknek a karaktereikhez. Felhívtam, és azt mondtam neki: „1981-et írunk, egy lányt fogok játszani. Diákelnök, állandóan cigarettázik és iszik, mindig mindent megnyer, ilyen a személyisége…” Erre készített nekem egy egész illatkészletet. Nagyjából tizenkét különböző üvegcsét hordtam magamnál, és a jelenettől függően variáltam őket. Ha például bulijelenetet vettünk fel, akkor egy dohányos, bourbonös, egy kicsit édesebb illatkeveréket használtam. Mindig az adott jelenethez kevertük össze őket, és ez rengeteget segített abban, hogy belehelyezkedjek Susan karakterébe. A zene ugyanilyen fontos volt.
Graham: Az egész világ elképesztően aprólékosan volt felépítve. Minden egyes részletre odafigyeltek. Bármerre néztél, minden arra emlékeztetett, hogy a nyolcvanas években járunk. Emiatt nagyon könnyű volt teljesen elveszni ebben a korszakban.
Graham Campbell és Kaia Gerber A szilánkokban (Forrás: Disney+)
Mi az az egy dolog a karakteretekben, amin szerintetek a nézők a legjobban meg fognak lepődni a sorozatot nézve?
Graham: A hajam. (nevet) Olyan frizurát csináltak nekem, amilyet még életemben nem láttam. Talán legutóbb Christopher Atkinsnak volt hasonló a Kék lagúna idején. Engem minden szögből újra és újra meglepett ez a haj. Egyszerűen nincs még egy ilyen frizura.
Kaia: Tényleg nincs.
Graham: Nagyon hálás vagyok érte.
Kaia: Remélem, a nézők is ugyanennyire meg fognak döbbenni rajta. (nevet) Szerintem Susan esetében inkább az lesz meglepő, ami a későbbi epizódokban történik vele. Ahogy fokozatosan megreped a tökéletesnek tűnő felszín, és előtörnek a szorongásai, illetve az, ami valójában benne zajlik…
Graham: Köszönöm, ezután nekem is illene komoly választ adnom.
Kaia: Nem, nem… Csak nekem nincs ilyen látványos hajam. Bár az én hajamnak is fontos szerepe van a sorozatban. Szerintem az lesz igazán meglepő, ahová Susan és Thom kapcsolata végül eljut. Ahhoz képest, ahonnan indulnak, egészen váratlan irányt vesz.
Graham: Papíron mindkét karakter archetípusnak tűnik. Thom az iskola poszterfiúja, a klasszikus „aranyfiú”, szinte már túl tökéletes. Aztán ezt a képet fokozatosan kifordítjuk önmagából. Lassan szétesik, egyre sötétebbé és összetettebbé válik. Szerintem a nézők meg fognak lepődni azon, milyen messzire jutnak ezek a karakterek ahhoz képest, ahonnan indulnak.
Van egy emlékezetes jelenet, melyben a karaktereitek arról vitatkoznak, hogy a középiskolai szerelmek eleve kudarcra vannak ítélve. Ti mit gondoltok erről?
Kaia: A középiskolás évekkel kapcsolatban az a szép – és egyben bonyolult –, hogy ilyenkor még hiányzik egyfajta realitásérzék az emberből. Minden sokkal szélsőségesebbnek tűnik. Egy szerelem olyan érzést kelthet, mintha élet-halál kérdése lenne, mintha ez lenne az egyetlen szerelem, amit átélhetsz az életed során. Ahogy idősebb leszel és több tapasztalatot szerzel, rájössz, hogy ez nincs feltétlenül így. Valahol mégis katartikus visszatérni ehhez a Rómeó és Júlia-féle korszakhoz – ahhoz az állapothoz, amikor minden ennyire tisztának és felfokozottnak érződik.
Graham: Utólag, visszatekintve könnyű azt mondani, hogy „ó, hát az nem is volt igazi szerelem”. És most nem Susanről és Thomról beszélek, hanem általában a fiatalkori szerelmekről. De az első szerelemnél intenzívebb élmény tényleg nagyon kevés van. Úgy érzed, hogy élet-halál kérdése.
Színészként épp ezért olyan izgalmas középiskolásokról mesélni, mert ebben az életkorban minden a végletekről szól. Mindenből az elsőt éled át: az első szerelmet, az első szívfájdalmat…
Kaia: Az első gyilkosságot… Ha szabad ilyet mondani. (nevet)
Graham: Remélhetőleg az elsőt és az utolsót.
Kaia: Az első cigarettát, az első betépést… Üdv A szilánkok világában!
