Kétmillió forintra büntették Kozsót az áramlopási ügyben

S. Z. | 2022. Április 14.
A bíróság bűnösnek mondta ki Kozsót az áramlopásban, kétmillióra büntették.

Kétmillió forint pénzbüntetést kapott Kocsor Zsolt, azaz Kozso az áramlopási ügyében, emellett a 392 ezer forintos bűnügyi költséget is neki kell kifizetnie – írja a Blikk.

A vádirat szerint a Kozso által üzemeltetett és általa irányított Zöld Teknős teaházban átalakították a villanyórát 2013 nyarától, amivel több mint 1,7 millió forint kárt okoztak.

A korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan a csütörtöki tárgyalási napon sem jelent meg Kozsó, az élettársát viszont tanúként idézték. A zenész ügyvédje azt mondta, védence már megtérítette az okozott kárt, amelyet egy általa festett kép, a Sivatag angyala című alkotás eladásából fedezett.

A bíróság bűnösnek mondta ki a zenészt nagyobb értékre elkövetett lopásban és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás vádjában. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség elfogadta az ítéletet, a zenész védője három napot kért, hogy eldöntsék, fellebbeznek-e a döntés ellen.

(Kiemelt kép: Smagpictures)

Exit mobile version