nlc.hu
Sztárok

Kozsó áramlopási ügye

Magánnyomozó is vizsgálódott Kozsó áramlopási ügyében

Kozsó áramlopási ügyében állítólag az Elektromos Művek még magánnyomozó segítéségét is kérte.

Négy évvel ezelőtt Kozsó egyik volt alkalmazottja és barátja tett feljelentést, majd áramlopás ügyében indult eljárás a zenész ellen. Az ügyben még magánnyomozót is bevetettek – írja a Blikk.

Magánnyomozó is vizsgálódott Kozsó áramlopási ügyében

Kozsó a Sláger TV partiján (Fotó: Birton Szabolcs)

“Mivel kiemelt közszereplőről van szó, rendőri múltam miatt küldtek oda kezelni a helyzetet, ha valamilyen incidens lenne. De nem volt, viszont többször el kellett magyarázni Kozsónak, miért vagyunk ott. Felfogta, de úgy viselkedett, mint valami szellemi fogyatékos. Rappelt nekünk, majd elmondta, hogy ő többször meghalt már” – mondta a magánnyomozó, aki szerdán, a bíróságon azt is vallotta, hogy szerinte a zenész nem volt őszinte, amikor leszerelték a Zöld Teknős Barlangjában megbabrált fogyasztásmérőket. 

A vádirat szerint a teaházban 1,7 millió forint értékben loptak áramot, a kárt a mai napig nem térítették meg, így a tartozás azóta egy követeléskezelő cég hatáskörébe került.

Olvass még többet Kozsóról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése