Rövid időn belül két szuper filmszereppel tértél vissza a mozikba. A Legjobb tudomásom szerint után most kerül bemutatásra A játszma című filmed. Ez most egy nagy comeback?

Nem hiszem, hogy ez comeback lenne, én folyamatosan dolgozom.

Filmek szempontjából gondolom.

A magyar játékfilmforgatások egyenletesen jöttek egymás után, és volt egy nagy BBC sorozat is, a Baptiste, amiben angolul játszottam. Előtte született a kislányom. A Legjobb tudomásom szerintet még akkor forgattam, amikor Lotti még baba volt. A Covid miatt jött ki minden szinte egyszerre, eltolódtak a bemutatók. Valahogy a comebacket nem érzem, élem az életemet, az Örkény Színházban mindig dolgozom, emellett valamikor arra helyeződik a hangsúly, hogy a családommal töltsek több időt, máskor meg arra, hogy intenzívebben dolgozzak, de olyankor is nagyon figyelek, hogy a család ne sérüljön ebben. Magyarországnak nincs akkora filmipara, ami biztosíthatná, hogy a színészeink folyamatosan szem előtt legyenek. Kevés a lehetőség, és nem is lenne egészséges, ha mindig ugyanaz a néhány színész játszaná a nagy szerepeket, miközben sok itt a tehetséges ember. Emiatt kissé hullámzó lehet egy színész pályája, de ez egy teljesen természetes jelenség. Ráadásul nem minden szóba jövő munka olyan, amiben az ember részt szeretne venni. Magam határozom meg, hogy mennyit dolgozom. Szülés után azt éreztem, hogy nem szeretném az életemet arra áldozni, hogy színésznő vagyok és karrierem van. Örömmel tűntem el, hiszen a gyerekemmel foglalkozni nagyon fontos. Az, hogy ő egy egész ember legyen, egy egész anyukát kívánt.

A karriered egyáltalán nem foglalkoztatott ebben az időszakban?

Már tizenhét éve tartozom az Örkény Színházhoz, ahol Mácsai Pál igazgatónak azért időről időre eszébe jutottam olyan társulati munkákkal kapcsolatban, melyekben részt tudtam venni, és színészileg is fejlődtem általuk. Engem boldoggá tesz, hogy az Örkénybe rengeteg ember jár, és nagyon szeretik, amiket csinálunk, így a karrieremet sem kapcsoltam ki teljesen, csak visszafogtam magam. Előfordult, hogy felhívtak egy sorozatszereppel, és eljutottunk odáig, hogy azt szeretnék, hogy én játsszam el. Főszerep volt, említettem nekik, hogy kisbabám van, szoptatok, figyelnem kell a kislányom ritmusára. De tudtuk, hogy egy ilyen produkció mindig feszített munkatempót diktál napi 12 órában, amellett otthon a szöveget is tanulni kell, mondtam is, hogy akkor engedjük el egymást békével. Nem akartam belekényszeríteni magamat és a gyerekemet egy olyan helyzetbe, hogy ne tudjak teljesen ott lenni neki.

Szerinted a magyar filmiparnak hatékonyabban kellene segítenie a dolgozó anyákat?

