nlc.hu
Sztárok

Ők a 27-esek klubjának tagjai

27-esek klubja: hírességek, akik 27 évesen haltak meg

Tehetségesek voltak, de önpusztító életet éltek.

A Club 27 túlnyomórészt olyan zenészekből áll, akik generációjuk hangjává és műfajuk úttörőjévé váltak – a bluestól ​​a rockon át a grunge-ig. Egyesek ismeretlen körülmények között, mások életük kioltásával haltak meg, jelentős részük pedig a kábítószer- és alkoholfogyasztás áldozatává vált.

Kurt Cobain (1967–1994)

Kurt Cobaint az X generáció ikonjaként emlegették. Cobain bandája, a Nirvana feltette a seattle-i zenei színteret a térképre, és olyan slágerekkel került a listák élére, mint a „Smells Like Teen Spirit”, a „Come As You Are” és a „Heart-Shaped Box”. De a hatalmas siker és figyelem, amelyet Cobain a zenéjével kapott, nyugtalanította, és egyre mélyebbre zuhant a kábítószerekbe és a depresszióba. Cobain zűrzavaros házassága a rocker Courtney Love-val szintén súlyosbította mentális állapotát, és 1994 tavaszán úgy döntött, egy puskalövéssel vet véget életének.

kurt cobain

Fotó: Michel Linssen/Redferns)

Jimi Hendrix (1942–1970)

Miután az 1960-as évek elejétől különböző bandákban játszott, Hendrixet 1966-ban Keith Richards barátnője, Linda Keith fedezte fel Angliában. Nem sokkal ezután karrierje újonnan alakult zenekarával, a Jimi Hendrix Experience-szel indult.

Hendrix csillaga csak négy rövid évig ragyogott fényesen. 1968-ban az utolsó albuma, az Electric Ladyland a toplisták első helyére került, ám nem sokkal később kábítószer-túladagolás következtében életét vesztette.

Jimi Hendrix

Joan Baez és Jimi Hendrix (Fotó: Getty Images)

Janis Joplin (1943–1970)

Miután a Big Brother and the Holding Company énekesnőjeként letette névjegyét, és 1967-ben a Monterey-i Popfesztiválon Ball and Chain című előadásával lenyűgözte a közönséget, Joplin szólókarrierbe kezdett, amivel a világ élvonalába került. A zenei listákat olyan slágerekkel vezette, mint a Me and Bobby McGee, és a Piece of My Heart. Miközben úttörő művészként élvezte a felemelkedését, Joplin súlyos drogfüggősége 1970-ben véletlenül herointúladagoláshoz vezetett.

janis Joplin

Janis Joplin (Fotó: David Fenton/Getty Images)

Jim Morrison (1943–1971)

Ha a hippi ellenkultúra megtestesülhetne egy lélekben, az a lélek Jim Morrisoné lenne. Az énekes, dalszövegíró és költő Morrison a rock n’ roll egyik legbefolyásosabb frontembere lett, hála hangjának, elbűvölő előadásainak és szövegeinek. Ray Manzarekkel együtt Morrison megalapította a The Doorst, amely hat sikeres stúdióalbumot készített. Morrison írója és társszerzője volt a banda számos slágerének, köztük a Light My Fire, a People Are Strange, a Moonlight Mile, a Hello, I Love You és a Roadhouse Blues című számoknak. Az ikont 1971. július 3-án holtan találták párizsi lakásában. Halálának oka továbbra is rejtély.

jim morrison

Jim Morrison (Fotó: TV Times/TV Times via Getty Images)

Amy Winehouse (1983–2011)

A jazzkedvelő családban nevelkedett Amy Winehouse mindössze 19 éves volt, amikor Frank című debütáló albumával elnyerte a közönség imádatát. A soult, az R&B-t, a reggae-t és a jazzt keverő művészi alkotásaiban kibontakozó énekesnő néhány évvel később, 2006-ban készítette el a Back to Black-et, és Grammy-díjas lett. Winehouse azonban nehezen tudta élvezni munkája gyümölcsét. Az önpusztításáról és függőségi problémáiról ismert énekesnő gyakran szétzuhanva érkezett saját fellépéseire, néha kifütyülték a mindent letojó viselkedése miatt. Miután 2011 júniusában számos fellépést lemondott, hogy rendbe tegye magát, Winehouse a következő hónapban meghalt alkoholmérgezésben.

(via)

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top