Hollywoodi körforgás: a szülők egykor házasok voltak, a gyerekeik ma együtt forgatnak
A szilánkok egyik legérdekesebb érdekessége, hogy Kaia Gerber partnere a sorozatban Homer Gere, Richard Gere fia. Kaia édesanyja, Cindy Crawford és Richard Gere 1991 és 1995 között Hollywood egyik legismertebb sztárpárjának számítottak, gyermekeik azonban a forgatás előtt sosem találkoztak.
A közös munka viszont gyorsan összehozta őket. Kaia szerint Homer „hihetetlenül vicces”, és az egyik legjobb jelenetpartnere volt, akivel valaha dolgozott. Homer pedig azt mondta, a kamerákon kívül kialakult barátságuk sokat segített átvészelni a sorozat sötét, nyomasztó hangulatát: „Még a munka előtt összebarátkoztunk, és mára nagyon közeli barátok lettünk. Csodálatos volt vele dolgozni.”
A sorozatban a divat rendkívül fontos szereppel bír. Kaia, a karaktered ruhatárának összeállításánál az anyukád is inspirációt jelentett?
Kaia: Anyukám 1981-ben még csak elsős középiskolás volt – ezzel talán most el is árultam a korát. (nevet) De csodálatosan néz ki, ezt muszáj hozzátennem. Nem igazán tudtam az ő akkori stílusából inspirálódni, egyszerűen azért, mert nem maradt fenn róla túl sok fotó abból az időszakból.
Graham: Nekem viszont van egy csomó. A saját emlékkönyveimben. (nevet)
Kaia Gerber A szilánkokban (Forrás: Disney+)
Kaia: Grahamnek van egy egészen furcsa rajongása anyukám iránt. De ez egy hosszú történet… (nevet) Számomra inkább Lauren Hutton és Gia Carangi voltak fontos inspirációk. Lou Eyrich és Joshua Marsh elképesztő jelmeztervezők. Már az első ruhapróba előtt hosszasan beszélgettünk, és tényleg kíváncsiak voltak a véleményünkre. Azt szerették volna, hogy minden karakternek saját, jól felismerhető stílusa legyen. Imádtam, hogy a sorozatbéli legjobb barátnőm, Debbie és Susan öltözködése mennyire eltér egymástól. De őszintén szólva az egész szereplőgárda fantasztikusan néz ki a sorozatban. A jelmezek a munka felét elvégezték helyettünk.
Volt alkalmatok találkozni Bret Easton Ellisszel, a sorozat alapjául szolgáló regény kultikus írójával? Részt vett a forgatáson?
Kaia: Igen, találkoztam vele, de még jóval A szilánkok forgatása előtt. A regény akkoriban jelent meg. Teljesen zavarba jöttem tőle, igazi rajongóként viselkedtem. Elmondtam neki, mennyire szeretem az írásait, hogy milyen nagy hatással voltak rám, és azt is, hogy éppen A szilánkokat olvasom. Elmeséltem neki, mennyire érződik a regényén, hogy szereti ezeket a karaktereket. Rám nézett, és csak annyit mondott: „Te vagy Susan”. Teljesen lefagytam. Csak hebegtem-habogtam, hogy „dehogyis, én biztosan nem vagyok Susan”.
Graham: Nekem ugyanezt mondta.
Kaia: Igen, ezért indult rosszul a kapcsolatunk Grahammel, mert mindkettőnknek azt mondták, hogy mi vagyunk Susan.
Graham: Szerintem Bret mindenkinek ezt mondja.
Kaia: Lehet. (nevet) Legközelebb már csak a forgatás után találkoztam vele. Nagyon örültem, hogy Ryan végül úgy gondolta, én vagyok a megfelelő Susan szerepére. Vicces egybeesés volt, hogy éppen azon a napon, amikor kijött az első előzetes, Hayes Campbellel vacsoráztunk. Egyszer csak felnéztünk, és egy közeli asztalnál ott ült Bret Easton Ellis. Mondtam Hayesnek: „Úristen, ott van Bret!” Ő még nem találkozott vele, úgyhogy odamentünk köszönni. Azt mondtuk neki, nagyon reméljük, hogy méltók voltunk a regényéhez, mert mindannyian nagyon szerettük az alapanyagot, és nagyon fontos volt számunkra, hogy tisztelettel nyúljunk hozzá.
Graham: Azt hiszem, végül megkaptuk Bret Easton Ellis jóváhagyását, amire mindannyian visszafojtott lélegzettel vártunk. Nagyon kíváncsiak voltunk, mit fog szólni hozzá, és úgy tűnik, tényleg tetszett neki a sorozat.
Kaia Gerber és Homer Gere A szilánkok egyik poszterén (Forrás: Disney+)
A sorozat erősen épít a félelemre. Nektek mi hozza elő a szorongásotokat?
