nlc.hu
Sztárok

Párja váltotta Molnár Andit a DWTS-zsűriben

Betehet Szente Vajk és Molnár Andi románcának a rendező Dancing with the Stars-os szereplése

Van dráma vagy nincs dráma? Minden kiderül, ha elkezdődik a táncos show-műsor.

Amióta kitudódott, hogy Molnár Andit éppen a szerelme, Szente Vajk váltja a Dancing with the Stars zsűrijében, megállíthatatlanul terjed a pletyka, miszerint a kapcsolatuk nem bírja el az ebből fakadó rivalizálást – írja a BEST magazin. Az pedig csak további találgatásokra ad okot, hogy azóta sem álltak ki együtt a nyilvánosság elé. Nem mondták el, hányadán is állnak, vagy egyáltalán egy párt alkotnak-e még, és ha igen, okozott-e közöttük konfliktust, hogy a rendező ül a táncművész helyére.

Szente Vajk és Molnár Andi

Különös helyzet: a párját, Molnár Andit váltotta Szente Vajk a DWTS-ban (Kép: nlc-montázs, Fotók forrása: press.tv2.hu TV2)

Egy bennfentes szerint azonban nincs akkora dráma, mint amekkorát a műsor nézői, illetve a kommentelők belelátnak kettejük cseréjébe, sőt. „Andi és Vajk továbbra is együtt vannak. A rendező nem is vállalta volna a TV2 felkérését, ha azzal veszélybe sodorja még alakulóban lévő kapcsolatát” – árulta el egy bennfentes.

Sokak szerint azonban, ha Molnár Andi örül is párja sikerének, azt keserédes érzések kísérik. A táncművész az előző két évadban láthatóan élvezte a műsorral járó népszerűséget és csillogást, illetve azt, hogy hétről hétre álomszép ruhákban tündökölhetett a televízióban.

A hírek szerint április óta tart Molnár Andi és Szente Vajk románca. A barátok szerint már a családalapítás is szóba került köztük, annak ellenére, hogy a rendező napi 16-18 órát dolgozik. A kérdés, hogy ezen változtat-e majd a műsor, amivel Szente Vajknak még kevesebb ideje lesz.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

BEST magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top