nlc.hu
Sztárok
Kiakadtak a Cápák Viniczai Benedeken

„Idejössz pizsamában hazudozni?” – nagyon lehordták a Cápák között-ben az egyik vállalkozót

A Cápák szerint csupán légvárakat épít Benedek, aki egy médiabirodalom felépítéséhez kért pénzt.

Viniczai Benedek cápának öltözve érkezett a Cápák között stúdiójába. Úgy mutatkozott be, mint a TikTok Szellő Istvánja. Elmondása szerint a vállalkozása, a Hírflip tulajdonképpen egy olyan híraggregátor, mely a mesterséges intelligencia segítségével gyűjti össze, kategorizálja, majd az érdeklődési körnek megfelelően mutatja a felhasználóknak a nap híreit. Előnye, hogy a szoftver már bejelentkezés nélkül személyre szabja a híreket, a vállalkozásnak pedig az átkattintásokból lesz majd bevétele a szerződéskötések után. Állítása szerint már 28 ezer ember követi náluk a híreket. Médiabirodalom felépítéséhez kért pénzt a befektetőktől: 30 millió forintért 10 százalékot ajánlott fel a cégből Benedek, amit online kampányra, marketingre költene el.

Viniczai Benedek

Viniczai Benedek merész ötletet tálalt a Cápák elé (Fotó: Sajtóklub)

A higgadtságáról híres Balogh Péter – aki 10 évesen döntötte el, hogy nemzetközi szoftvercéget fog alapítani – hiába igyekezett többet megtudni Benedek üzleti tervéről, nem jutott közelebb a HírFlip megértéséhez. Lehetetlenség volt számokat, konkrétumokat kiszedni a fiatal vállalkozóból. Cápatársai még sosem látták Balogh Petyát ilyen mérgesnek:

Ahogy faggatták a Cápák Benedeket, kiderült, hogy valójában nem 28 ezer ember fogyasztja az oldalán keresztül a híreket, hanem ennyi követője van összesen a közösségi oldalán. Sőt idővel az is bebizonyosodott, hogy a vállalkozó semmit sem tud felmutatni a befektetőknek a vízióján és a tervein kívül – írja a Pénzcentrum.

„Idejössz pizsamában hazudozni? Miért kell ezt velünk csinálni, mond meg? Felnőtt emberek vagyunk mindahányan!” – idézte a portál Moldován András kirohanását.

Cápák között

Nem győzte meg Benedek a Cápákat (Fotó: Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub)

 A Cápák végül sorra kiszálltak, nem tartották befektethetőnek Benedek üzleti tervét ebben a formában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top