Filmet forgatni sokszor olyan intenzív, mint a versenysport, vagy más területek, amelyek eleve feszegetik az ember határait. Ezért nehéz számon kérni azt, amit kérdezel. Ha egy produkció anyagilag meg tudja engedni, hogy alkalmazkodik és fontos a szereplő, akkor ez működhet. De gyakran egy helyszín kis ideig áll rendelkezésre, akkor ott dolgozni kell, nem fér bele a leállás. Szóval ez leginkább költségvetési kérdés. Velem mindig nagyon segítőkészek voltak. Amikor Bergendy Péterrel dolgoztam a Trezor című filmben, néhány filmfotó elkészítése kedvéért házhoz jöttek, és nálam forgattak, mert csak húsznapos volt a babám. Előfordult, hogy egy-egy napra mentem babával forgatni, és olyankor nagyon figyeltek arra, hogy pár óráig vigyázzanak rá, és mindig csináltak egy pici szünetet nekem, ami alatt otthagytam a díszletet és megetethettem őt. Ezt a munkát nem lehet egy nagyon apró baba mellett sok napig csinálni, maximum csak nagyon nehezen, rengeteg kompromisszum árán. A Legjobb tudomásom szerint forgatása alatt nagyon lázas volt a kislányom pár napig. Éjjelente forgattunk, ebédszünetben, éjfél után hazaengedett a rendező hozzá, és úgy tették át a jeleneteket, hogy legyen időm lenyomni a lázát, és visszaaltassam. Addig szerencsére tudtak mással forgatni. Aztán visszamentem és játszottam tovább azt a nőt, akinek nagyon megterhelő állapotai vannak. Nagyon kell hinni a hivatásom fontosságában, erejében ahhoz, hogy tudjak koncentrálni egy jelenetben, miközben objektív cserénél, leálláskor azon gondolkozom, hogy lázas-e, sír-e a babám utánam. Szerencsére eddig nem volt sok ilyen alkalom. De ez nem a szakmámról szól. Alapvetően rengeteg embernek kell választania, hogy dolgozik, eltartja a családját, vagy velük tölti az időt. Én nem úgy élem az életemet, amit egy színésznőről képzelnek az emberek, nekem nagyon fontos a családom, és más szakmán kívüli elfoglaltságok. Biztosan játszhatnék többet, élhetnénk sokkal jobban, de nekem jóval fontosabb a közös életünk. A mindennapokban teljesen hétköznapi ember vagyok. Nem nagyon tudok azonosulni azzal az avatárral, aki a vörös szőnyegen vonul. Nekem az nem izgalmas.

A szakma csillogása pályakezdőként sem vonzott?

Feszengtem, de sok olyan színész van, aki feszeng ezekben a helyzetekben. Engem annyira érdekel a világ, és az, hogy mi van benne az emberekkel, hogy emellett egy ilyen szép ruhás felvonulás, illatfelhős mosolygás sokszor mulatságosnak tűnik. Van kivétel azért, ha a stílusa kifinomult, nagyon emberi, nem hivalkodó, akkor azt érzem, ez valódi ünnepe a közös munkának, akkor szeretem, mert akkor kitüntetett pillanattá válhat. De ebből kevés van nagyon. A számomra nagy dolgok nem ezen múlnak. A színészi munka más részeit nagyon szeretem. Szeretek elemezni, a kollégákkal beszélgetni, járatni az agyamat egy szerepen és úgy járni-kelni a világban, hogy figyelem körülöttem az emberek gesztusait, a mozgásukat, a beszédjüket, próbálom megérteni a viszonyokat és raktározok emlékeket róluk, villanásokat, lassított felvételeket, hanghordozásokat. Ilyen szempontból én egy klasszikus, megfigyelő típusú színész vagyok.

A Baptiste című BBC sorozatban játszott szerepednek volt nemzetközi visszhangja?

Nagyon sok brit írt rám, hogy én vagyok a kedvenc színésznője és mennyire szeret. (nevet) Sokan gratuláltak hozzá.

A játszma sajtótájékoztatóján azt mondtad, hogy a magyar filmekre annyira nem jellemzők a jó női szerepek.

Kétségtelenül javult a helyzet, de úgy érzem, hogy még volna hová javulnia. Lehetne a fókusz jobban a nőkön, lehetne úgy megírni női sorsokat, hogy nemcsak a felületüket kapirgáljuk. Szerencsére egyre több a jó példa.

A Legjobb tudomásom szerint és A játszma forgatókönyvét is férfiak írták.

Igen, Lőrincz Nándor fantasztikusan jól írta meg Nórát a Legjobb tudomásom szerintben. Nándi úgy bontott ki egy kapcsolatot, hogy miközben a férjet vizsgálja, hogy hogyan igyekszik helytállni, hogyan támogatja a traumatizált feleségét, a női karaktert is olyan részletességgel tárja fel, amilyet én filmen még nem játszhattam, csak színházban. A játszmában ehhez képest inkább kísérem Nagy Zsolt karakterét, sok minden rejtve marad, de ez is egy jó szerep nagyon, a nemzetbiztonságot szolgáló, nőiségét a pártérdekért hátrahagyó feleség. Fontos, hogy a forgatókönyvírót komplexen érdekeljen a nő, és ne a kliséket akarja látni.

A két filmedet összeköti, hogy mindkét film főszerepében házaspárokat ismerhetünk meg, akik nehezen kommunikálnak egymással.

