Fél év után először érkezett hír a börtönben ülő Aurelióról

V.B.T. | 2022. Július 05.
Úgy tűnik, jól viseli a bezártságot.

Aureliót kilenc hónappal ezelőtt ítélték el, 3 év 5 hónap börtönbüntetést kapott. A börtönbe vonulás előtt rémálmok gyötörték, ám elhatározta, hogy végre változtat az életmódján és amikor kijön, már más ember lesz. Úgy tűnik, jól halad a tervével, ugyanis egy közeli ismerős szerint a korábbi VV-győztes jól viseli a bezártságot.

Fotó: TV2

„Aurelio közeli hozzátartozójával beszéltem a héten. Aurelióval minden rendben van, jól viseli a bentlétet és még ő nyugtatja  a hozzátartozóit, hogy kibírja és végig csinálja. Mindenesetre ez szerintem becsülendő dolog, hogy leüli a büntetését és nem tesz magában kárt, mint a nemrég elhunyt ismert közszereplő, illetve volt VV játékos” – írta egy zárt Facebook-csoportban az egyik ismerőse.

Úgy tűnik, Aurelio kevés ismerősével tartja csak a kapcsolatot. Korábban Pumped Gabóval is jó barátságot ápolt, ám az influenszer már régóta nem beszélt vele. „A bevonulása után sokáig vártam a hívását, de sajnos nem jelentkezett. Arra gondolok, hogy valószínűleg nem érzi jól magát, és ezért nem akar velem beszélni” – árulta el a minap Gabo.

Exit mobile version