A hét elején indult el az RTL Klubon a Keresztanyu negyedik szezonja, mely egyben a széria befejező évada is lesz. A Sorozatwiki információi szerint ezt követően nem egy teljesen új sorozat váltja majd a produkciót, hanem a csatorna korábbi sikersorozata, a Drága örökösök kap folytatást. A showrunner továbbra is Hámori Barbara lesz és néhány hónapon belül kezdődhetnek a forgatások.
A Drága örökösök 2019-2020-ban, négy évadon át, összesen 289 epizódban futott az RTL Klubon. Kiemelkedően magas nézettséget produkált, éppen ezért logikusnak tűnhet, hogy folytassák. Bár az alapsztorit a negyedik évad végére lezárták, természetesen a legkevésbé sem lehetetlen tovább fűzni Ökörapáti lakóinak történetét.
A portál az RTL Magyarországnál is érdeklődödött az esetleges folytatásról, a médiacég azonban az értesülést egyelőre nem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolta.