„Soha nem felejtem el azt a forró júliusi napot. Délelőtt még nyugodtan, jókedvűen beszélgettem anyuval. Kiegyensúlyozottnak tűnt, és csupa hétköznapi dologról beszéltünk. Akkor már külön éltünk, de rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, odafigyeltünk egymásra. Rengeteget beszélgettünk. Aztán azon a délutánon elmentem hozzá, talán csak látni akartam, megsimogatni, magamhoz ölelni. De már elkéstem ezzel. Amikor beléptem a lakásba, ott feküdt holtan” – mesélte el a Blikknek Szirtes Krisztián, Cserháti Zsuzsa fia. Az 55 éves korában elhunyt énekesnő ma lenne 74 éves, halálában közrejátszhatott, hogy pánikbeteg volt.
„Megszólalni sem tudtam, pedig üvölteni szerettem volna – emlékezett vissza. – Üvölteni, hogy jöjjön valaki, segítsen, könyörgöm, mentsék meg az anyámat. Aput tizenöt évesen veszítettem el, talán ezért is lehetett olyan mély kapcsolat köztünk anyuval. Huszonnyolc voltam, amikor meghalt és ott maradt a lelkemben megannyi kétely, és rengeteg fájdalom vele kapcsolatban. Mindig biztattam, mindig bátorítottam, újra és újra elmondtam neki, mennyien szeretik és hogy igenis fontos a közönség számára a művészete. Nem hitte el. Nem akarta elhinni, hogy ilyen sokan rajonganak érte. Különös az élet, mert
anyunak meg kellett halnia ahhoz, hogy valóban afféle sztárként kezeljék.
A sírja – túlzás nélkül állíthatom – igazi zarándokhely lett. Rengetegen mennek ki hozzá, ismerősök és ismeretlenek, csak egy főhajtás erejéig, mintegy jelezve: valóban különleges művész előtt állunk.”
Cserháti Zsuzsa 1972-ben (Fotó: Fortepan – MHSZ)
A lapnak azt is elmondta, tizennégy és tizenkét éves gyermekeinek sokat mesél a nagyanyjukról. Ha feltesz egy Cserháti-lemezt, nehezen bírja ki sírás nélkül.
A Blikk Gálvölgyi Jánost és Horváth Charlie-t is megkérdezte, hogyan emlékeznek vissza a tragikus sorsú énekesnőre.
Fotó: Youtube/Hamu és gyémánt