Azért A játszma hősei nagyon sok mindent megbeszélnek egymással. A maguk rendszerében, a maguk szintjén nagyon is kapcsolódnak egymáshoz. Az meg a korszak és az elnyomó rendszer sajátossága, hogy a legmélyebb érzéseiket nem osztják meg egymással. Ráadásul ezt a rendszert maguk is szolgálják és építik. A másik filmben pedig a társadalom felől jelentkezik egy külső elvárás a pár felé, aminek ők próbálnak megfelelni. Már az is nagy terhet ró rájuk, hogy nem lehet gyerekük, és még azt sem tisztázzák egymással, hogy ki miatt, és pontosan miért döntenek az örökbefogadás mellett, kinek és miért fontos ez. A rossz kommunikáció pedig feszültségeket szül. A film egy pontján a férfi megkérdőjelezi a párja érettségét az anyaságra: szerinte nem kész rá, hogy anya lehessen. Ez a kiindulópontja a filmnek, aztán a nő ittasan faképnél hagyja, és azzal jön haza éjjel, hogy megerőszakolták. De nem lehet tudni pontosan, mi történt. Egy instabil kapcsolat terhelődik talánnyal és traumával, a néző azt figyelheti, hogyan bolyonganak az igazságszolgáltatás útvesztőjében, és azt is figyelheti a néző, hogy ő maga hogyan reagál, mikor kinek hisz, mi szerint ítél. Kérdéseket szegez a nézőnek, ezért rajongok ezért a munkáért.

Az anyaság hiánya A játszmában is visszaköszön a karakterednél.

Igen, ők ketten mégis nagyon különbözőek. A Legjobb tudomásom szerint Nórájának az összes idegszála szinte testen kívül van, és a partnere számára az jelent nehézséget, hogy eligazodjon az érzelmi hullámzásain. A játszma Gáti Évája teljesen más, ő egy zárt rendszer. Ahhoz szokott hozzá, hogy ne mutassa ki, amit gondol és érez. Minden, amin belül átmegy, az ő titka marad. A Bergendy Péter által jegyzett első részben Éva még egy szenvedélyes, kacér nő volt, akinek voltak ambíciói és szeretett élni. Ebből mára csak az ambíció maradt, ami gépies kötelességtudattá silányult.

Számodra csalódás volt, hogy ugyan rengetegen dicsérték a Legjobb tudomásom szerint című filmedet, mégis elég kevés embert érdekelt a mozikban?

Ennek több oka volt. A járvány alatt nagyon sok magyar film halmozódott föl, és ezek nagy része nagyon rövid idő leforgása alatt került mozikba. Pár hónap alatt rászabadult a mozikra közel húsz magyar film, miközben eleve jóval kevesebb néző volt a pandémia miatt. Kevesebbet költenek az emberek a kultúrára, sajnos a színházban is megfigyelhető ez a tendencia. A streamingszolgáltató cégek is megerősödtek, otthon is rengeteg filmet és sorozatot lehet nézni, más lett a moziba járás rítusa. Szerencsére a streaming a Legjobb tudomásom szerintnek is ad egy új esélyt, sok pozitív reakciót kaptam rá, mióta kijött a Cinegón meg a Filmión. Jó látni, hogy azért van utóélete a filmnek.

2011-ben A vizsga című filmed sem volt egy instant siker, ugye?

Még sok-sok évvel a film bemutatója után is jöttek oda hozzám azzal, hogy nemrég látták először, és gratuláltak hozzá. A vizsga tévéfilmnek készült, először televízióban láthatta a közönség. Később futott egy kört a mozikban is, de nem volt nagy kasszasiker. Viszont szóbeszéd tárgya lett, így terjedt, mára már kultfilmnek tartják, sokan – korábban még illegálisan – letöltötték, és az évek alatt szerették meg nagyon az emberek.

Számítottál arra, hogy valaha is folytatjátok?

