nlc.hu
Sztárok
Lerántották a leplet Hugh Hefner titkos szexképeiről

Hugh Hefner azokat a nőket is pucéran fényképezte, akik ebbe nem egyeztek bele

A Playboy alapítójáról, Hugh Hefnerről sohasem feltételeztük, hogy egy szent volt, ám egy új dokumentumfilm most elmeséli, hogy Hefner már azelőtt bosszúpornóban utazott, hogy ezt a szót egyáltalán ismertük volna. Utolsó felesége sok ezer fotót talált.

Secrets of Playboy címmel hétrészes dokumentumfilm-sorozatot tűzött műsorára egy amerikai tévécsatorna, ami már az első két epizódjával is nagy vihart kavart. Ezekből ugyanis kiderült, hogy a Playboy-villa egykori ura számára kevésnek bizonyult, hogy gyönyörű nők százszámra dobták le a ruháikat, hogy a lapjában szerepelhessenek, ráadásul egyszerre több szeretőt tartott, a házában pedig egymást követték a gigászi partik és a masszív orgiák, ő ennél többet akart. Aki betette lábát a hálószobájába, biztos lehetett abban, hogy Hugh Hefner minimum fényképeket fog készíteni róla, de még az is lehet, hogy videóra veszi fel mindazt, ami ott történik. És ebben még az sem akadályozta meg, ha a másik fél elmondta neki, hogy nem szeretné, hogy felvétel készüljön.

Playboy villa

A híres Playboy-villa még 2002-ben (Fotó: Profimédia)

Hefner, a kukkoló

A filmben Sondra Theodore – 1977 júliusának playmate-je – úgy emlékezett vissza, hogy Hefner szobájában fel volt állítva két monitor, és amikor odanézett, észrevette, hogy saját magát látja rajta. Ezután a Playboy ura újabb embereket hívott be a szobába, és miután ők is szóvá tették a dolgot, Hefner úgy tett, mintha kikapcsolná a felvételt. Egy héttel később azonban már mutogatta a kazettát, vagyis annak ellenére is felvette a hálószobában történteket, hogy többen is megkérték, ne tegye ezt. A filmben mások is megerősítették, hogy Hugh-nak szokása volt mindent rögzíteni, ami a hálószobájában zajlott, ráadásul maga Hefner a legtöbbször nem is látszik a felvételeken, csak a vendégei szexelnek rajtuk, ő ugyanis leginkább kukkolni szeretett. A videók persze másra is jók voltak: a segítségével a markukban tudta tartani a villájában előszeretettel vendégeskedő politikusokat, élsportolókat és más hírességeket, ha épp arra volt szüksége.

Hefner és barátnői

Hugh Hefner a barátnőivel, Kendra Wilkinsonnal, Bridget Marquardt-tal és Holly Madisonnal 2004-ben (Fotó: Carlo Allegri/Getty Images)

Fotók ezrei

Nemrég Hefner korábbi párja, Holly Madison – aki 2001-től 2008-ig volt együtt a lapkiadóval – elmesélte, hogy sokáig tartott neki rávenni magát, hogy szakítson az üzletemberrel, ugyanis attól tartott, hogy utána megjelennének a neten azok a képek, melyeket Hefner róla készített a kapcsolatuk során, és melyek elkészítésébe ő nem egyezett bele. Elmondása szerint a férfi leginkább egy eldobható kamerát használt, és nemcsak róla készültek ilyen felvételek, hanem a villában vendégeskedő többi playmate-ről is.

Madison vádjai biztosan nem voltak alaptalanok, ugyanis Hefner harmadik, egyben utolsó felesége, a férfinál hatvan évvel fiatalabb Crystal Hefner Twitteren írta le, hogy megtalálta a Madison által emlegetett fotókat több ezer másokról készült hasonló kép társaságában. Megírta, hogy a nőnek nincs mitől tartania, mert az összes fotót megsemmisítette. Erre válaszként Madison megköszönte ezt neki. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top