Graham: Nekem komoly klausztrofóbiám van.
Kaia: Tényleg?
Graham: Igen, bár nem a hétköznapokban. Liftben például semmi bajom. Gyerekkoromban viszont az volt a legnagyobb félelmem, hogy élve eltemetnek, vagy beszorulok valami alagútba.
Kaia: Én alapvetően mindentől félek. Néha attól is, hogy reggel felébredek. Attól a pillanattól tartok a leginkább, amikor az ember felébred, és egyszer csak szembesül a saját gondolataival.
Graham: Vagy épp attól, hogy rosszul sikerül A szilánkok-sajtónap.
Kaia: Vagy attól, hogy rosszak leszünk a sorozatban.
Graham: Az tényleg para lenne.
Kaia: És mindenki utálni fog minket.
Graham: Vagy hogy Ryan Murphy nem lesz büszke ránk.
Kaia: Talán ez a legnagyobb félelmünk.
Graham: Nagyon szeretnénk, hogy büszke legyen ránk.
Ha adhatnátok egy tanácsot Tomnak és Susannek ebben az évadban, mi lenne az?
Graham: Legyetek egy kicsit elnézőbbek magatokkal! Adjatok időt magatoknak! Nem kell mindennek ennyire végletesnek lennie.
Kaia: És nem kell azonnal mindenre választ találni.
Graham: Néha épp azzal ártasz magadnak a legtöbbet, hogy görcsösen próbálod kitalálni, milyennek kellene lennie az életednek.
Kaia: Személy szerint én túlságosan siettem felnőni, amikor ennyi idős voltam. Aztán egyszer csak felébredsz, tényleg felnőtt lettél, és azt gondolod: „Jaj, ne… most már egész életemben ezt kell csinálnom?”
Utólag picit sajnálom, hogy nem élveztem tovább azt az időszakot, amikor még fiatal lehettem.
Furcsa módon ez a forgatás mindannyiunknak adott vissza valamit ebből. Nagyjából egykorúak vagyunk, huszonévesek, és ez a munka újra előhozta belőlünk azt a játékosságot, ami a késő kamaszkorra vagy a fiatal felnőtt évekre jellemző. Egymást is bátorítottuk arra, hogy egy kicsit újra gyerekek lehessünk – és ez fantasztikus élmény volt.
Graham: Engem mondjuk ehhez nem kellett külön bátorítani.
Kaia: Graham volt a csapat vezére ebből a szempontból. Mi ketten tökéletes párost alkotunk a gyerekes viselkedésben.
Graham: Büszkén vállaljuk.
A szilánkok főszereplői (Forrás: Disney+)
Volt olyan pillanat a forgatáson, ami teljesen megváltoztatta azt, ahogyan a karakteretekre tekintettetek?
Graham: Nagy szerencsénk volt, mert szinte minden epizódnak más rendezője volt. Mindenki új szemmel nézett a történetre, és másképp közelített a karakterekhez.
Kaia: Emiatt folyamatosan úgy éreztem, hogy új dolgokat fedezek fel.
Graham: Igen, újra és újra rátaláltunk a karaktereink addig ismeretlen oldalaira.
Kaia: Számomra nagyon érdekes volt Susan személyiségének rejtett oldala. Ő szinte mindig győz, még akkor is, amikor azt állítja, hogy nem akar nyerni, vagy hogy egyáltalán nem érdekli a dolog. Erről nagyon sokat beszélgettünk Ryannel. Vajon valójában mennyire érdekli őt a siker? Titokban tényleg ennyire akarja? Tudatosan próbálja elhitetni másokkal, hogy nem erőlködik, miközben valójában nagyon is? Ennek az egyensúlynak a megtalálása számomra folyamatos felfedezés volt, különösen minden olyan jelenetben, amikor Susan ismét „nyert”.
Volt olyan jelenet, amit sokkal nehezebb volt felvenni, mint amilyennek a képernyőn látszik?
Kaia: A jacuzzis jelenet. Van egy nagyon érzéki jelenetünk egy pezsgőfürdőben, ami tipikus nyári éjszakának tűnik…
Graham: …csakhogy egyáltalán nem nyáron forgattuk.
Kaia: A hőmérséklet önmagában komoly kihívás volt.
Graham: Ha arról beszélünk, mi volt a leghidegebb dolog, amit valaha forgattunk…
Kaia: …akkor az egy jacuzzis jelenet volt.
Graham: Pedig amikor nézem, tényleg olyan, mintha gőzölögne az egész.
Kaia: Egyáltalán nem látszik rajtunk, hogy közben majd’ megfagytunk.
Graham: Ez a televízió varázsa, bébi.
