nlc.hu
Sztárok

Mindent átfogó interjú Kelemen Annával

Kelemen Anna: „Amikor Annácska voltam, egyetlen tiszta pillanatom sem akadt”

Állítása szerint sokat fejlődött a személyisége, ma már más ember.

Kelemen Anna egy időben rengeteget szerepelt, mindenki ismerte a nevét Magyarországon. Pár évvel ezelőtt azonban eltűnt a képernyőről, ami állítása szerint nem tudatos döntés, csupán így alakult.

Kelemen Anna

Fotó: Levente klubja

„Az Annácskát mindenképp a kukába dobnám, mert Anna vagyok. Ez ahhoz a karakterhez remekül passzolt, akkor más idők jártak. Én is megváltoztam, az a kislány, aki az Annácska volt, már csak nyomokban fellelhető. A nem szereplés nem az én döntésem, (…) én nem vagyok egy könnyen eladható termék ma Magyarországon” – magyarázta Lakatos Levente vlogjában Anna, aki még részletesebben beszélt az Annácska-jelenségről. 

„Azokban az években, amikor szerepeltem, akkor én masszívan kokainoztam. Tehát hétköznaponként, ezt úgy kell érteni, és egyedül is. Nem úgy, hogy elmegyünk péntek este bulizni, és akkor iszunk, meg egy kicsit… az nem az én műfajom volt” – emlékezett vissza erre az időszakra Kelemen Anna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top