A tegnapi napon elérte a mélypontot a magyar valuta: több mint 400 forintot ért egy euró. Ilyenre az orosz–ukrán háború kitörése után néhány nappal, március 7-én már volt példa, de akkor néhány órán belül korrigált a piac, és visszatért az árfolyam 390 alá. Hetek óta írják a szaklapok, hogy ismét elérheti a 400 forintos lélektani határt az euró ára, ami meg is történt.
Fluor Tomitól az utóbbi időben megszokhattuk, hogy megosztja a véleményét közéleti témákban, így a forint gyengülésével kapcsolatban is elmondta, hogy mit gondol.
A rapper tegnap este 7 órakor osztotta meg a forint akkori árfolyamát: a kép készítésének pillanatában 401,84 forint volt az euró. Fluor Tomi a kiírásával egyébként a népszavazásra gondolt, amit többek között arról szólt, szabad legyen-e kiskorúaknak „nemátalakító kezeléseken” részt venniük.
Korábban a HVG-nek adott interjút azzal kapcsolatban, hogy miért lett ennyire aktív a közéletet érintő témákban. „Ma már sokkal kevesebb a levegő, szinte belefullad az ember. Nem lehet kimenni úgy az utcára, hogy ne tucatnyi plakáttal döngöljék beléd, hogy épp kit kell utálni. Ez méltatlan és gonosz” – válaszolta.