Tehetségkutatóból a csúcsra – Ma 35 éves Fluor Tomi

nlc | 2022. Augusztus 05.
Hogyan lesz abból a fiatal srácból, akinek az első rapszövege a hatos lottóról szólt, napjaink egyik legnépszerűbb előadója maximálisan zsúfolt táncrenddel? Lássuk!

EHa a siker receptjét patikamérlegen lehetne mérni, akkor valahogy úgy nézne ki: végy egy tehetségkutatót, nyerd meg az első helyet, profitálj az innen szerzett ismeretségekből, és persze kellő alázattal, kitartással – meg némi komolytalansággal, ami megfűszerezi az egészet – egyszerűen csak csináld, amit a legjobban szeretsz.

Fluor Tomi (Fotó: RTL Sajtóklub)

Karácson Tamás esetében legalábbis valahogy így néztek ki a kezdetek, hiszen a Wellhello egyik frontembere mindössze 16 éves volt, amikor jelentkezett az Animal Cannibals Mikrofon Mánia című show-jába. A VIVA tévén futó tehetségkutató friss arcokat keresett, a rapper pedig, aki akkor még Fluorid néven futott, több száz másik MC-t legyőzve vitte az első helyet, és a vele járó bónuszt is: videóklipet, lemezszerződést és fellépési lehetőséget a Budapest Parádén. 

Persze ez még korántsem elég ahhoz, hogy az ember megvesse a lábát egy már akkor is eléggé telített szakmában; ne feledd, hogy 2004-ről beszélünk, ami gyakorlatilag a tehetségkutatók felfutásának időszaka volt. Viszont a nyertes, Egy pillanat című számhoz rögtön klipet is forgattak, és még ugyanebben az évben megjelent az első kislemeze is, ami belépő volt számára a zenei világba.

Három kislemezzel a háta mögött a zenész úgy érezte, hogy minden szinten ideje megújulni, ezért a sikert továbbra is meglovagolva Fluorid Filigran néven kezdett el dolgozni egy nagylemezen, amelyben olyan segítsége akadt, mint Török-Zselenszky Tamás, vagy Tóth Dániel, azaz Pixa. 2006-ban megjelent a Mélyvárosi Álmok, amit a szakmai körök és a műfaj vájtfülű kedvelői is díjaztak, viszont a szélesebb közönségsiker még váratott magára. Nem sokkal később a Gecigránát szintén nagyot szólt, ám a repeszek még mindig nem találtak el elég embert. A fordulópontig 2010. január 4-ig várni kellett, amikor is a Mizu színre lépett. 

A korszellem himnusza úgy csapott le a hallgatókra, mint klímaválság idején egy pusztító vihar, amit senki nem úszhat meg szárazon. Az autóban, az éjszakában, az órák közötti szünetben, és még az irodai folyosókon is mindenki ezt dúdolta (konkrétan több milliós megtekintést produkált a YouTube-on), sőt a merészebbek még csajozós/pasizós szövegnek is bedobták a két kicsi lego csontig rágott hasonlatát – eláruljuk, nem sok sikerrel.

Ennek ellenére Fluor számára – hiszen ekkor már Fluor Tomiról beszélhetünk – meghozta a várt áttörést, és vele együtt a túlzott médiafigyelmet is. 

2011-ben nyilvánosságra került egy videó, amin a rapper sértő megjegyzéseket tett Kiszel Tündére. Bár a sztori két évvel korábban, erős alkoholos befolyásoltság alatt történt, hatalmas botrány lett belőle, amit egy peren kívüli megegyezés és nyílt bocsánatkérés tudott csak enyhíteni. Ezt követően sem volt azonban egyszerű helyzetben, a szakma és a közönség is alaposan kikezdte, ő pedig nem titkolta, hogy mindezt megviselte: 

„Akarva, akaratlanul sokat rágódom. Nemcsak a közönségnek nehéz megfelelni, sokszor a szakma egy-egy képviselőjével is meg kell vívnom a csatáimat, ami sokkal többet kivesz belőlem, mint amennyit ér. Nem akarok ugyanúgy mélypontra kerülni, mint tavaly. Akkor hetekig ki sem bírtam mászni az ágyból, olyannyira kikészült a szervezetem a túlhajtottságtól”nyilatkozta 2012-ben, de a szekér ment előre, így nem lehetett megállni. Mint előadó a csúcsra tört, és még az sem tudta keresztülhúzni a számításait, hogy a Nekem kukim van, neked nunid van… című dallal meglehetősen elevenébe tapintott egyeseknek.

