nlc.hu
Sztárok

G.w.M előző kapcsolatáról nyilatkozott

„A gyerekek boldogsága a legfontosabb” – G.w.M arról nyilatkozott, milyen most a viszonya volt párjával

Sok mindenről nem sikerült még megegyezni, állítja a rapper.

Nagy Melanie,  G.w.M, azaz Varga Márk gyermekeinek édesanyja nemrég arról nyilatkozott, másik állást is kell keresnie a most meglévő munkája mellé, ugyanis ez önmagában nem elég ahhoz, hogy el tudja tartani a családját. A rapper néhány nappal később a Mokka vendége volt, ahol arról beszélt, hogyan tudja tartani a kapcsolatot a gyermekeivel, hogyan alakult a szakítás után a viszony volt párjával, hogy mit tett annak érdekében, hogy egyezségre jussanak például az anyagiakat illetően. 

G.w.M elmondta, hogy ügyvédeken keresztül is próbálták rendezni soraikat, ám szerinte Nagy Melanie irreálisan magas összeget követel tőle a gyerekekre hivatkozva, és azt állítja, megnehezíti a kapcsolattartást is. „Bízom benne, hogy ő is azt fogja mondani, hogy ez így nem mehet tovább, mert a gyerekek boldogsága és lelkiállapota a legfontosabb” – tette hozzá.

 

gwm

G.w.M (Fotó: Instagram)

poi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top