nlc.hu
Sztárok

Interjú Pap Ritával és Bodnár Attilával a gyereklemezeikről

„Akkor láttuk, mekkora a siker, amikor a diszkóban tomboló fiatalok is a Kuckó Mackót kérték” – Pap Ritával és Bodnár Attilával beszélgettünk

A Pap Rita – Bodnár Attila páros gyereklemezein egy generáció nőtt fel, a Kuckó Mackó, a Hápi Kacsa vagy a Csovi csovi Jasper örökre beleégett a hallójáratainkba. Hogyan születtek a sikerdalok, és hogyan hozták el a páros életébe azt, amire a leginkább vágytak: a gyermekeik születését. Erről beszélgettünk.

A Pap Ritával és Bodnár Attilával készült életútinterjú-sorozatunk első részét itt olvashatod.

1991 nyarán volt az esküvőtök, amit elég visszafogottan ünnepeltetek, mert még aznap este rohantatok fellépni. Volt akkoriban a sajtó részéről érdeklődés az esemény iránt? Minden lap teli volt az esküvői fotóitokkal?

Bodnár Attila: Régi barátunk, Karalyos Józsi akkoriban indított egy lapot, a Hello magazint. Megegyeztünk vele, hogy övé a sztori, és címlapon voltunk. Még a királyi tévé is forgatott ott, egy keveset adásba is tettek belőle.

Pap Rita: Az esküvőnk lényegesen szerényebb volt, mint a mai nagyszabású sztáresküvők.

Bodnár Attila: Volt elég megjelenési lehetőségünk akkoriban, nem hajtottunk külön rá, hogy az esküvőnk kapcsán írjanak rólunk.

Pap Rita: Szerettem, ha a szakmánk és a privát életünk között van egy határvonal.  Meg kellett határoznunk, meddig mehetünk el, és mi az, ami számunkra még elfogadható.

Pap Rita Bodnár Attila interjú gyerekdalok Kuckó Mackó

Pap Rita, Bodnár Attila és Krisztián (Fotó: magánarchívum)

Bodnár Attila: Iszonyatosan nagy volt akkoriban a sajtóérdeklődés irántunk. Nemrég számoltam össze, hogy a Magyar Televízióban 110 alkalommal vendégeskedtünk 1986-tól 1999-ig – igaz, ebből 10-20 alkalom még a Modern Hungáriához kötődött – , és nagyjából 50 alkalommal szerepeltünk címlapokon, posztereken, legyen az a Képes Újság vagy az Őnagysága. Rengetegen foglalkoztak velünk, viszont nem a szerelmi életünk volt a téma, nem ezért foglalkoztak velünk.

A kilencvenes évek elején az általatok játszott dallamos zene népszerűsége itthon kicsit csökkeni kezdett.

Bodnár Attila: Akkoriban jött egy nagyobb mulatóshullám, diszkósított mulatós zenével volt teli minden. Nekem ez gagyinak tűnt, harminc fölött már nem akartam bohóckodni. Ott volt még a rappelés, de arról is azt gondoltam, hogy nem illene hozzánk. A beatkorszak zenéin nőttem fel, dühített, hogy eltűntek a magyar popzenéből a jó dallamok. Így jutott eszünkbe, hogy meg kéne menteni a dallamos zenét a jövő generációinak. Kellene csinálni valamit a kölköknek. Aztán egy barátunk keresett meg azzal, hogy egy cimborája gyerekdalokat írt, és mi lenne, ha kiadnánk ezeket lemezen úgy, hogy mi adjuk őket elő. Ez jelentette a végső lökést ahhoz, hogy megcsináljuk a gyereklemezünket.

Pap Rita: Megnéztük a dalokat, és azt gondoltuk, hogy jó-jó, de azért kellene rá legalább egy sláger. Egy albumot azzal lehet eladni, ha van rajta egy-két sláger, és ez abban az időben pláne igaz volt.

Bodnár Attila: Egy darab „nagy” sláger sem volt rajta.  Kitaláltuk, hogy mi is írunk rá egy nótát, aztán meglátjuk, hogy sikerül. Ez a nóta lett a Kuckó Mackó. Ritmusos, dinamikus, dallamos zene volt rockos beütéssel, értelmes, szívhez szóló szöveggel.

