nlc.hu
Sztárok
Ma lenne 60 éves Flipper Öcsi: Húga és zenésztársa emlékezik vissza rá

„Amikor kilépett az utcára, megrohamozták a csajok” – húga és zenésztársa emlékezik Flipper Öcsire, aki ma lenne 60 éves

Hungária, Dolly Roll, Step együttes. A nyolcvanas években Flipper Öcsi volt az egyik legnagyobb sztár az országban, akin fürtökben lógtak a lányok. 2008-ban váratlanul itt hagyott minket. Ma lenne 60 éves. Születésnapja apropóján húgával, Marót Vikivel, és egykori zenésztársával, Novai ’Nova’ Gáborral emlékeztünk a legszebb éveire.

Pizza feliratú póló, belőtt séró, sármos mosoly, egy nagy tál paradicsomos spagetti, egy gyönyörű lány, a háttérben pedig egy egzotikus tengerparti strandot idéző falitapéta, és persze a Dolly Roll zenekar strandpokrócokon. Flipper Öcsit az Arriveredci Amore című dal avatta óriási sztárrá idehaza, melynek klipjét olyan önbizalommal és karizmával uralja, hogy még így 2022-ből visszanézve is nyilvánvaló, hogy vérbeli sztáralkat volt.

Még a cukrászdáig is kemény menet volt eljutni vele. Lépten-nyomon leszólították, követték, autogramot kértek tőle… 

– emlékszik vissza a hőskorra a húga, Marót Viki, aki a köztük lévő több mint húszéves korkülönbség miatt gyerekfejjel élte át azt az időszakot, amikor a bátyja népszerűsége kilőtt az egekbe.

Flipper Öcsi Dolly Roll Hungária születésnap

Marót Viki énekesnő, otthonában (Fotó: Nagy Zoltán)

Olyan népszerű volt, hogy a lányok koncert közben elkapták a nadrágját és lekapták a színpadról.  Ahol lakott, a lépcsőház teli volt firkálva >>Szeretlek, Öcsi<< feliratokkal, a lányok ott ültek a lépcsőkön és várták őt. Két lépést nem tudott tenni úgy, hogy valaki ne ugorjon a nyakába. A Dolly Rollal végigturnéztuk az országot, és őt mindenütt imádták, Öcsi volt az egyik kulcsfigura

– mondja Novai Gábor, vagyis Nova, akivel Flipper Öcsi együtt töltötte a legsikeresebb éveit a Dolly Rollban, de már a Hungária zenekarban is együtt zenéltek.

A nyolcvanas években még elképesztő sztárkultusz volt Magyarországon. Nova az Öcsi iránti rajongást nem tudja máshoz hasonlítani, csak ahhoz, amit például a Beatlesről szóló archív felvételeken láthattunk, ahol a lányok szabályosan megőrültek a kedvencük közelségétől.

A kezdetek

Az első emlékem róla, hogy a színpadon sertepertélt hungáriás ruhában, kockás zakóban. Fiatal gyerek volt, és ez a fiatal gyerek egyre többet lógott velünk. Egy idő után elkezdett nekünk segíteni, hangfalakat meg erősítőket pakolt. Egyszer megláttuk, ahogy a színpadon magában gitározgat és énekel. Megkérdeztük, hogy mit játszik, és mondta, hogy ez az ő saját dala. Amikor eljött az ideje, beválogattuk őt a Hungáriába. Fenyő baráti köréből került oda, és ő volt az, aki javasolta, hogy be kéne venni őt a zenekarba. Fenyőnek volt egy kis fekete könyve, amiben gyűjtötte az ötvenes évek tipikus neveit, és szeretett mindenkinek rock and roll művésznevet adni. Innen jött a Flipper Öcsi név is.

Bár Öcsi, azaz Jeszenszky Béla Tibor jóval fiatalabb volt, mint a Hungária többi tagja, gyorsan beilleszkedett. Mivel intelligens és jó humorú volt, hamar összebarátkozott mindenkivel, és a zene szeretete is összekötötte a többiekkel. Amikor a Hungária véget ért, nem volt kérdés, hogy Nováék őt is viszik magukkal a frissen alapított Dolly Roll zenekarba, melynek ő lett a fiatal, jóképű, jó stílusú amorózó énekese. Húga, Viki szerint a bátyjának ösztönös tehetsége volt ahhoz, hogy mindig, minden körülmények között stílusos legyen, mégsem foglalkozott túl sokat a külsejével.

