nlc.hu
Sztárok
19 tanú bizonyíthatja Szilágyi Liliána igazát

19 tanú bizonyíthatja, hogy igazat mond Szilágyi Liliána

Hosszan elhúzódhat a nyomozás.

Szilágyi Liliána egy évvel ezelőtt komoly vádakat fogalmazott meg az édesapja ellen, aki kategorikusan tagadja, hogy elkövette volna ezeket, ráadásul becsületsértés miatt be is perelte a lányát. A per pénteken kezdődött el, ahol az eddig nem részletezett bűncselekményekről is beszámolt az úszónő. A bírónő bejelentette, a vallomás jegyzőkönyvét mellékelve feljelentést tesz Szilágyi Zoltán ellen.

Szilágyi Liliána

Fotó: Birton Szabolcs

Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István a Borsnak elmondta, 19 tanú bizonyíthatja védence igazát. „A becsületsértés miatt indult ügyekben a törvény lehetővé teszi, hogy ha közérdek vagy nyomós magánérdek indokolja, akkor lehetőség van úgynevezett valóságbizonyításra, és az erre irányuló indítványunknak a bíróság helyt is adott. Ebben a körben mi már bejelentettünk a bíróságnak 19 tanút, többek között Liliána édesanyját, akinek a legnagyobb rálátása van ezekre az eseményekre. A tanúk közül senki sem volt elutasító, de vannak ingadozók, mert ez egy kényes ügy. Ilyen típusú ügyben tanúnak sem jó lenni, és az természetes emberi reakció, hogy ha nem muszáj, akkor az ember nem szívesen vesz részt ebben. Sajtónyilvános ügy, kikerekedhet belőle olyan szituáció, hogy kamerák kereszttüzében kell kényes kérdésekről beszélni. A vonakodás csak ebben a tekintetben áll fenn, és csak egy-két potenciális tanú részéről, de ez nem azt jelenti, hogy ne állnának ki teljes mellszélességgel Szilágyi Liliána és az általa képviselt ügy mellett.”

A lap hozzáteszi, a per csak sokára folytatódhat, ugyanis kiterjedt nyomozás indul az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top