Pap Rita: Eleinte nem volt kedvem gyerekdalokat énekelni, el se tudtam képzelni, hogyan tudnám ezt csinálni. Akkoriban a diszkókat jártuk dögös, táncos show-val, harmincvalahány évesen, a nőiességem csúcspontján ez a világ közelebb állt hozzám. Azért elkezdtem rajta gondolkodni, és arra jutottam, hogy én egy előadó vagyok, és egy előadóművésznek mindent meg kell tudni csinálni. Végül annyira beleéltem magam, hogy a Kuckó Mackó teljesen más módon született, mint a korábbi dalaink. Korábban az volt a módszerünk, hogy Attila megírta a zenét, amire én aztán megírtam a szöveget. A Kuckó Mackó volt az első dalunk, ahol a szöveg előbb volt készen, mint a zene.

Hogyan született a szöveg?

Pap Rita: Volt egy nagyon kedves barátom, szerelmem, aki pár évvel korábban halt meg. Ő volt az én Kuckó Mackóm, ez volt a beceneve. Tetszett ez a név, valahogy beugrott, hogy eköré írjam a dalt. Nagyon gyorsan megszületett, úgy jöttek ki belőlem egymás után a sorok, mintha valaki odafentről diktálta volna.

Bodnár Attila: Nem kell sokat görcsölni egy slágeren. Azok vagy kipattannak, vagy nem pattannak ki.

Pap Rita Bodnár Attila interjú gyerekdalok Kuckó Mackó

Pap Rita és a gyerekek (Fotó: magánarchívum)

A gyereklemezeiteken ugyan mindketten dolgoztatok, mégis csak Rita neve alatt jöttek ki. Miért?

Bodnár Attila: Tőlem megijedtek volna a gyerekek. (nevet) Szerintem a gyerekdalok éneklése a női előadóknak áll jól. Óvó néniből is sokkal több van, mint óvó bácsiból.

A lemez megjelenése után mennyi időnek kellett eltelnie, hogy észrevegyétek: nagy siker a Kuckó Mackó?

Pap Rita: A lemez 1992 tavaszán jelent meg, akkoriban pedig még bőven jártuk a felnőtteknek szóló dalainkkal a diszkókat. A legnagyobb meglepetésünkre az egyik diszkós fellépésünk végén 18-20 éves fiúk kezdték el ordítani, hogy „KUC-KÓ-MAC-KÓ! KUC-KÓ-MAC-KÓ!” Eleinte azt hittem, hogy ezek cikiznek minket, de nem. Tényleg ezt a dalt akarták tőlünk meghallgatni. Nem hittünk a fülünknek.

Bodnár Attila: Májusban jöttünk ki a lemezzel, pedig akkoriban májusban ember nem jelentetett meg albumot. Ezért is lepődtünk meg ennyire a fogadtatáson.

A Kuckó Mackóból nemcsak a dal volt hatalmas siker, hanem a klipje is.

Pap Rita: Tudtam, hogy új öltözködési stílusra lesz szükség. Felkaptam a baseball sapkát, a trikót, a biciklis nadrágot és a tornacipőt, levágattam a hajam és már kész is volt Pap Rita, a gyerekdal-énekesnő.

Bodnár Attila: Úgy nézett ki, mint egy kislány, pedig akkor már bőven harmincon felül volt. Gondoltam, a kislány mellé kellene egy maci is. Elmentünk egy játékokat forgalmazó céghez, megkértük, hogy mutassanak nekünk plüssállatokat. Kiraktak az asztalra elénk egy rahedlit, és Rita kiválasztotta közülük azt a piros sapkás mackót, amit a klipben láthatsz.

Pap Rita Bodnár Attila interjú gyerekdalok Kuckó Mackó

Hápi Kacsa, Kuckó Mackó és Nuszi Muszi (Fotó: magánarchívum)

Éreztétek, hogy nagy siker lesz?

Pap Rita: Semmi ilyesmit nem éreztünk.

Bodnár Attila: Éreztük, hogy jó lett, de nem szerettük elbízni magunkat. Megvettük a spotokat, és bíztunk benne, hogy felfigyelnek rá az emberek. Aztán jönni kezdtek a hívások, hogy kellene több a kazettából. Június-július volt, amikor ember nem vesz lemezt, ez meg úgy fogyott, mint a cukor. Berobbant. Akkora siker volt, mint a Modern Hungáriával az Elfújja a szél. Annyi megrendelés jött, hogy nem győztem gyártatni.

Abban az évben még egy gyereklemezzel előrukkoltatok.

Bodnár Attila: Addig kell ütni a vasat, míg meleg. Tudtuk, hogy ebből karácsonyra kell egy következő album. Ezt már kettesben csináltuk meg Ritával.

Pap Rita: A Nyuszi Musziban a modern irányzatot kombináltam a hagyományos gyereklemezek stílusával az által, hogy a mondókákat rapszerűen csináltam meg. Tudtam, hogy a gyerekek fogékonyak a modern dolgokra. Egyszerű, de aranyos volt a dallam és a szöveg is, és ebből is nagy siker lett.

Bodnár Attila: Mi a gyereklemezeinken sem mentünk át gagyiba. Nem úgy álltunk hozzá, hogy a gyerekeknek jó lesz ez is.

Pap Rita: Voltak dalaink komolyabb mondanivalóval. A Maradtam volna örökké gyereket például az apukámnak írtam.

Bodnár Attila: Fontos volt a tudat, hogy jót csináljunk.

A Nyuszi Muszi klipje szintén emlékezetes lett.

Bodnár Attila: Egy Radványi Zsuzsa nevű hölgy – aki már nem él – keresett fel minket az animációs klip ötletével. Rengeteg gyerekmagazint rajzolt, volt ebben tapasztalata. Mondta, hogy van Esztergomban egy ismerőse, aki plüssállatokat csinál, vagyis a rajzolt nyuszi alapján tudtuk elkészíteni a plüssnyulat is.

A diszkós fellépések ekkorra már teljesen abbamaradtak és csak a gyerekeknek játszottatok?

Pap Rita: Átálltunk a gyerekekre. Eleget jártuk előtte éveken át az éjszakát. Nem hiányzott, hogy hajnali három után járjunk haza.

Pap Rita Bodnár Attila interjú gyerekdalok Kuckó Mackó

Rita és Kuckó Mackó (fotó: magánarchívum)

A lemezeket a saját kiadótok adta ki. A nagy kiadók nem próbáltak titeket elcsábítani?

Bodnár Attila: Dehogynem, de nem vagyok hülye. (nevet) Nem volt szükségünk rájuk. Kitaláltuk és megcsináltuk magunknak a nagy sikert, nem volt okunk visszalépni. Én is meg tudtam rendelni a tévéreklámot, és én is fel tudtam hívni a gyárat, hogy hány kazettát gyártsanak, eladni meg már nem volt nagy művészet, mert vitték a kereskedők az üzletekbe.

Milyen volt akkoriban egy Pap Rita gyerekkoncert?

Pap Rita: Főképp művházakban léptünk fel.

Bodnár Attila: Akkoriban valahogy energikusabbak voltak a gyerekek, valósággal megőrültek a koncerteken.

Pap Rita: Még nem voltak kütyük, nem volt ötszáz tévécsatorna, nem volt internet…

Bodnár Attila: Úgy tomboltak, hogy szakadt róluk a víz. Csodás volt látni azt az örömöt az arcukon, amit ezek a dalok jelentettek nekik.

Pap Rita: Ez táplálja az embert.

Bodnár Attila: A Mikulás körüli időszak volt a leghúzósabb, minden nap két-három előadásunk volt. Akkoriban még több pénze volt az embereknek, szerettek rendezvényekre járni.

Pap Rita: A játékosságra épültek a dalaink, ezért a koncertjeink is játékosak voltak, élményszámba mentek a gyerekeknek.

Nagykoncertetek nem volt?

Bodnár Attila: ’92 karácsonyán a Fővárosi Nagycirkuszba szerveztük a lemezbemutatót. Egy előadást terveztünk, három lett belőle, mert olyan gyorsan elkapkodták a jegyeket. A következő évben látván Rita hatalmas sikerét az igazgató felkérte 55 cirkuszi előadásra mint sztárvendéget a show háziasszonyaként, ahol játszott, konferált és énekeltünk is a cirkuszi mutatványok között.

A gyerekkérdés mikor jött először szóba nálatok?

Pap Rita: Két évvel az után, hogy megismerkedtünk. Viszont nyakig voltunk a munkában, nagy volt a hajtás és még a házépítésbe is belekezdtünk, ami nem igazán kedvezett a baba megfogantatásának.

Bodnár Attila: A jó Isten nem akarta, hogy összejöjjön.

Pap Rita: Mi mindent elkövettünk. Voltunk orvosnál, elvégeztünk különféle vizsgálatokat.

Bodnár Attila: Kerestük, hogy hol van a hiba. Kiderült, hogy egyikünkön sem múlt, mindkettőnknek lehetett gyereke. Próbálkoztunk, számolgattunk…

Pap Rita: Eltelt négy év és ’92 környékén már azt gondoltam, hogy nekünk valószínűleg már nem lesz saját gyerekünk. Kezdtem lélekben elengedni a dolgot, és jött a Kuckó Mackó sikere, ami elterelte róla a figyelmemet.

Bodnár Attila: 1992 karácsonyi hajtását végül ’93 elején mentünk el kipihenni a Kanári-szigetekre.

Pap Rita: Lement a sok koncert, befejeződött az építkezés, szerettük volna magunkat megjutalmazni. Adtunk magunknak két hét kimenőt. Végül ott fogant meg a fiunk, Krisztián. Ezt onnan tudjuk, hogy októberben született meg, szóval kijön a matek.

Várandósan is koncerteztél tovább?

Pap Rita: Nem. Miután megtudtam, hogy babát várok, abbahagytam. Nem tudtam, hogy bírnám, a magzat biztonsága volt a legfontosabb. Összesen úgy nyolc hónapon át nem léptem színpadra, hiszen akkoriban számomra Krisztián volt az első. Nemcsak a születése előtt, hanem utána is: otthon akartam lenni és babázni.

Bodnár Attila: A Hápi Kacsa klipjében ugyan nem látszik, de Rita ott már nyolchónapos terhes volt. Azt az albumot még felvettük, mielőtt elment volna szülni, és az is nagy siker lett. Csak 10-20 másodperces spotokat tudtunk vásárolni, de a refrén, Rita hangja, egyénisége és az aranyos dal megfogta az embereket, és meg akarták vásárolni a lemezt.

Pap Rita: Nagyon érdekes, mert koncerteken a mai napi az anyukák kérik tőlem a Hápi Kacsát.

Jól tudom, hogy Fanni lányotok nem sokkal Krisztián után érkezett?

Pap Rita: Másfél év van köztük.

Bodnár Attila: Derült égből villámcsapásként érkezett.

Pap Rita: Krisztiánnal kicsit megszenvedtem, őt még császárral szültem. Elmúltam negyvenéves, táncos voltam, nagyon nehezen tágultam, szóval voltak komplikációk bőven. Az ember teste egy szüléstől olyan szinten felturbózódik, és a hormonháztartás is úgy felborul, hogy másodjára emiatt villámgyorsan teherbe estem. Nem számítottam rá, nem voltam már fiatal, annyi történt csupán, hogy nem szedtem fogamzásgátlót. Arra gondoltam, hogy ha a jó Isten valahogy ad még egy gyermeket, annak nagyon fogok örülni, de nem igazán hittem benne. Nyolc hónappal Krisztián születése után estem teherbe megint. Amikor a teszt mutatta az eredményt, nem akartam elhinni. Az pedig már egészen hihetetlen volt, amikor kiderült, hogy kislányt várok. Visítottam örömömben, hogy a fiam után lányom is lesz. Csodaként éltem meg. A Csodacsacsi csodái című lemezünk már a két gyerekünk történetére épült. A szívem csücske ez a lemez, mert olyan igényesen és olyan szeretettel készült. Nemcsak dalok csokra, hanem van egy lemezen végigívelő tematikája.

A Csovi-csovi Jasper lemezt mintha átugrottuk volna…

Bodnár Attila: Igen, az még a Csodacsacsi előtt jelent meg. A Csovi-csovi Jasperrel (aki a saját, aranyos kutyusunk volt) le akartunk zárni egy korszakot, kicsit komolyabb, igényesebb gyereklemezeket szerettünk volna utána.