Nagyon meglepett. Közben meg az is eszembe jutott, hogy ez egy jó ötlet, hiszen nagyon izgalmas, hogyan alakult ezeknek az embereknek az élete abban a rendszerben. Az pedig tényleg filmtörténeti jelentőségű esemény, hogy a néző megcsodálhatja, hogy egy színész belső lénye és szakmaisága mennyire elpusztíthatatlan. Kulka János és a szerep sorsa összeér a filmben. Hihetetlen erős, sűrű a jelenléte, semmi felesleg nincs a játékában. Nagyon megérint, mert emlékeztet a törékenységünkre, a mulandóságunkra, az elhibázott döntéseinkre, a belső tartásunkra… Annyi minden van egyszerre benne. Egy nagyon erős életigenlést hoz ki az emberből. Azért mondom az embereknek, hogy mars a moziba, mert amit itt Kulka János csinál, az egészen hihetetlen. Emellett több izgalmas témát feszeget a film.

Például?

Nagyon érdekel az egyén szerepe az elnyomó rendszerben, és érdekel a tehetség útja egy olyan szisztémában, ami tele van korlátokkal, óvatosnak kell lenni, nem pedig szabadnak, a tehetség nem tudja kifutni magát, nem szárnyalhat, alkukat köt, destruktív lesz, és kártékony. Izgalmas ezzel együtt, hogy milyen eszközökhöz nyúl az érvényesülés érdekében, és hogyan tör utat magának csak azért is, és végül ez a fényes tehetség mindezek hatására hová torzul, kicsoda lesz. Érdekel a nőiség is: hány olyan megtestesülése van a nőknek, amikben nem tudják kibontakoztatni a nőiségüket, mert valami, vagy valaki szolgálatába állítják magukat.

Kellett kutatómunkát végezned Éva szerepéhez?

Köbli Norbert forgatókönyvíró sokat tudott segíteni nekünk, kutatja ezt a korszakot és pontosan ír róla. Beszéltem olyanokkal is, akik jól ismerik a kommunizmus időszakát, kérdeztem őket, hogy a hatvanas években valóban léteztek-e ilyen magas beosztású nemzetbiztonsági női munkaerők Magyarországon, olyanok, mint akit játszom. Hallottam olyan nőről, aki beépített kamerával a táskájában ment ki Bécsbe azok után, akik utazhattak, és vette fel filmre őket. Ő maga nyugati luxusruhákban járt. Itt fontos megjegyeznem, hogy a jelmeztervezőnk, Kemenesi Tünde olyan kifinomult stílussal válogatta a ruhákat, hogy az elképesztő volt. A színek, a fazonok nagyon beszédesek voltak. Tünde sokat tett hozzá a karakterépítéshez. Több napig ruhapróbáztunk, és kerestük azokat a darabokat, amelyek előkelőek, de nem kirívóak. Az elvtársak sokak szerint adtak a minőségre. De igazán nem sokat tudunk, Magyarországon ez a kor nincs rendesen feldolgozva, hiszen az ügynökakták máig sem nyilvánosak. Sok a pletyka és a félinformáció.

A korszak újrateremtése, a díszletek és a jelmezek segítettek téged színészként?

Egy színésznek ugyanolyan nagy élmény látni megvalósulni a látványt, mint később a mozinézőnek. Nagy Zsolttal sokszor tudatosítottuk magunkban, hogy mi ketten magas rangú pártfunkcionáriusok vagyunk, akik a korszakhoz képest fényűzően élnek, a lakásuk teli van nyugati cuccokkal, ehhez képest kell beszélnünk, léteznünk. Első osztályú életszínvonal. Fantasztikus volt bemenni egy Bauhaus-villába, ahol minden ennek megfelelően volt berendezve. Senki sem játszik rutinból egy forgatáson, amikor ennyire precízen kidolgozott minden, amit alánk raknak. A film végén használnom kellett azt a telefont, ami Szarvas József karakterének asztalán látható. A kellékesünk mosolygott, és mondta, hogy „Nyisd ki, Gabi! Nyisd ki!” Kinyitottam, és az a felirat állt ott, hogy Kádár-hagyaték. Képzeld el, hogy mik hangozhattak el azon a telefonon. Ha egy díszletben ott van egy tárgy, aminek ekkora történelme van, az a játékunkra is hat. Onnantól kezdve nem lehet ott lötyögni a kávénkkal, mert érezzük a felelősségünket.

Van a filmnek egy fontos mondata: Aki nem akarja, megkapja. Te azt kaptad az élettől, amit akartál?