2014-ben megint nagyot fordult vele a világ, Diazzal, vagyis Csöndör Lászlóval megalapították a Wellhellót. A koprodukció, ami hangzásában is merőben eltért attól, amit már megszokhattunk a rappertől, a vártnál is nagyobb lendülettel vette be a kanyart. Első daluk, a Rakpart az iTunes listájának elejére került, amit aztán olyan kedvencek követtek, mint az Apuveddmeg vagy #Sohavévetnemérős album, ami egy egész generáció lenyomatát viselte magán.

Ahogyan azonban mondani szokták, a sikert nem adják ingyen, és ezt ismét a saját bőrén tapasztalta meg. Pánikrohamok, alkoholproblémák súlyosbították a helyzetet, Fluor pedig az Egyszer lent podcastben elárulta, hogy még több ivással próbálta a helyzetet megoldani. 

„Minden buliban ittunk. A turnébuszban üvöltött a retró zene, stage divingoltunk az üléssorokon át, meztelenül szálltunk ki a benzinkúton. Az egyikünk késsel vágta le magáról a nadrágot, a másik felgyújtotta a pólóját, és kidobta az autópályán a telefonját, és miközben kiszálltunk felvenni, valaki közülünk már ott állt a hangtompító fal tetején.

Akkoriban úgy 170 napot ittam fixen. Ha 365 napból ennyit iszol, azért az úgy erős.

Fluor A Terápia című sorozat díszbemutatóján, 2014-ben (Fotó: Nagy Zoltán)

Az lett számomra aggasztó, hogy konkrétan, amikor nem aludtam, akkor ittam. Volt, mondjuk, egy-egy bulink csütörtökön meg pénteken, szombaton pedig lementem a városba. Vasárnap rosszul voltam, azt le kellett vezetni valahogy, és ráittam, aztán hétfőn szintén ezt tettem. Rendszeresen bűntudattal feküdtem le, lelkileg szarul voltam, mert tudtam, hogy amit csinálok, az nem oké” – mesélte el Lovas Rozinak a műsorban, és hozzátette, a pánikrohamai olyan súlyossá fajultak, hogy szakember segítségét kellett kérnie.  

A képet az is árnyalta, hogy 2018 őszén a Wellhello tagjai – a két frontembert kivéve – távoztak a zenekarból, miután kiderült, hogy több jogdíjat vettek fel, mint mennyi valójában járt volna nekik. Akkor az együttes jövője is kérdésessé vált, de mielőtt a rajongók komolyabban kétségbe eshettek volna, Fluor és Diaz biztosítottak mindenkit, hogy a show folytatódik. Két év kellett ahhoz, hogy ezt a fejezetet végül peren kívüli megegyezéssel le tudják zárni, ami szinte egybeesett a koronavírus-járvány első hullámának megjelenésével, és parkolópályára küldte a zeneipar szereplőit. A rapper azonban úgy döntött, ha már így alakult, kiélvezi, úgy nyilatkozott, hogy a pandémia hozta el a nyugalmat az életébe.  

Szabó Zsófi és Fluor Tomi Az Álarcos énekes 3. évadában (Fotó: Sajtóklub RTL Klub)

Az azóta eltelt időben azonban bőven pótolta a kényszerpihenő okozta pillanatokat, többek között ő lett az egyik nyomozó az Álarcos énekesben, Wellhello fronton pedig csak az elmúlt három hónapban három klippel is jelentkezett – Pezsgőeső, Crush, Holiday.

Kis költői túlzással pedig a nyár minden napjára foglalt a táncrendje. 

Exit mobile version