A Kuckó Mackó után nem a Csovi-csovi Jasper volt a legnépszerűbb gyerekslágeretek?

Pap Rita: Nagyon népszerű volt, de a Hápi Kacsa talán sikeresebb volt nála.

Pap Rita Bodnár Attila interjú gyerekdalok Kuckó Mackó

Pap Rita, Krisztán és Jasper kutya (Fotó: magánarchívum)

Amikor Fannival voltál terhes, akkor is szüneteltetted a fellépéseket?

Pap Rita: Nem, sőt nagyon sok fellépésünk volt. Akkor hagytam csak abba, miután már a terhességem elmúlt öt és fél hónapos. Fanni jó sok koncerten a pocakomban volt. Szerintem már ott kialakult a zeneisége. Krisztiánnal nem léptem fel, és ő nem is követett minket a zenei pályán, nincs érzéke hozzá – az ő világát a számok jelentik, építészmérnök lett – ellentétben Fannival, akiben meg nagyon is kifejlődött a zene és a tánc szeretete.

Amikor jártátok az országot, a két gyereket is vittétek magatokkal?

Pap Rita: Nagyon jó kapcsolatba kerültem a kórházban egy szülésznővel, ő járt vigyázni a gyerekekre, mialatt mi távol voltunk. Pár hónap után felmondott a kórházban, és már csak nekünk dolgozott. Szinte minden nap ott volt nálunk, és segített, amiben kellett. Két pici gyerekkel nem volt könnyű. Fanni 3-4 hónapos volt, mikor újra elkezdtem koncertezni.

Bodnár Attila: És azt nem is mondtad, hogy Fannit természetes úton szülted.

Pap Rita: Igen, tényleg. Maximalista vagyok, és mivel nem éltem meg, hogy milyen a természetes szülés, azt mondtam az orvosnak, hogy a lányomat szeretném természetes úton megszülni. 43 éves voltam ekkor. Nem volt könnyű, de borzasztó jó érzés volt, hogy ezt is megcsináltam. (nevet) Szeretem magamat kihívások elé állítani.

Pap Rita Bodnár Attila interjú gyerekdalok Kuckó Mackó

Pap Rita és a gyerekek: Fanni és Krisztián (fotó: magánarchívum)

A kilencvenes években a népszerűségetek csúcsán voltatok. Tudtatok egyáltalán normális emberként élni? Nem támadtak le mindenütt a rajongók?

Pap Rita: Ha felteszek egy szemüveget és nem vagyok kifestve, engem a kutya nem ismer meg, ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok. Viszont ha Attilával együtt vagyok, azonnal kiszúrnak minket. Egyedül bármikor el tudtam menni bevásárolni vagy emberek közé, de Attilával együtt már nehezen ment. Megmondom őszintén, soha nem szerettem, ha valaki az utcán odajött hozzám. Az teljesen rendben van, hogy egy koncert végén odajönnek autogramért, közös fotóért vagy beszélgetni, de a magánéletben már nem szeretem az ilyen helyzeteket. Én csak a színpadon vagyok a Pap Rita. Ez nem jelenti azt, hogy utcán ne lennék szívélyes, ha valaki kedvesen jön oda hozzám, de ettől még nem érzem jól magam egy ilyen szituációban.

Melyik volt a legsikeresebb gyereklemezetek?

Bodnár Attila: Tulajdonképpen sikerben nincs nagy különbség köztük a Csodacsacsi volt az ötödik album a tíz közül. Még „félidőben” vagyunk a gyereklemez korszakunkban 1995-ben. Rita ekkor már a negyedik évben volt folyamatosan a legsikeresebb női énekesnő a hivatalos Mahasz hanglemezeladási sikerlisták évenkénti összesítésében. A Csodacsacsi egy új tervszerű koncepciót indított, amit aztán követtek is a többi ilyen típusú albumok. Tele voltunk új ötletekkel, dalokkal és külföldről is kínáltak lehetőséget, amit meg is ragadtunk.

A Pap Ritával és Bodnár Attilával készült életútinterjú-sorozatunk hamarosan folytatódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top