Még le sem csengett Will Smith botránya, máris egy újabb hollywoodi sztár balhéjától hangos a sajtó. Ezra Miller aki a The Flash (A Villám) nevű szuperhőst alakítja a DC Comics által forgalmazott filmekben olyan erőszakosan viselkedett egy honolului bárban, hogy végül le is kellett tartóztatni őt.
Miller hawaii vakációja során keveredett bajba,
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
miután agresszívan viselkedett és trágárságokat üvöltözött a bárban. Miután egy karaokézó nő kezéből kitépte a mikrofont, egy dartsot játszó férfinak is nekiment.
Bár a bár tulajdonosa próbálta lecsillapítani Millert,
az továbbra is fékezhetetlen volt, ezért a tulajdonosnak végül rendőrt kellett hívnia. Millert március 27-én késő este vették őrizetbe. Azóta már el is engedték, méghozzá nem túl borsos, ötszáz dolláros óvadék fejében. Egyébként nem az első balhéja: 2020-ban, kábé éppen két éve azzal került be a hírekbe, hogy a nyílt utcán fojtogatta egy rajongóját. Először viccből, később viszont már abszolút komolyan csinálta, úgyhogy végül be is kellett avatkozni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon