nlc.hu
Sztárok
Avril Lavigne akkor és most

Súlyos betegsége után tért vissza az egykori tinisztár, Avril Lavigne

Hetedik lemeze megjelentetésére készül a pop punk királynője, aki miatt 20 éve te is nyakkendőt hordtál atlétatrikóval.

Idén tavasszal már 20 éve, hogy az akkor 17 éves kanadai énekes-dalszerző, Avril Lavigne első dala, a Complicated, mely egyben bemutatkozó albuma, a Let Go első kislemeze is volt, világszerte letarolta a slágerlistákat. A lemez a 21. század legnagyobb példányszámban eladott albuma lett kanadai előadótól. Két Grammy-díjra is jelölték Az év dala és A legjobb női popénekes teljesítmény kategóriában. Az albumról egy második kislemezt is kiadtak, a Sk8er Boi-t, mely hasonlóan nagyot ment, mint a debütáló sláger. Az énekesnő, akit a pop punk királynőjeként és anti-Britney-ként is emlegettek, a skate punk, vagyis a gördeszkás punk irányzatot képviselte, nyakkendős-atlétatrikós szettjeivel pedig divatot teremtett.

Második lemeze az Under My Skin, melynek húzódalai a Don’t Tell Me és a My Happy Ending voltak, 2004-ben került piacra és 10 millió darabot adtak el belőle világszerte. A harmadik lemez, a  The Best Damn Thing 2007-ben jött ki. Ezen szerepelt többek között a Girlfriend című felvétel is is, mely az énekesnő első olyan dala volt, ami az amerikai Billboard Hot 100 élére került. 2007 decemberében Lavigne a nyolcadik helyen szerepelt a Forbes magazin A 20 legjobban kereső 25 év alatti listáján. 

2008-ban a Kohl’s márkával együttműködésben elkészítette első saját ruhakollekcióját, a következő évben pedig az első saját parfümje is kijött. 2010-ben újabb ruhakollekcióval állt elő, melyet Tim Burton Alice Csodaországban című filmje ihletett.

Avril Lavigne

Színpadon (Fotó: Paul Drinkwater/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images via Getty Images)

Negyedik lemezét még 2008-ban kezdte el készíteni, ám kiadója nem találta kellőképpen eladhatónak, ezért a Goodbye Lullaby végül csak 2011-ben jelenhetett meg. Az év végén a művész kiadót váltott, ötödik, Avril Lavigne című lemeze 2013-ben jött ki. Bár továbbra is rendszeresen koncertezett és kislemezei, videoklipjei is megjelentek, néhány évvel korábbi sikereit már nem tudta felülmúlni. Majd egyszer csak hirtelen eltűnt.

2015-ben aztán fény derült ennek okára is: az énekesnőnél 2014 decemberében Lyme-kórt diagnosztizáltak. Két évig küzdött a betegséggel, és olyan súlyos állapotban volt, hogy azt hitte, meghal. „Olyan rosszul voltam akkor éjjel, hogy nem hittem, hogy sikerülni fog. Meg voltam róla győződve, hogy meg  fogok halni, mert olyan érzésem volt, mintha egy sziklán állnék a sötétben, ahonnan mindjárt lezuhanok. A következő pillanatban pedig olyan érzésem volt, mintha a víz alatt fuldokolnék, és feljöttem levegőért. Ekkor szó szerint azt mondtam: Istenem, segíts, hogy a víz felett tartsam a fejem” – nyilatkozta erről később az előadó.

Avril Lavigne 2002-ben és 2022-ben

Avril Lavigne 2002-ben és 2022-ben (Fotók: Getty Images)

A zeneiparba 2019-ben megjelent Head Above Water című lemezével tért vissza. Tavaly novemberben Bite Me címmel új kislemezt adott ki, melyet idén januárban egy újabb dal, a Love It When You Hate Me követett, mely már a hetedik stúdióalbumát harangozta be.

„Az új album könnyed és boldog, annak ellenére, hogy a szívfájdalomról és a szakításról szóló dalok is lesznek rajta. De himnuszok is, melyek erős és pozitív üzenetet közvetítenek az embereknek,  hogy álljanak ki önmagukért, és értékeljék önmagukat. Ez a lemez mindent elmond, amit egész karrierem során el akartam mondani” – mondta a Nylon.com-nak adott interjújában.

Avril Lavigne és Mod Sun

Az énekesnő és párja, Mod Sun (Fotó: Scott Dudelson/Getty Images)

Az énekesnő kétszer volt férjnél. 2006 és 2010 között a Sum 41 zenekar énekese, Deryck Whibley volt a házastársa, majd 2013-ben hozzáment Chad Kroegerhez, a Nickelback énekes-gitárosához, akitől aztán 2015-ben vált el. Jelenlegi párja Mod Sun amerikai amerikai énekes-dalszerző- rapper, aki a közelmúltban eljegyezte őt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top