Flipper Öcsi Dolly Roll Hungária születésnap

A Dolly Roll zenekar (Fotó: Szabolcs László)

Ha valahová menni kellett, kb. három perc alatt tudta összekapni magát. Ehhez persze kellett a jó stílusérzék is, hogy három perc alatt elérje, hogy jól nézzen ki. Ha Öcsi belépett valahová, minden szempár rá szegeződött. Hiú volt, fontos volt számára, hogy mindig illatos legyen és gyönyörű, csillogó fehér legyen a ruhája, de nem reszelgette a körmét és nem szálanként állította be a haját a tükör előtt.

Egy örök gyerek

Viki mindössze 7-8 éves volt, amikor tudatosult benne, hogy az ő testvére egyáltalán nem olyan, mint a kortársaié.

A veresegyházi nyaralónkban voltunk, és én nagyon le akartam menni a tóhoz. Azt szerettem volna, hogy Öcsi jöjjön velem. Próbáltam őt noszogatni, és nem értettem, hogy miért akar ő csak csendben feküdni a kertben és élvezni a napsütést. Már piszkáltam egy ideje, amikor anyukám félrehívott, és mondta, hogy hagyjam már békén, ne nyúzzam, és értsem meg, hogy Öcsinek ez a pihenés, mert amúgy állandóan emberek veszik körül, állandóan beszélget, állandóan kommunikálnia kell. Neki ez a kikapcsolódás.

Flipper Öcsi Dolly Roll Hungária születésnap

Marót Viki, Flipper Öcsi és édesanyjuk (Fotó: Marót Viki Magánarchívuma)

Ahhoz képest, hogy 21 év volt köztük a korkülönbség, szoros volt a kapcsolatuk. Bár féltestvérek voltak, mindig teljes értékű testvérként tekintettek egymásra. Édesanyjuk sokszor mondta azt, hogy azért jönnek ki olyan jól, mert egy szinten vannak, főképp, ha hülyéskedésről volt szó.

Vele tudtam megélni azt, hogy minden ok nélkül önfeledten ugráltunk a szoba közepén. Egyszer, gimnazista koromban egy agyagszobrocskát kellett csinálnom. Kitalálta, hogy égessük ki anyukám sütőjében, és körömlakkot égettünk rá, mert nem volt más otthon. Kegyetlenül nézett ki a végeredmény, anyukám meg hazaérve elhűlt, mert sikálnia kellett utána a sütőt és borzalmas szag volt az egész házban. Öcsi minden hülyeségben partner volt, olyan volt, mint egy örök gyerek.

A bohém sztár

Viki és Nova is bohém figuraként emlékszik rá, aki meglepően művelt volt, és szinte bármiről lehetett vele beszélgetni. Ösztönös volt, nagyon szerette a társaságot, a zenét, a rock and roll életmódot, a turnézást, a humort. Remekül tudott utánozni, a Kabos Gyula utánzását mindenki imádta.

Kiterjedt baráti köre volt, akikkel folyton bulizott, éttermekbe járt és kocsmázott. Azt szoktam mondani a barátaimnak, hogy Öcsi olyan mozgékony, hogy egyszerre volt Szombathelyen és Miskolcon. Ha ő főzött, az nagy ünnep volt, mert istenien csinálta a tenger gyümölcsei spagettit. Volt pár specialitása

–  meséli Nova, hozzátéve, hogy valósággal lubickolt a népszerűségben. A lányok is imádták, aminek nemcsak a zenésztársai, hanem a húga is szemtanúja volt, sőt jó néhányat közülük személyesen vigasztalt.

Öcsinek voltak jócskán barátnői, és amikor már tizenéves voltam, a lányok 70-80 százaléka biztosan az én szobámban sírta ki magát. Ott felejtődtek nálunk, amikor Öcsi elment valahová, aztán órák hosszat vártak, hogy visszajöjjön. Akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy a szerelem mennyire veszélyes dolog.

Flipper Öcsi Dolly Roll Hungária születésnap

Marót Viki és Flipper Öcsi (Fotó: Marót Viki Magánarchívuma)

Otthon, édes otthon

Ahhoz képest, hogy Flipper Öcsi a csúcson kiskirályi életet élt, feltűnően gyakran költözött az édesanyjához és húgához, és ilyenkor Viki mindig odaadta neki a szobáját.

