Négy és fél év után ment tönkre Szabó Zsófi házassága gyermeke édesapjával, Kis Zsolttal. A válás megviselte a műsorvezetőt, és a Blikk információi szerint végre pont kerülhetett e szomorú történet végére azzal, hogy már a bíróság is kimondta a válást.
A lap információi szerint Kis Zsolttal mindenben sikerült megegyezniük tavaly év végén, csendben és békésen rendezték a válást, és megmaradt köztük a jó viszony. Szülőként elsősorban gyermekük, Mendel érdekeit tartották szem előtt, és igyekeztek gördülékenyen intézni mindent. Zsófi ráadásul azóta már újra megtalálta a boldogságot Shane Tusup oldalán, aki hosszú ideig udvarolt a műsorvezetőnek. Fél évnyi szerelem után a múlt héten Monacóban az eljegyzés is megtörtént. Az exházaspár másik tagja sem szomorkodik: azóta már Kis Zsolt is új párra lelt. Úgy tudni, Shane és Zsolt már találkoztak is egymással – szivárogtatta a lapnak egy ismerősük.