Oláh Gergőt a X-Faktor győzteseként ismerte meg az ország. Az énekes mélyszegénységben élt, a verseny pedig az utolsó utáni lehetőség volt számára, hogy jobb életet adjon a családjának. Bár ma már jólétben él, nem felejtette el, honnan jött és ahogy csak tud, segít a rászorulókon. A minap egy apró gesztussal tette jobbá pár gyermek életét.
Ahogy a posztjában írja, Szlovákiában lépett fel, hazafelé pedig sok, szegény falun mentek keresztül. Az egyik helyen szólt neki egy fiú, hogy álljon be hozzájuk játszani, Gergő pedig egy percig sem gondolkozott. Megállt, kiszállt a kocsiból és a helyi gyerekekkel focizott, majd fotózkodott.