nlc.hu
Sztárok

Többen nekimentek ByeAlexnek

Nagy Feró és Charlie is nekiment ByeAlexnek egy korábbi kijelentése miatt

Idősebb kollégái nem értenek egyet a kijelentésével.

ByeAlex korábban arról elmélkedett, hogy ötvenévesen már nem szeretne színpadon állni, és a mentorszékben sem tudná elképzelni magát ennyi idősen. „Egyszerűen nem látom magam ott sokáig. Ha már nem vagyok kellően fiatal, aktív, jól kinéző előadó, nem érezném jól magam odafenn. Nem tartanám magam ízlésesnek és hitelesnek, ha öregen balfaszkodnék a közönségnek” – fogalmazott az előadó.

ByeAlex

Fotó: nlc / Zsigmond László

A kijelentésével több idősebb zenészt is felhúzott, akik elmondták a véleményüket vele kapcsolatban. 

„Hál’ istennek, fiatalkoromban sem balfaszoskodtam, és most sem érzem úgy. Hogy is hívják a fiatalembert? Bye-bye Alex? Én soha nem mondtam még rosszat fiatal kollégákról sem. Amit eddig ő lerakott az asztalra, az egy műanyag, saját magát sem látja igazából. Semmit sem csinált, és a szájára veszi az idősebbeket? Majd ha ő írja az Anyám tyúkját, akkor esetleg” – mondta a Story magazinnak Nagy Feró, akinek Charlie is osztja a véleményét. 

Kérdem én, ki az a ByeAlex? Nem érdemes foglalkozni vele, zsűrizgessen még vagy húsz évig, mást nem tudok mondani

– mondta tömören és röviden a legenda. 

Pál Éva volt az egyedüli a megkérdezettek közül, aki valamilyen szinten egyetért az X-Faktor mentorával. „Bevallom, fiatal koromban nem gondolkodtam azon, mit keresnek az idősek a színpadon. És most gyakorlóként mondom, hiszen hetvenéves elmúltam, néha az a havi egy-két koncert is túl sok. Úgy érzem, nem tudom azt  teljesítményt nyújtani, amit elvárok magamtól, holott a színpadon mindig úgy érzem magam, mint harminc évvel ezelőtt, csak épp a tükörképem mutat egészen mást.”

További részletek a ma megjelent Story magazinban:

Story magazin

Story magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top