nlc.hu
Sztárok
Nagy Melanie lezárja a múltat

Nagy Melanie: „Jól vagyok, köszönöm, a gyerekekre és a munkámra koncentrálok”

Melanie egy igazi szerelemprojektbe csapott bele.

Hetekig lehetett olvasni a sajtóban a Csuti-Kulcsár Edina-G.w.M-Nagy Melanie drámáról. A szépségkirálynő január elején jelentette be, hogy válik a férjétől, majd három nappal később kiderült, hogy beleszeretett a rapperbe. Azóta minden fél elmondta a történetet a saját szemszögéből, mostanra pedig úgy látszik, csitulnak a kedélyek. Melanie az RTL Klub Reggeli vendége volt, ahol új szerelemprojektjéről mesélt, de előbb tisztázta a helyzetet gyermekei apjával kapcsolatban.

Nagy Melanie

Fotó: RTL Klub

„Jól vagyok, köszönöm szépen, koncentrálok a gyerekekre és a munkámra, nincs felesleges időm, amit másra tudnék fordítani” – fogalmazott diplomatikusan Nagy Melanie, aki elárulta, mire készül most. 

A Rádió Dikh és a Dikh TV szeretnék, ha a roma nők jobban érvényesülnének és hallatnák a hangjukat a médián keresztül is. Így jött szóba Nagy Melanie és műsorvezető-társa, Minzari Szandi, akik most már hétről hétre aktuális témákat érintenek a saját műsorukban. Elárulták, olyan témákat választanak elsősorban, amelyről nem biztos, hogy az étkezőasztalnál beszélnek az emberek, de az biztos, hogy mindenkit mozgat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top