Los Angelesben a Netflix is a Joke fesztiválon lépett fel a műfaj egyik királyának tartott Dave Chappelle, amikor a közönség soraiból váratlanul a színpadra ugrott az egyik néző, nekirontott a fellépőnek és megpróbálta földre teperni. Chappelle védekezni próbált, birkózott a támadójával, mire bejöttek a biztonsági őrök és elkapták a férfit – írja a brit Mirror.
Az eset a beszámolók szerint a műsor vége felé történt, a nézők lassan távozni készültek. A támadónál kést és pisztolyt is találtak, és úgy tűnik, hogy a biztonsági őrökkel való dulakodás közben a karja súlyosan megsérülhetett. A sokkból felépülve Chappelle – akit sokan utálnak a transznemű közösségben, mert sokszor durván viccelődik velük – megpróbálta még befejezni a műsort, és ekkor szólt a mikrofonba az este egy korábbi pontján szintén fellépő Chris Rock is, aki csak annyit mondott, hogy
Ez nem Will Smith volt?
Ezzel a komikus az Oscar-gálán történt esetre utalt, amikor a később Oscart kapó színész felviharzott a színpadra és megütötte őt. Dave Chappelle az eset során nem sérült meg.