Ez az utolsó Pilvaker-előadás: hogyan gondolsz vissza az elmúlt évekre?
Lábas Viki: Minden év elején a csendesebb időszakokban várom, hogy beinduljanak a próbák a klubkoncertekkel párhuzamosan. Szeretem, hogy van mire készülni, hogy kicsit kiszakít minket a megszokott körforgásból és engem is más szerepbe rak ez a produkció, az, hogy versekkel foglalkozunk, teljesen más világokba visz el engem. Nem merek belegondolni, hogy jövőre mennyire fogom magam üresnek érezni év elején az egész nélkül. Nagyon hálás vagyok, hogy a Pilvaker családot erősíthettem hat évig, jó volt ennyi kreatív emberrel együtt alkotni, remélhetőleg valami maradandót. Nagyon gyorsan elment ez a pár év, és a csapat azóta is töretlenül megy felfelé.
Fotó: Somay Márk
Kautzky Armand: Hatalmas szeretettel és mondhatni, már most nosztalgiával gondolok az elmúlt évekre. Nagyon szerettem az állandóságot, ami ezeket a tavaszokat jellemezte, adott egyfajta biztonságérzetet. Mindig tudtam, hogy hol leszek március 15-én.
Papp Szabi: A Pilvaker egy marha jó ügy érdekében, egy marha jól kitalált projektbe fektetett rengeteg munka, idő és szeretet. Tisztelet az esemény mondanivalója előtt, a költészet nagyjai előtt, és kölcsönös tisztelet egymás előtt. Én nagyon sokat tanultam: munkamorált, összefogást, profizmust. Csupa jót tudok elmondani. Szerintem azért szeretik ennyire az emberek, mert minőségi és mély dolgot kapnak, ami életre szóló élmény lehet.
Bánki Beni: 2019-ben csatlakoztam a csapathoz: új diákként érkeztem az osztályba és tanulni jöttem, mert már előtte is nagy rajongója voltam a Szavak Forradalmának. A Pilvakeres előadókat hallgattam otthon, felnéztem rájuk, ezért dolgozott bennem a bizonyítási vágy, az, hogy velük léphetek fel, hihetetlennek tűnt. Viszont a produkció tagjai meglepő nyitottsággal fogadtak és végig bátorítottak, tanácsokkal láttak el. Szerintem ennek köszönhető az, hogy már 10 éve hatalmas népszerűségnek örvend a műsor: látszik, hogy mindenki tiszta szívvel, rengeteg energiával és alázattal van jelen az előadásban.
Milyen érzésekkel tölt el, hogy lezárul egy fejezet az életedben?
Lábas Viki: Őszintén szólva nem szeretnék még erre gondolni, inkább élvezni szeretném minden egyes percét, amíg lehet. Az összes próbát, forgatást, ötletelést, minden kihívást szeretnék megélni, és majd ha vége, utána egy közös sírással a többiekkel együtt elengedni ezt a nagyon emblematikus időszakot. Nem szeretnék szomorkodni, mert mindenki a maximumot hozza ki magából és egy közös célért menetel, erre pedig csak mosolyogva szeretnék emlékezni.
Kautzky Armand: Nincs rossz érzésem, de nem is örülök persze. Az biztos, hogy ilyen tíz évtől méltón kell búcsúzni. Azt hiszem, az idei esemény felteszi a koronát az elmúlt évtizedre.
Papp Szabi: A csúcson kell abbahagyni. (nevet) Szerencsére nagyon jó érzésű és profi szakemberek fogják össze a Pilvakert, így a döntésük szerintem az esemény fontosságát és eredetiségét erősíti.
Fotó: Somay Márk
Bánki Beni: Még dolgozik bennem az izgalom, egyelőre nyomásként élem meg, hogy ez az utolsó Pilvaker, mert így érzem a súlyát is, azt, hogy így, utoljára tényleg mindent bele kell adnom. A próbákon persze majd sokat mosolygunk és biztos, hogy a fellépés után sírni is fogok, de most nem gondolok a búcsúra, csak arra, hogy jól sikerüljön a szövegem. Ezért hát éjszakákon át ötleteltem, mivel és hogyan tudnék valami újat hozni, próbáltam egy kis csavart vinni a slambe… Kíváncsi vagyok, hogy tetszik majd nektek az Arénában!
Idézz fel egy Pilvakerrel kapcsolatos, emlékezetes pillanatot, amit még évtizedek múlva is mesélni fogsz az ismerőseidnek.
Lábas Viki: Nagyon sok ilyen van. Amikor Szivák Zsolti ruháját kiégette a tűzgép, amikor apróbb szövegtévesztések során egymásra néztünk, amikor elment a hangom és úgy kellett lenyomnom az utolsó Erkel színházas Pilvakert, hogy csak aznap estére tudták az orvosaim visszahozni, az első közös Aréna élményünk, amikor mindenki nagyon izgult. De mondhatnám az első telefont is, mikor Takács Ákos megkeresett, hogy lenne-e kedvem csatlakozni.
Kautzky Armand: Több ilyen volt. Minden színpadra lépésemre pontosan emlékszem, akár az Erkelről vagy az Arénáról legyen szó. Már a próbákra belépve is elképzeltem a telt házat, már akkor azt éreztem, hogy Atyaisten, itt őrjöngés lesz, én pedig itt fogok állni egyedül. Aztán az előadás napján besétáltam a fénybe, és elkezdtem szavalni. Ez életre szóló élmény marad.
Papp Szabi: A Márciusi Ifjak című dal alatt, amikor kirohantunk az Arénában a színpadra, jött a lángcsóva, meg minden… Amikor ezt az energiát visszakapod a közönségtől, akkor érzed, hogy ezt soha életedben nem fogod elfelejteni!
Bánki Beni: Természetesen adja magát, hogy arról beszéljek, amikor a színpadon álltam 13 ezer ember előtt és a saját írásom kiabáltam a mikrofonba. Viszont, ami legalább annyira felemelő volt számomra, az a szereplésem utáni pillanat, amikor visszasétáltam a backstage-be, ott pedig a többiek tapssal és öleléssel fogadtak. Akkor éreztem azt, hogy felnőttem a feladathoz, a Pilvaker pedig tényleg egy család, aminek már végérvényesen a része vagyok, ide tartozom. Emellett nyilván bízom abban, hogy idén, március 15-én sikerül még ezt is megugranom.
Bár az esti előadás már telt házas, a délutáni fellépésre még van néhány állójegy.
Fotó: Ádám Bertalan
