Újra összejöttek Zámbó Krisztiánék, már a babáról beszélnek

S. Z. | 2022. Szeptember 21.
A hír igaz, újra együtt van Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsa.

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsa a nyár elején vetettek véget 11 éve tartó párkapcsolatuknak. Aztán az énekes közös fotót osztott meg a közösségi oldalán, ami miatt egyből elindultak a találgatások, hogy ismét együtt vannak-e.

A Bors most megkereste az énekest, aki tiszta vizet öntött a pohárba, és elismerte, hogy megint egy párt alkotnak.

„Mára a napnál is világosabb, hogy a mi szerelmünk nem hűlt ki, és azt hiszem, soha nem is fog!”

– mondta Zámbó Krisztián, aki Zsuzskával arra jutott, hogy nem léteznek egymás nélkül.

Beszélt a szakításuk okairól is, elmondta, hogy 42 évesen görcsösen akarta, hogy családjuk legyen, és közben azt kérdezgette magától, vajon készen-e áll rá. Eközben eltávolodott a párjától, és csak azt érezte, hogy egyedül akar lenni. Ő volt az, aki kimondta, hogy legyen vége, Zsuzska ezt sosem mondta ki.

Most viszont már tudja, hogy együtt kell maradniuk.

Nekem Zsuzska lesz a feleségem és ő lesz a gyermekeim anyja!

– jelentette ki Zámbó Krisztián, aki végre azt érzi, hogy a helyén van.

Közben Zsuzska is őszintén beszélt a családalapításról, a napokban egy 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában azt írta: „Most érzem magam igazán felnőtt nőnek és készen arra, hogy valakinek az édesanyja legyek… úgyhogy szinte bármikor jöhet, ha szeretne!”.

(Kiemelt kép: Facebook/Zámbó Krisztián)

Exit mobile version