nlc.hu
Sztárok
Molnár Anikó akkor és most

27 évesen került a figyelem középpontjába, ennyit változott az évek alatt Molnár Anikó

Molnár idén lesz 46 éves, aki mindössze 27 évesen került a figyelem középpontjába.

Molnár Anikó idén lesz negyvenhat éves, jelenleg sminktetoválóként dolgozik. Őt 2003 januárjában ismerte meg az ország, amikor a Való Világ második szériája elindult, és Anikó egészen a fináléig menetelt, sokak szerint ő érdemelte volna meg a fődíjat is, amelyet bégül VV Laci vihetett haza.

Molnár Anikó akkor és most

Anikó 2007-ben. (Fotó: Schumy Csaba/smagpix)

Később a Nagy Ő főszereplőjeként tért vissza, majd néhány évnyi tévézés után már nem a képernyőn képzelte el magát. 

Molnár Anikó akkor és most

Anikó Nagy Ő-ként. (Fotó: smagpix)

Molnár Anikó korábban úgy gondolta, hogy a médiából nem lehet megélni, fix fizetésre vágyott, ezért jelenleg sminktetoválóként dolgozik.

Molnár Anikó akkor és most

Molnár Anikó napjainkban. (Fotó: Schumy Csaba/smagpix)

Anikó a Palikék Világa című műsorban elmondta, hogy nagyon szeretne szerelemből férjhez menni, de arról már lemondott, hogy gyereke legyen, nem is hiányzik neki, hiszen nem tudja, milyen érzés édesanyának lenni. Tervei között szerepel, hogy egy jurtába költözzön, hiszen halála után az anyagi javait nem is tudná kire hagyni.

(Nyitókép: Nagy Zoltán/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top