Jöttek-mentek körülötte a dolgok: az autók, a lakások, a helyszínek… Az egyetlen biztos bázis az édesanyja volt és talán én, ezért tért hozzánk vissza olyan gyakran.

Amikor Öcsi ott volt, jött vele az életmódja is. Viki gyakran látta otthon vagy a nyaralójukban a Step együttes tagjait vagy éppen Komár Lacit, Fenyő Miklóst és más zenészeket, és mivel állandó szereplői voltak az életének, ő nem a sztárokat, hanem az embereket látta bennük. Öcsi pénzhez való viszonya is felettébb laza volt.

Sosem kötötte magát az anyagi világhoz és a földi javakhoz, soha nem volt körülötte biztos semmi. Ha vett is egy lakást, az biztos, hogy anyukám alig győzte megoldani a problémákat, mert ott minden tiszta zűr volt, igazából nem is lett volna szabad megvenni.

Flipper Öcsi Dolly Roll Hungária születésnap

Flipper Öcsi (Fotó: Story-Best Archívum)

Nova szerint Öcsi nemigen foglalkozott a pénzzel. Ha szóltak neki, hogy gázsiosztás van, egyszerűen csak fogta a köteg pénzt, és betette valamelyik zakója belső zsebébe, aztán néha napokkal vagy hetekkel később meglepődött, amikor a zsebében talált több százezer forintot. Elég lezserül bánt az anyagiakkal, nem gondolkozott azon, mihez kezdjen vele, befektesse-e. Ha gondolt egyet, akkor vett egy kocsit vagy épp elment nyaralni.

A Dolly Roll vége

1987-ben a Dolly Roll a csúcson volt, épp ezért tűnt érthetetlennek, amikor kiderült, hogy Flipper Öcsi és Zsoldos Dedy kilépett a zenekarból. Nova szerint az ötlet nem tőlük származott, hanem a hanglemezgyártól, akik a fejükbe vették, hogy összeraknak egy újhullámos, fiatal zenekart, a Step együttest.

Öcsi elég bizonytalan volt a kérdésben, inkább csak belesodródott ebbe. A lemezgyár már bejelentette a kilépésüket, épp válságstábot tartottunk a zenekarral, és Öcsi még aznap felhívott, és megkérdezte, hogy mikor próbálunk. Mondtam neki, hogy >>Öcsi, te már kiléptél a zenekarból<<.

Flipper Öcsi Dolly Roll Hungária születésnap

Novai Gábor és Flipper Öcsi (Fotó: Marót Viki Magánarchívuma)

A Dolly Roll nehezen dolgozta fel a szakítást, az erről szóló Elpattant egy húr című daluk azonban hatalmas siker lett. Ezzel szemben a Step együttes csak mérsékelten volt sikeres, Novához visszajutottak olyan pletykák, hogy Öcsi kicsit megbánta, hogy ott hagyta a Dolly Rollt.

Megszokta, hogy mi „öregek” a Dolly Rollban visszük a zenekar ügyeit, intézzük a koncerteket, a pénzügyeket, a stúdiózást, a hangszerelést. Mi voltunk mögötte a védőháló. A Step zenekarban ilyen nem volt, ott azt várták, hogy mindent ő csináljon, és ezt nem szerette.

Nova szerint Flipper Öcsi a Step együttessel és az azután következő szólókarrierjével is elérhetett volna a régi magasságokba, ha van mögötte egy biztos háttér, mondjuk egy jó menedzser és egy hangszereléssel foglalkozó zenésztárs formájában, mert nélkülük a zenészlét olyan aspektusaival is foglalkoznia kellett, amik nem igazán érdekelték. Nova nem haragudott sokáig Öcsire a Dolly Rollból való kilépése miatt, ő amúgy sem haragtartó típus, Öcsi pedig olyan alkat volt, akinek meg kellett bocsátani. Olyan szempontból pedig még mindig jelen van Nova életében, hogy már hosszú évek óta együtt zenél a húgával a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar nevű bandában. Viki a bátyjának köszönheti, hogy ennyire imádja a rock and rollt, és ez lett az ő élete is, így nem csoda, hogy máig rajong a testvéréért:

Imádom őt, de nem avatom szentté, hiszen ő is ember volt, és minden embernek megvannak a maga furcsaságai és rigolyái. De ő ezekkel együtt volt a Flipper Öcsi. Vagyis nekem csak Öcsike.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top