Pásztor Anna és a zenekar már hetek óta gőzerővel készülnek. A futurisztikus akusztikus koncerten elképesztő színpadi látványt ígérnek, különleges sminkekkel, és olyan fantasztikus szólótáncosokkal, mint például a Dancing with the Starsból is ismert Váradi Martina, a Frenák társulat tagjai, de rajtuk kívül részt vesznek hip-hop táncosok is a produkcióban. Az este folyamán az eddigi repertoárból, és az új albumról egyaránt hallhatóak lesznek majd dalok, minden eddigitől eltérő, rendhagyó módon átdolgozott verzióban.
„18. életévébe lépett az Anna and the Barbies zenekar. Már majdnem nagykorúak vagyunk, és ezt azzal ünnepeljük meg, hogy egy igazán rendhagyó műsorral készülünk. A Művészetek Palotája nagytermében láthatja majd a közönség, ez a mi 18. születésnapi ajándékunk magunknak és azoknak, akik szeretnek minket. Egy alapvetően drámai tematikájú műsorral készülünk, ami Platónnak a barlangelméletére épül, ami szerint az egész világ egy barlang falára kivetülő árnyék, vagy, ha máshogy nézzük, egy 3 dimenziós mátrix” – kezdte az nlc-nek Pásztor Anna, aki egy kis kulisszatitkot is elárult.
„Az elmúlt három évben nagyon foglalkoztatott a tánc, ami visszakerült az életembe a televízió által, és nagyon nagy örömömre szolgál, hogy elképesztő szólótáncosokat vehettem rá arra, hogy legyenek részei a műsornak. Nyolc táncossal dolgozunk együtt, akik koreográfusok is, és akik nagyon gyönyörűen fogják aláfesteni és narrálni azokat az Anna and the Barbies-szövegeket, amik részben az eddigi lemezek témáiból kerültek élő, valamint az új lemezt most fogja először hallani, főleg ebben a köntösben a közönség. A hangszerelés egészen rendhagyó, ugyanis teljes mértékben elvonatkoztattunk attól, amit eddig képviseltünk. A rockos, popos, alternatív zenei hangzásvilágot felváltottuk egy borzasztóan izgalmas verzióra, mi futurisztikus elektro akusztik műsornak hívjuk. Akusztikus hangszerek keverednek elektronikus hangszerrel, a dobbal. Ami által a rockhangzás teljesen átalakul, egy sokkal puhább, finomabb, levegősebb, letisztultabb zenei egésszé. Ami még nagyon érdekes, hogy az a fajta túlkapás, ami azért bőven jellemző az Anna and the Barbiesra, meg főleg rám úgy jelmezben, sminkben vagy díszletben, az teljes mértékben hiányozni fog. A fekete és fehér dominál majd, mint a jin és jang. Fekete ruhában leszünk, szinte egy anonim hadsereget képeznek majd a táncosok és a zenészek. Mindenkinek hófehér arca lesz, az egyéniség csak a megmozdulásban, a zenében, a táncban, valamint az arcra felrajzolt sminkben jelenik meg. Ritkán csinálunk ilyen műsorokat, feltétlenül nézze meg mindaz, aki valami ínyencséget szeretne az Anna and the Barbiestól” – részletezte az énekesnő.