nlc.hu
Sztárok

A Dal 2022 második elődöntője

A Napfonat nyerte A Dal 2022 második elődöntőjét, immár teljes a finálé mezőnye

Nyolc dal mérkőzik majd meg a döntőben.
A Dal

A dalválasztó szombati fordulójában 10 dal hangzott el akusztikus hangszerelésben, közülük a zsűri juttatott tovább hármat a döntőbe.

A Napfonat a Mint a zápor című dallal nyerte A Dal 2022 második elődöntőjét, a maximális 40 pontot kapta.

A második helyen holtversenyben, egyaránt 39 ponttal Solére a Másért, valamint Pádár Szilvia a Kismadár című dallal végzett, így szintén bekerült a fináléba:

A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki a szavazataival: a legtöbb voksot Andelic Jonathan Jota dala, az Elhiszem még kapta, amely így ugyancsak bejutott a döntőbe:

Ezzel teljessé vált a finálé mezőnye, amelyben egy héttel korábban Oláh Ibolya (Nem adom el), a Third Planet (Táncol a világ), a Subtones (Nem segít más), illetve Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Anya) már biztosította a helyét.

A dalokat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere; valamint Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta. Velük együtt kereshetik a nézők az év magyar slágerét.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top