nlc.hu
TV-sztárok

Oláh Gergő régi videói

Oláh Gergő: „Ez egy olyan szakma, ahol a visszahúzódó típusú ember eltűnik”

Oláh Gergő a feleségével szerepelt a rádióban.

Oláh Gergő és felesége, Niki voltak a Hit Rádió vendégei a minap. Az énekes beszélt családjáról, arról, hogy miként bántották őket az öt gyerek miatt, illetve a karrierje elejére is visszaemlékezett. Ennél a résznél megemlítette, hogy annak idején igen gyér volt a szókincse és fejlesztenie kellett magát, hogy a szakmában tudjon maradni.

„Ha véletlenül kellett valahol interjút adnom, akkor annyit tudtam válaszolni, hogy igen vagy nem” – kezdte a mondandóját Oláh Gergő, aki elárulta, hogy a gyerekeinek megmutatta a karrierje kezdetén készült nyilatkozatait és együtt nevettek rajta. 

„Visszanéztük és látszik, hogy a hangom, a hanglejtésem, a magabiztosság mennyit változott az évek alatt. Tudatosan szerettem volna ezt fejleszteni. A szókincsem nagyon kevés volt és azon sokat kellett dolgoznom. Visszahúzódó típus voltam, de ez egy olyan szakma, ahol a visszahúzódó típusú ember eltűnik, nem tud érvényesülni. Szerencsére eleinte nagyon jó emberek kerültek mellém, akik beleneveltek ebbe a világba” – mondta a motivációs trénerként is dolgozó énekes.

oláh gergő és felesége

Fotó: Hit Rádió

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top