nlc.hu
Sztárok

Horváth Éváék csak pihenni jöttek haza Baliról

Horváth Éváék csak pihenni ugrottak haza Baliról, hamarosan mennek vissza

A modell hamarosan jógaoktató lesz és már táborokat szervez kint.

Horváth Éva és családja év elején költöztek Balira, akkor azt mondta, hogy egyelőre nem tudja, meddig maradnak. Pár nappal ezelőtt azonban posztolt egy képet, amiből kiderült, hogy hamarosan hazajönnek. Ez meg is történt, az első útja pedig a Mokkába vezetett, ahol elmondta, hogy nyaralni jönnek haza és nemsokára mennek vissza.

Horváth Éva

Fotó: TV2

„Tulajdonképpen most a nyaralásunkat töltjük itthon. Ott most egy picit hidegebb van. Sokat dolgozunk, és picit pihenni jöttünk” – mondta a műsorvezetőknek az egykori modell, aki elárulta, jógaoktatói oklevelet szeretne szerezni és jógatáborokat szervezni az indonéz szigetre. A Bors úgy tudja, már azt a tábort is ők szervezték, ahova Berki Mazsi a kislányával utazott. 

Éva a műsorban elárulta, hogy miért mennek vissza Balira. „Elsősorban a még csak 5 éves, de hamarosan iskolás Kristóf miatt megyünk vissza, bár megint új házat kell keresnünk, és ez most nagyon nehéz, hiszen hosszú távra tervezünk továbbra is Balin.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top