nlc.hu
Sztárok
Először mesélt a feleségéről Jáksó László

17 éves volt Jáksó László jelenlegi felesége, amikor megismerkedtek

Csak 4 éve szerettek egymásba, pedig 20 éve ismerik egymást.

Feleségének köszönhető, hogy mára egy komolyabb és sokkal kiegyensúlyozottabb férfi vált belőle – többek között erről is beszélt Jáksó László a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorában. Az 53 éves exrádiós azt is elárulta az interjúban, hogy 4 éve szerettek egymásba, bár 20 éve ismerik egymást – írja a Blikk.

Jáksó László

Manapság programozással foglalkozik a korábbi rádiós-, és televíziós műsorvezető, Jáksó László )Forrás: Palikék Világa by Manna / YouTube – videó)

„Együtt 4 éve vagyunk. Az újbóli megismerkedésünk után, ami 4 éve volt, nagyon gyorsan, pár hónappal később össze is házasodtunk. Húsz éve ismerem. (…) A Danubius Rádióban úgy dolgoztam, hogy irányítottuk a telefonhívásokat. (…) Egyszer felhívott húsvétkor, amikor éppen hülyeségeket mondtam, hogy megölöm az összes nyulat. És egy nagyon édes kislány hang, akkor volt 17, azt mondta: »nyuszmusz, én a nyulakkal vagyok, ne tessék minket bántani«. Egyértelmű volt, hogy viccel, de közben a véleményét mondja” – emlékezett vissza a megismerkedésük elejére Jáksó. Később már állandó beszélgetőtárs vált az egykori betelefonálóból, de közelebbi kapcsolatba nem kerültek egymással.

„Aztán volt olyan, hogy bejött a rádióba, konstatáltam, hogy nagyon szép. De annyira határozott, annyira nem rajongó típus volt, hogy nem is indultam rá soha” – mesélte az egykori rádiós, akire 4 évvel ezelőtt egyszer csak rácsörgött a hölgy, majd beszélgetni kezdtek. „A 20 év alatt soha ilyen komolyan nem beszélgettünk. (…) Kitaláltuk, hogy találkozzunk. Arra pár hónappal elvettem feleségül. És nagyon-nagyon boldog vagyok” – vallotta be Jáksó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top