nlc.hu
Sztárok

Bódy Magdi zenei karrierje Amerikában

Tina Turner producerével dolgozott együtt Bódy Magdi, pedig eleinte nem értették egymást

Az énekesnő szép emlékeket őriz arról a 15 évről, amelyet Amerikában töltött. Rengeteg koncertet adott, sőt, igazi legendákkal dolgozott együtt.

Nem akármilyen zenei múltat tudhat maga mögött Bódy Magdi, aki nemrég munkásságának 50. évfordulójára jubileumi koncerttel örvendeztette meg a közönséget. Az énekesnő új lendülettel folytatja tovább, jelenleg is több dalon dolgozik, de a múltra is szívesen emlékezik, ahogy tette ezt Emilioval és családjával közösen.

Bódy Magdi

Bódy Magdi 15 évet élt Amerikában – Forrás: TV2 / Mokka – videó

Nemrég Londonban adtam koncertet, ami fantasztikus volt, ugyanakkor ledöbbentett London. Óriási kontraszt van, egymás mellett él a felfoghatatlanul gazdag és a rettentően szegény. Ritkán kapkodom a fejem, de ott, amilyen autókat, amilyen luxust láttam, miközben a szegénység is ott van…teljesen ledöbbentem” – mondta Emilio, akihez hasonlóan élte meg londoni tartózkodását Bódy Magdi.

London engem anno nem nyűgözött le. Tizenöt évet éltem Amerikában, jól beszélek angolul, de Angliában nagyon kellett fülelnem, hogy megértsem azt a fajta angolt. Bár Amerikában is volt érdekes tapasztalásom a nyelv miatt” – idézte fel az énekesnő, aki zenei ikonokkal dolgozott együtt.

Bódy Magdi

Emilo (b), Emilio felesége, Jellinek Tina (k) és Bódy Magdi (j) – Fotó: Spotlight Media

Már évek óta ott éltem, amikor adódott egy lehetőség, Rupert Hine – al – Tina Turner producerével – dolgozhattam. Besétáltam a stúdióba és elkezdtünk beszélgetni. Csakhogy nem értettük egymást. Mindketten angolul beszéltünk, de csak néztünk egymásra és fogalmunk se volt, mit mond a másik. Aztán nagy nehezen, apránként valahogy csak szót értettünk. Jó volt Amerikában élni azt a 15 évet, de aztán édesanyám miatt hazajöttem. Azóta is úgy vagyok vele, hogy szívesen utazom, jó ott kint, de mindig hazavágyom” – árulta el az Üdv a Családban című műsorban Bódy Magdi.

Olvass még Bódy Magdiról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top