Én mindig azt kapom, amivel foglalkoznom kell. Van egy másik vonala az életemnek, a jóga, ami egyre fontosabb számomra. Inkább foglalkozom ezen keresztül az emberekkel és önmagammal, minthogy olyan szerepet játsszak el, amit nem szeretnék. Akartam keresni magamnak egy olyan elfoglaltságot, amivel az embereknek adhatok, és én is haladhatok általa. Azt gondolom, hogy bizonyos szempontból a jógaoktatás hasonlít a színészethez. Itt is a testemmel, a fizikumommal dolgozom, és egyre beljebb kell haladnom a megértésben. Azt érzem, hogy az élet mindig meglep engem. Olykor ugyan nehézségekkel, de nem panaszkodhatok, mert nincs rossz életem. Az akadályaimat próbálom feladatként felfogni.

Jól érzem, hogy a jógaoktatás egyfajta biztonsági tartalék számodra? Tényleg azt érzed, hogy egy ilyen hosszú színészi karrierrel a hátad mögött is szükséged lehet rá?

Ebben az országban bármi megtörténhet. Átgondoltam, és rájöttem, hogy vannak olyan munkák, amiket én nem szeretnék elvállalni csak azért, hogy pénzt keressek. Nem akarok mindenáron csak ebből megélni. Ha csak ebből élnék, az azt is magával vonja, hogy olykor olyan ízlésű dolgokkal is foglalkoznom kéne, amik nekem nem vágnak a profilomba. Szeretem, ha valaminek súlya van. Persze szeretem azt is, ha valami vicces – a Kertész utcai Shaxpeare-mosó az Örkényben például nagyon vicces –, de azért annak, ami vicces, is legyen ereje, vagy spontaneitása, eredeti stílusa, mélyebb rétege. Elhatároztam, hogy én csak így szeretnék dolgozni, és ha ilyen munka nem jön, akkor nem szeretnék kétségbe esni. A jógában az a fantasztikus, hogy pont azon dolgozik általa mindenki, amin neki specifikusan kell, és ebben is vannak elakadások és fejlődések, így segít meglátni magunkat és önbizalmat ad, emellett a környezetemnek is jó, ha komolyan veszem a gyakorlást, mert türelemre tanít. Most gyermekjógát is tanulok, kismamajógát… Ez egy csodás terület. Örülök annak, hogy egyre többen foglalkoznak vele. Jó lenne, ha a kislányom egyszer majd olyan iskolába járhatna, ahol a tanrendbe ezt beiktatnák.

Az, hogy nem akarsz az ízlésednek nem megfelelő filmekben/sorozatokban szerepelni annak köszönhető, hogy korábban már megégetted magad?

Szerintem mindenkinek volt olyan munkája, amit nem szeretett. Azt éreztem közben, hogy butaság olyasmivel foglalkoznom, amit nem tudok jól csinálni, és a végén rossz leszek benne. Még odanézni is rossz magamra, ha meglátom valahol. Nem kell magamat kellemetlen helyzetbe hozni.  Most a Legjobb tudomásom szerinttel és A játszmával volt egymás után két olyan feladatom, amit imádtam, remek csapatokkal, de nem biztos, hogy megint megtalál egy hasonló. Lehet, hogy évek fognak eltelni úgy, hogy nem talál meg ezekhez fogható, és ezeket az éveket nem szeretném önsajnálattal tölteni.

Az Örkénybe érdemes lesz jönni jövő évben, Mácsai Pállal játszom egy Ibsen-darabban, a Solnessben, Gáspár Ildikó rendezi, aki mindig nagyon izgalmas világot teremt. Később Mácsai rendez egy másik darabban, ahol Gálffi László a partnerem, a darab témája az eutanázia, a címe Isten, érzésem szerint erős színházi élményt ad majd mindkét előadás. Amikor van időm, mesekönyvet írok, illusztrálok, tervezem kiadni, és belevetettem magam a kertészkedésbe is. Ma filmbemutatóm lesz, de még előtte megfőztem 5 kiló epret lekvárnak. A Magyar Mozgókép Fesztivál díjátadójára például olyan ruhát kell találnom, amiben nem látszik hogy a sport felsőmnek és az ügyetlenül felkent naptejnek köszönhetően két angyalszárny alakban leégett a hátam az elmélyült ültetés és gyomlálás közben.